Előző
Következő
új cikk

Külföld

Djukanovic nyerte a montenegrói elnökválasztást

Népszava|2018. ápr 16. 08:43
[A+ A-]

FOTÓ: SAVO PRELEVIC / AFP

 

Ismét Milo Djukanovic Montenegró elnöke. Az ország belpolitikáját több mint két és fél évtizede meghatározó politikus a vártnál biztosabban nyert, a szavazatok 53,9 százalékával. Bár az amúgy széthúzó, különböző irányzatokat magában foglaló ellenzék ezúttal képes volt közös jelölt indítására, az egykor az ország észak-atlanti integrációját bíráló Mladen Bojanicot indította, ez sem volt elég a Balkán őskövületének is nevezett politikussal szemben.

Djukanovic májusban veszi át az elnöki tisztséget az eddigi államfőtől, Filip Vujanovictól, aki szintén a kormányzó Szocialisták Demokratikus Pártjának (DPS) tagja. Az egykor a balkáni cigarettacsempészet keresztapájának tartott Djukanovic egyszer már volt hazája államfője, 1998-2002 között. A kormányfői posztot pedig négy ízben töltötte be (1991-1998, 2003-2006, 2008-2010, 2012-2016). Az eltelt 27 évben öt olyan esztendő volt, amikor nem töltött be fontos tisztséget, ám amikor nem volt a hatalomban, a háttérből akkor is ő irányított.

Milo Djukanovic 53,9 százalékos eredményt ért el a vasárnapi voksoláson, ami azt jelenti, hogy már az első fordulóban elnökké választották. A DPS központja előtt ünneplő tömeg gyűlt össze közvetlenül azután, hogy az állami televízió az első eredményeket közölte. „Ez a megerősítése annak, hogy Montenegró folytassa útját az uniós integráció felé” – fejtette ki győzelmi beszédében hívei előtt. Az 530 ezer választásra jogosult montenegrói állampolgár 64 százaléka élt szavazati jogával. 2013. A részvétel hasonló volt, mint 2013-ban, akkor azonban Filip Vujanovic kisebb fölénnyel, 51,21 százalékos eredménnyel győzött.

Az ellenzék jelöltje, Mladen Bojanic messze várakozások alatt szerepelt, mindössze 33,4 százalékkal lett második. A politikus elismerte vereségét. „Montenegró ezt az utat választotta. Ellenfelem kifosztotta az államot” – közölte. Első ízben indult női jelölt, a szociáldemokraták által indított Draginja Vuksanovicra 8,1 százalék adta a voksát. Mindössze 2,7 százalékot kapott az oroszbarát Marko Milacic.

A választást felügyelő CEMI, illetve a CDT iroda egy sor szabálytalanságot tárt fel a voksolás során. Néhány szavazókörben fel is kellett függeszteni a voksolást. Az ellenzék szerint több helyütt szavazatvásárlás történt. Ez volt a harmadik elnökválasztás a 620 ezres balkáni országban a függetlenség 2002-es elnyerése óta. Bár Montenegró nem elnöki köztársaság, a hatalmat a kormány gyakorolja, Djukanovic győzelme sosem tekinthető jelképesnek.

Rónay Tamás

Lájkoljon minket a Facebook-on is!