Előző
Következő
új cikk

Vélemény

Hosszú oldal - Mása

Népszava|2018. ápr 17. 06:02
[A+ A-]

Mása olyan, akár egy karikatúra. Egy nagyon szomorú karikatúra. Nézem, ahogyan fekszik a házában és lakonikus képpel bámulja, amint a többi kutya farokcsóválva rohangál körülötte, hogy minél nagyobb feltűnést keltsen maga körül, hátha valakinek megakad a szeme rajta.

Mása nem akar feltűnést kelteni. Nem tudja, mi az a feltűnés. A testalkatából ítélve az életről is vajmi kevés fogalma lehet: lábai kacskák, teste megroggyant a ketrecben álldogálástól. A gerincén hullámvasutazni lehetne, a járása pedig valami furcsa állatéra emlékeztet: mintha valami láthatatlan súlyt húzna maga után, amire bizonyos időközönként rá-rálép valaki. Kevés szomorúbb látvány van a szaporítók által megnyomorított buldogoknál. Ha valaki azt kérné, mutassam meg neki, miféle gonoszságokra képes az ember, elvinném egy állatmenhelyre.

Másfél éve nem simogattam angol buldogot. Amióta Winston meghalt, olykor még az utcán sétáló kutyáktól is elfordultam. Talán itt az ideje, gondolom. Mása szomorú szemei csodálkozva bámulnak rám, amikor odalépek a kerítéshez. Mit akarhat ez, valami ilyesmi tükröződik bennük, de azért lassan, óvatosan közelít. Két ujjamat nyújtom felé, megszagol, engedi, hogy hozzáérjek a bundájához. Néhány másodperccel később arrébbdöcög, mintha úgy gondolná, egyszerre ennyi a penzum. Kétujjnyi simogatás.

Egy héttel később megismer, amikor köszönök neki, odakacsázik a kerítéshez. Tudja, hogy nem hozzá jöttem, hanem egy nála is sokkal rosszabb állapotban lévő kutyához, érzi rajtam a szagát, de azért felrakja két girbegurba mellső lábát a kerítés betonjára, és nekinyomja magát a drótnak. Benyúlok hozzá, a kerítésmintájú buldoghoz, és mosolyognom kell: Mása nyelve oldalt lóg ki a szájából, mintha csak félrecsapta volna. Rámnéz, kissé félredönti a fejét, mintha próbálná felmérni, az, amit hall, jó-e vagy rossz. A nevetés, tudniillik. Hogy azt mikor szokták.

Megérintem a pofáját, és egy pillanatra megrohannak az emlékek: a bunda tapintása, a mulatságos forma, a puha fül… És ekkor Mása a tenyerembe engedi a fejét. Érzem a reszelős nyelvet a csuklóm tövében, a fehér-barna plüsst, és érzem a sóhajából, hogy most valamit mondanom kell, úgyhogy úrrá leszek a gombócon a torkomban, és elmondom Másának, hogy gyönyörű. Hogy nekem elhiheti, mert nagyon sok buldogot ismerek. Plüss feje még mindig a tenyeremben, a nagy, szomorú szemek csodálkozva nézek. Így maradunk egy darabig, aztán kapok egy hálás nyalintást a kézfejemre, ő pedig tovabotorkál. Emelkedik a penzum.

A harmadik héten Mása szaladgál. Csóválja a farkát, amitől olyan koordinálatlanok a mozdulatai, hogy tulajdonképpen az egész kutya nem más, mint egy nagy, ringatózó farokcsóválás. Gyönyörű vagy, Másenka, hallom az egyik gondozót, aki nevetve mutatja a pórázt, Mása pedig szinte repül felé, a nyelve úgy lobog utána, akár egy furcsán megkötött sál. Nézem őket, ahogy döcögnek az erdő felé, és az jut eszembe: ha valaki azt kérné, mutassak valamit, hogy ne ábránduljon ki teljesen az emberekből, elvinném egy állatmenhelyre.

Csepelyi Adrienn