Előző
Következő
új cikk

Vélemény

A láthatatlan vidék

Népszava|2018. ápr 19. 06:09
[A+ A-]

Nemcsak a Fidesz kétharmados győzelme okozott sokakban értetlenséget, döbbenetet, hanem az is, hogy a párt ilyen jól tudott szerepelni vidéken, különösen a kisvárosokban, falvakban. A vidéki lakosság egyfajta „sötét ló” lett, amelyik a vártnál is nagyobb arányban támogatta Orbán Viktor pártját. Már a 2014-es és a mostani baloldali reakciók is arra utalnak, hogy nem nagyon tudnak mit kezdeni ezzel a helyzettel. Másképpen fogalmazva: az ellenzék Jobbikon kívüli részére számára ezen kisvárosi, falusi szavazók nagy része eltűnt. De ez nem csak a baloldali politikusok és baloldali-liberális értelmiségiek gondja.

Magyarországon a vidék az országos média és sajtó nagyobb része számára is láthatatlan, ebből következően a vidék gondjairól, problémáiról, sikereiről meglehetősen töredékesek annak a hírfogyasztónak az ismeretei, aki a budapesti székhelyű tv - és rádióállomásokra, újságokra, honlapokra bízza magát.

Természetesen nem arról van szó, hogy a vidéki hírekből semmi nem jut el az országos médiumokhoz, újságokhoz, közéleti honlapokhoz, de az igaz, hogy pl. a politikai-közéleti hírek erőteljesen a fővárosi közegben képződnek. Az elmúlt négy évben is láthattuk, hogy az ellenzéki politikusok alapvetően Budapesten található országos intézményekben (pl. parlament, Állami Számvevőszék, minisztériumok) vagy azok előtt tartottak sajtótájékoztatókat, performance-okat. Megfigyelhető, hogy az országos tv csatornák híradóinak riporterei szinte kizárólag budapesti helyszínekről adnak beszámolókat. Vidéki tudósító általában nincs, vagy ha van, az nagyon ritka. Egy vidéki közéleti eseménynek csak akkor van esélye bekerülni az országos hírfolyamba, ha már nagyon figyelemfelkeltő (pl. Jordán Tamás szombathelyi színházigazgató pályázata) vagy erősen botrányszagú (a nemrég leváltott érpataki polgármester viselkedése kiváltotta az országos érdeklődést, pedig Érpatak mindössze 1600 lelkes település).

Pedig volt idő, amikor még teljesen más volt a helyzet. A közszolgálati tv és rádió az 1990-es évek végéig kiterjedt vidéki tudósítóhálózattal rendelkezett, a Kossuth Rádió több számos megyeszékhelyen külön stúdiót tartott fenn. (Az idősebbek még emlékezhetnek a többszörös nívódíjat nyert „Magyarországról jövök” vidéki riportmagazinra, amelyik mert utánajárni a vidéki élet nehézségeinek és a visszásságoknak is.) Sajnos, 2000 után – állítólag takarékossági okból – megindult a vidéki tudósítói hálózat leépítése, amit ösztönözhetett az internet elterjedése is. Pedig a személyes tapasztalatot és utánajárást semmi nem pótolja. Az is igaz, hogy a nyomtatott újságok világszerte komoly kihívásokkal küszködnek az internetes portálok által diktált szakadatlan hírversenyben, és egy állandó vidéki tudósítói poszt valóságos luxus. Mivel azonban a kereskedelmi tv-k sem hoztak létre tudósítói hálózatokat, nagy űr támadt.

A vidéki lakosságnak persze még maradt lehetősége tájékozódni a megyei napilapok, ingyenes önkormányzati újságok és néhány helyi közéleti honlap révén. Csakhogy a megyei napilapok immáron kormányközeli kezekben vannak, számos fideszes városi önkormányzat az ingyenes kiadványaival kizárólag a kormánypártot erősítette az elmúlt években. Szembetűnő, hogy ahol helyi zárványt jelentő kritikus honlap meg tudott gyökeresedni - mint például a Szabad Pécs -, ott a Fidesz az országosnál gyengébb eredményt könyvelt el.

Az a választó tehát, aki csak az országos médiumokból tájékozódott a magyarországi politikai eseményekből, csak elvétve vagy több utánajárással tudhatta meg, mi is folyik a vidéki Magyarországon. A Fidesz ugyanakkor nem maradt tétlen: vidéken is meglévő médiafölényt, függőségi hálózatot hozott létre az elmúlt nyolc évben. A vidék az országos médiumokban többnyire nem látszik, ellenben vidéken számos helyi hírforrás a Fidesz érdekeit szolgálva működik. A sikeres migránsellenes kampány mellett ez is szerepet játszott a kormánypárt elsöprő vidéki győzelmében.

Nagy Attila Tibor politikai elemző, Méltányosság Politikaelemző Központ