Előző
Következő
új cikk

Vélemény

Egy régi-új történet

Népszava|2018. ápr 25. 06:01
[A+ A-]

Húsz éve, 1998 őszén sajtóértekezletet tartottam a JATE-n, hogy bemutassam az ország egyetlen gazdaságpszichológiai tanszékének terveit. Első hónapjait taposta ekkor az első Orbán-kormány, amelynek a gazdasági miniszterével, Chikán Attilával korábban, amikor még csak mezei egyetemi tanár volt, kialakítottuk azt a szokást, hogy meghívtuk egymást olyan rendezvényeinkre, amelyekről úgy véltük, hogy a másikat érdekelheti. Most is meghívtam őt, de egyáltalán nem lepett meg, hogy ezúttal, amint gondoltam, nem volt ideje eljönni.

A sajtókonferencia végén kettőnknek egy közös barátjával együtt távoztunk, aki is megkérdezte, tudom-e, miért nem jött el Chikán Attila. Mondtam iménti hipotézisemet, de barátunk válasza másfelé terelte a történetet: "Nem erről van szó, hanem a szocialista identitásodról." Szelíden kijavítva kérdeztem: "Miért, mi a baj a szociális identitásommal?" De itt aztán ő javított ki engem, s hangsúlyt adva megismételte: "…a szocialista identitásoddal". Megtudtam tőle, hogy Orbán kiadta az ukázt: "Nem elegyedünk a másfélékkel".

Ekkor már dolgoztam egy "Identitásgazdaságtan" című könyvön, amelynek a fele arról szól majd, hogy nem úgy működnek a dolgok, hogy különböző táborokba tartozunk, s ezért aztán különböző embargókat találunk ki egymás ellen, hanem a bármilyen ürüggyel vagy akár ürügy nélkül kitalált embargók hozzák létre a különböző táborokat, amelyekből aztán a civilizált világba hosszú ideig nincs visszatérés. Ennek tudatában roppant veszélyesnek tartottam akkor a demokráciára, amit Orbán feltalált, úgy gondoltam, sürgősen össze kell hívni újra a Demokratikus Chartát vagy egy hasonlót, hogy együtt megvizsgáljuk, mi adódik abból, hogy a demokráciára a fő veszélyt immáron nem Csurka István jelenti, amint ezt addig hittük. Hanem Orbán Viktor.

Orbán Viktorral addig határozottan rokonszenveztünk, nemcsak a saját párthívei, de a szocialisták közül is sokan. A francia társadalomtudóstól, Alexis de Tocquevilletől tudtuk ugyan, hogy a Nagy Francia Forradalom két alapértéke, az egyenlőség, amelyre mi szocialisták helyeztük a hangsúlyt, és a szabadság, amelyre Orbán Viktorék, a liberálisok, kölcsönösen korlátozzák egymást. De a korlátozást egyáltalán nem tekintettük kizárásnak. Olyannyira nem, hogy nekem például akkoriban volt egy elméletem, amely amellett érvelt, hogy a szabadság-szükséglet az ember alapszükséglete, amely megkülönbözteti őt a darwini állatvilágon belül.

Mondom, 1998-at írtunk ekkor, Orbán Viktorral mézesheteit élte a nemzet, amely igazán nem gondolhatta volna, hogy őt, a nemzetet, perceken belül kettéhasítja majd a politikusi lelemény: „Aki nincs velünk, az ellenünk van”. Nem véletlen, hogy a hajmeresztő marhaságnak látszó ötletemmel enyhén szólva nem volt sikerem.

Most, amikor az akkori történéseknek már a következményével van dolgunk, mindnyájan látjuk, hogy ez a következmény micsoda. És igazán van okunk nosztalgiával gondolni vissza a jó Csurka Pistára, aki egykor még nem listázó seregeket terelgetett.

Garai László, a Magyar Tudományos Akadémia doktora