Előző
Következő
új cikk

Gazdaság

Tarifaemelés után kínos magyarázkodás

Népszava|2018. ápr 26. 19:00
[A+ A-]

Fotó: Shutterstock

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) nem tett észrevételt a budapesti taxitarifa megemeléséről szóló előterjesztéssel kapcsolatban – így próbálta cáfolni mai cikkünk állítását a Fővárosi Főpolgármesteri Hivatal. Azt írtuk: a főváros figyelmen kívül hagyta és igyekezett eltitkolni a GVH állásfoglalását, amely szerint a hivatal nem támogatja a drasztikus áremelést.

A főváros magyarázkodásának ellentmond az, hogy a versenyhivatal elnökhelyettese, Bak László 2018. február 21-én Szeneczey Balázs főpolgármester-helyettesnek és másolatban Dabóczi Kálmánnak, a Budapesti Közlekedési Központ vezérigazgatójának küldött levelet, amelyben az állt: "GVH észrevételek a fővárosi taxizás áremelését érintően". Az elnökhelyettes a többi között ezt írta: "A GVH megfontolásra javasolja, hogy a fővárosi önkormányzat, mint árszabályozási hatóság – áremelés helyett – érdemi fogyasztóvédelmi és versenyt élénkítő szabályozási megoldásokkal javítsa a budapesti taxipiac működését, hiszen nemzetközi összehasonlításban kiugróan magasak a taxizás költségei Budapesten a fizetésekhez képest." 

Lásd még: Tarifaemelés minden áron

B. M.

Lájkoljon minket a Facebook-on is!