Előző
Következő
új cikk

Gazdaság

A kleptokrácia lenyelte a magyar energiaipart

Népszava|2018. máj 2. 09:46
[A+ A-]

Illusztráció. Fotó: Shutterstock

Magyarország a legsúlyosabb eset abban az európai tanulmányban, amely az energiaszektor és a politika összefonódásait vizsgálja. Az EP zöld frakciója által készített anyag szerint Magyarországon nem lehet szétválasztani egymástól az államhatalom és az energiaszektor legfelső köreit.

A tanulmányt a Greens/EFA frakció készítette a „revolving doors” (forgóajtó) jelenségének vizsgálata végett: azt kívánták tisztázni, hogyan áramolnak a vezetők az energiaszektor magáncégei és az államigazgatás között, milyen hatása van az energiaipari szabályozásra a személyi összefonódásoknak, és akadályozza-e valamilyen jogszabály, hogy az állami tisztségviselők és politikusok átülhessenek a magánvállalkozások vezetői székeibe (vagy fordítva). Mint az anyag megállapítja, a „forgóajtó” jelensége komoly kockázatot jelent a közjó szempontjából, hiszen ha egy állami tisztviselő szabadon megteheti, hogy mondjuk egy olajcégnél folytatja a karrierjét, fennáll a veszélye, hogy a döntéseiben nem az állam, hanem a magáncég érdekeit tartja szem előtt. Ráadásul az államigazgatásban szerzett információit és kapcsolatrendszerét is átviheti a privát szektorba.

A tanulmány szerint Ausztria, Dánia, Belgium és Magyarország esetében nincs semmiféle időbeli korlát vagy egyéb megkötés, ami hátráltatná a vezetők váltását az energia-magánszektor és az államigazgatás között, vagyis valaki, aki az A napon még mondjuk energiaügyi államtitkár volt, akár a B napon beülhet egy energiacég igazgatótanácsába, és a vállalati szektorból is hasonlóan egyszerű módon át lehet kerülni az állami szférába, ami esetenként súlyos érdekkonfliktusokhoz vezet. A globális ipar üvegházgáz-kibocsátásának 91 százaléka, és a teljes emberi eredetű gázkibocsátás 71 százaléka olyan nagyvállalatoktól ered, mint a Gazprom, az ENI, a Lukoil, a BP, a Total, a Shell és a Poland Coal. Ezeknek a cégeknek az üzleti modelljét nyilvánvalóan fenyegetik a nemzeti és nemzetközi klímavédelmi szabályozások, ugyanakkor hatékonyan tudják blokkolni a szabályok szigorítását, ha képesek befolyásolni a döntéshozókat – például állások ígéretével, vagy egyéb előnyökkel. Például Günther Oettinger, a tervezett paksi bővítés ügyében is érintett uniós biztos rendszeresen fogad el meghívásokat a Shell, Statoil, GDF Suez, EDF, ENEL és ENI cégektől.

Magyar részről a tanulmány a Paksi Atomerőművet és a Mol-t nevezi meg a forgóajtó-jelenségnek különösen kitett energiaipari vállalatként, azt is megjegyezve: idehaza az olaj- és gázszektor 2016-ban mintegy 285 millió euró (közel 100 milliárd forint) állami támogatásban és adókedvezményben részesült, ami meglehetősen szoros érdekkapcsolatot feltételez az iparág és az állami döntéshozók között. Eközben a 2018-as Climate Change Performance Index tanúsága szerint – amely az egyes országok erőfeszítéseinek intenzitását és hatékonyságát mutatja a kis karbonlábnyomú gazdaság és társadalom kialakítása érdekében – Magyarország az európai rangsor végén kullog „igen alacsony” értékeléssel, ami azt mutatja, hogy az iparági érdekek a társadalmi és környezetvédelmi szempontok rovására is érvényesülni tudnak.

A dokumentum külön esettanulmányt szentel a magyar viszonyoknak, megállapítva: Magyarország politikai és gazdasági rendszere a mostani évtizedben gyökeresen átalakult, az üzleti és a politikai szféra között rendkívül szoros és átláthatatlan kapcsolati és függőségi háló jött létre, és az összefonódások egyértelműen magánérdekeket szolgálnak. A „state capture” (az állam foglyul ejtése bizonyos érdekcsoportok által) és a kleptokrácia (az állam fosztogatásában érdekelt vezető réteg) olyan kifejlett, hogy az energiaszektor és a politika közötti „forgóajtó” jelenség már nem is értelmezhető, hiszen mindkét szférában ugyanannak az érdekkörnek az emberei vannak. A jogszabályokat és a pénzügyi támogatási rendszereket olyan módon hozták létre, hogy kizárólag egy jól körülhatárolt érdekkört szolgáljanak, amely szoros közelségben van a kormánypárttal, és hajlandó a kapott támogatások egy részét visszacsorgatni a kormánypárt finanszírozásába. Az adott körön kívül kívüli egyéb vállalkozások leküzdhetetlen versenyhátrányban vannak, és ezen az sem változtat, ha esetleg korábbi kormányzati alkalmazottak kerülnek be a vezetésükbe. Az energiaszektor nagy beruházásaira (például a tervezett paksi bővítésre) vonatkozó kormánydöntéseket a körön kívülről nem lehet befolyásolni.

Az esettanulmány megállapítja: mivel a szóban forgó érdekkör mélyen beépült a hagyományos energiaágazatba, ellenérdekeltté vált a megújuló energiaforrások használatában, ami részben meg is magyarázza, hogy miért stagnál a zöldenergia részesedése ilyen alacsony szinten a magyar energiarendszerben, és miért nincsenek az országnak ambiciózus, érdemi éghajlatvédelmi intézkedésekre sarkalló klímacéljai.

A magyar forgóajtó-jelenség
A tanulmány konkrét magyar neveket is említ példaként a forgóajtó-jelenségre. Süli János jelenlegi Paks-ügyi miniszter 1986 és 2014 között különféle vezető pozíciókat töltött be az atomerőműben. Aradszky András energiaügyi államtitkár 1991 és 2014 között a Mol-nál dolgozott, miközben 2010-től parlamenti képviselő is volt. Martonyi János a külügyminiszteri székből ült át a Mol igazgatótanácsába 2014-ben.

H. M.

Lájkoljon minket a Facebook-on is!