Előző
Következő
új cikk

Belföld

Futószalagon tehetik utcára az embereket

Népszava|2018. máj 2. 15:19
[A+ A-]

Fotó: Tóth Gergő

Április végén lejárt a téli kilakoltatási moratórium határideje, mostantól családok tömegei retteghetnek attól, hogy elhelyezés nélkül az utcára teszik őket. A Város Mindenkié (AVM) csoport budapesti figyelemfelhívó akcióján Magyari Tibor, az AVM aktivistája emlékeztetett: tavaly országosan mintegy négyezer kilakoltatás történt, vagyis 16-17 ezer ember került az utcára.

A kormány az idén – alighanem politikai megfontolásból, az április eleji választásokra tekintettel – egy hónappal meghosszabbította a kilakoltatási moratóriumot. Az AVM szerint ez helyes lépés volt, ám korántsem elegendő: a kabinetnek nem azt kellene törvénybe foglalnia, hogy a végrehajtók március helyett kivételesen csak májusban rakhassák utcára az embereket, hanem azt: tilos bárkit, bármikor utcára tenni. A szervezet nemrég törvénymódosítást kezdeményezett azért, hogy legalább a gyerekes családokat ne lehessen elhelyezés nélkül kilakoltatni, ám a kormánypárti képviselők a tervezet megvitatásának lehetőségét is megtorpedózták.

– Jelenleg az albérletben élők, az önkormányzati bérlakásban lakók, a devizahitelesek és a lakásszegénységben élők vannak a legnagyobb veszélyben – mutatott rá Magyari Tibor. Mint mondta, Magyarországon ma több mint másfél millió ember él olyan háztartásban, ahol előfordul, hogy nincs pénz befizetni a rezsit vagy a lakáshitelt. Ők folyamatosan abban a tudatban élnek, hogy bármikor elveszíthetik a tetőt a fejük fölül.

Magyari szerint az lenne a jó, ha a lakhatás alapjog lenne. Ehelyett azonban már májusban futószalagon tehetik utcára az embereket, minden nap átlagosan húsz kilakoltatás várható.

– Minderre hivatalos forrásból, a végrehajtói kamara statisztikáiból következtetünk – mondta a Népszavának Udvarhelyi Tessza. Az AVM munkatársa szerint az albérletben lakók különösen nagy veszélyben vannak, hiszen a lakástulajdonosok velük gyakran szerződést sem kötnek. Vagyis sokukat úgy rakják ki, hogy be sem kerülnek a statisztikába és a családsegítő szolgálatok sem tudnak róluk.

Bár most még nem albérletben lakik, szorult helyzetben van Baranyi Nikolett is. A négygyermekes édesanyát a kőbányai önkormányzat akarja indoklás nélkül kilakoltatni a Bihari utca 8/C-ből. Az asszony – aki emelt összegű lakbért fizet és tartozása sincs – bírósághoz fordult, ezért egyelőre felfüggesztették a kilakoltatást.

– Ha költözni kell, maximum albérletbe mehetnénk, de négy gyerekkel nem túl könnyű. Arról nem is beszélve, hogy a fizetésem csak a lakbérre lenne elég – mondta lapunknak.

Az AVM május 12-ére tüntetést szervez a kőbányai polgármesteri hivatal elé a Bihari utcai lakók kilakoltatása ellen.

Juhász Dániel

Lájkoljon minket a Facebook-on is!