Előző
Következő
új cikk

Reflektor

Orbán vágyai és a valóság - Sötétséget hoz a kormányzati "koncepció"

Népszava|2018. máj 15. 05:00
[A+ A-]

Fotó: Kállai Márton

Rendkívül ingatag lábakon állnak a miniszterelnök energetikai tervei.

Orbán Viktor két mondatban érintette csütörtöki beiktatási beszédében az energetikát. Egyrészt úgy vélte, az új korszakban a nemzeti vállalkozásokat piaci alapon kiszolgáló kritikus infrastruktúra döntő tényező lesz, ezért „az energiaszektort hazai kézbe vettük". Másrészt „az új napelemparkok, valamint Paks 2 a tiszta és fenntartható energiatermelés élvonalába emelik majd Magyarországot".

Az első állítás fals, a második pedig erősen vitatható.

A hálózat természetesen nem csak a nemzeti, hanem – a hazai ipar jelentős részéhez hozzájáruló – külföldi vállalkozásokat is kiszolgálja. Szakelemzések szerint a központi nagy rendszerek jelentősége az önellátás térhódításával éppenséggel mérséklődik. Habár tény, hogy az elmúlt nyolc év során a magyar állam növelte a nagy eszközök feletti befolyását, még messze – több ezermilliárd forintnyira – járunk attól, hogy ez a teljes hálózatra igaz legyen. De azt is meg kell válaszolni, Orbán Viktor pontosan mit ért „hazai”, illetve „kézbevétel” alatt.

A kérdés megítélését illetően - az energiatársaságok 2016-os eszközértékét alapul véve, tekintettel az azóta bekövetkezett tulajdoni változásokra is - a legfontosabb a Mol megítélése. E több mint 2 ezermilliárdos eszköz ugyanis önmagában többet ér, mint az összes többi együtt. Ehhez képest viszonylag ritkán tárgyalt téma a Mol hazai vagy külföldi besorolása. Kétségtelen: az olajtársaság tulajdonosi szerkezete szórt, így egy nagy részvényesnek sincs döntő befolyása. Az alapvető irányokat tehát voltaképp a – magyar - vezetőség szabja meg. Ez alapján a cég akár „hazainak” is tekinthető. A tavalyi részvénykönyv szerint ugyanakkor a külföldi tulajdonosok aránya 49,8, a magyaroké pedig 40,2 százalék; a fennmaradó tized pedig a Molé. A külföldiek közül mintegy 8 százalék nem tekinthető önállónak, mivel az a Mol saját részvényeinek egy fajta kihelyezése a 10 százalékos felső korlát megkerülésére. Így valójában 18 százalék áll a Mol befolyása alatt. Mivel az önálló részvényesek még így is külföldi túlsúlyt mutatnak, a céget - jobb híján - a külföldi többségűek közé soroltuk, ami így a teljes hazai energetikában külföldi túlsúlyt eredményez. A „kézbevétel” a Mol szempontjából annyiban értelmezhető, hogy a magyar állam 2011-ben félezermilliárd forintért 21 százalékot véve magának hányadát 25 százalékra emelte. Míg tehát az iparág messze legdrágább állami felvásárlása a Molhoz kötődik, a társaság továbbra se tekinthető se állami, se „hazai” többségűnek. De utóbbi változattal se lennénk sokkal beljebb: a Mol ugyanis jellemzően külföldi eszközöket vesz. Legutóbbi nagyobb belföldi akciójuk az olasz ENI Agip-kútjai 2016-os felvásárlása volt; nálunk inkább beruháznak.

HAZAI NAPELEMPARK - A kicsiket napelemadó sújtja, és kizárták őket a kiemeltátvételből is, a nagyokat viszont közpénzből fejlesztik - Fotó: Molnár Ádám

HAZAI NAPELEMPARK - A kicsiket napelemadó sújtja, és kizárták őket a kiemeltátvételből is, a nagyokat viszont közpénzből fejlesztik - Fotó: Molnár Ádám

Habár a tisztán állami MVM Magyar Villamos Művek közel 700 milliárdos eszközt képvisel, ennek jó része – a Mavir nevű áram-alaphálózat és a Paksi Atomerőmű – sose került ki az állami körből. Ehhez 2013-ban közel 300 milliárdért hozzávásárolták a korábban molos, közel kétszázmilliárdos értékű gáztárolókat és a -nagykereskedőt az E.ON-tól.

Különböző kényszerpályák okán az állami energiaszektor kiemelt tulajdonosává vált a Magyar Fejlesztési Bank is. A – mára az MVM-mel felesben birtokolt – Nemzeti Közművek (NKM) szintén az állami hitelintézet táptalaján gyökeresedett meg, illetve a Moltól megvásárolta az MMBF-nek nevezett többi hazai gáztároló többségét is. Míg a közel 40 milliárdot érő Főgáz NKM-hez kerülése csak felesben tekinthető kézbevételnek – a másik fél a Fővárosi Önkormányzattól került hozzájuk -, addig a 114 milliárdot érő Démász és az 56 milliárdos Égáz-Dégáz megvétele tényleg "visszaszerzés", mégpedig a francia EDF-től és Engie-től. Ez hírek szerint mintegy 200 milliárdunkba fájt.

A kormányfő nem véletlenül nem „állami”, hanem „hazai” kézbevételt említett. Szívének bizonnyal kedvesek a felvásárlási lázban égő, hozzá közel álló üzletemberek jegyezte MET, illetve Mészáros Lőrinc nagybevásárlásai is. (Miközben eme felek bőszen tiltakoznak a "kormányközeli" vád ellen, a miniszterelnök által alkalmazott többes szám első személy meglehetős árulkodó.) A MET négy éve megvette az Engie-nél csődközelbe jutott, méretét tekintve a második legnagyobbnak számító Dunamenti Erőművet és azóta legalábbis életben tartja azt. Emellett az ENI-től megvették az ország legnagyobb gázhálózatát, a kelet-magyarországi Tigázt is. Bár a Mol 40 százalékos tulajdonában álló, svájci központú MET fennmaradó részét végső soron magyar magánszemélyek - a kormányfő kötélbarátja, Garancsi István, Nagy György nagyvállalkozó, illetve az exmolos Lakatos Benjamin - jegyzik, a hasznot sűrűn szőtt adómérséklő offshore-szerű háló szűri meg, mielőtt eljut hozzájuk. Az offshore-lovagok ellen időnként ádáz harcot hirdető Orbán Viktor ezen jelen esetben bizonyára felülemelkedik. De bizonyára „hazai” Mészáros Lőrinc is, aki ugyanakkor csehekkel közösen, illetve kevéssé átlátható alap-konstrukciókon keresztül vásárolta fel a második legtöbb áramot termelő Mátrai Erőmű többségét.

A félreérthető - a Fidesz-kommunikáció által szándékosan félre is magyarázott - kommunikáció dacára ugyanakkor változatlanul tisztán külföldi hátterű a dél-magyarországin kívüli áramhálózat, illetve a dunántúli gázrendszer egy része is. Eme, több ezermilliárdra becsült értékű hálózat ismereteink szerint nem is eladó. Míg a fővárost hővel ellátó Budapesti Erőmű három éve az EDF-től Mészáros Lőrinc mátrai társához, a cseh EPH-hoz került, addig a svájci Alpiq - a félreérthető hírek ellenére - nem adta el a csepeli erőművet az MVM-nek. A 6 milliárdot érő bakonyi erőmű pedig épphogy kikerült a „hazai” körből, amennyiben az a néhai Demján Sándortól a francia Veoliához került. Ugyane befektető jegyzi a 90-es évek vége óta külföldi kézben lévő pécsi erőművet is. A hét éves gönyűi egység az E.ON-ról leválasztott német Uniperé. A széntüzelésű Vértesi Erőművet az állam bezárta.

A távhőszolgáltatók mindig is állami-önkormányzati tulajdonban álltak, illetve az állam a néhány külföldi víz- és csatornabefektető többségét is kivásárolta; a hulladékszállítás terén pedig a hasonló ajánlatokat jogszabályi tiltások tették visszautasíthatalanná.

Sötétséget hoz a kormányzati "koncepció"

Számos szakértő vitatja, hogy a kormányfő által említett "tiszta és fenntartható" jelző áll-e a Paks 2-es nukleáris fejlesztésre. Mindazonáltal ennek több ezermilliárdos közköltsége a kormány saját bevallása szerint is csak akkor térül meg 50 év múltán, ha teljesen balesetmentes üzem mellett az áramárak tartósan duplázódnak. Erre viszont a megújulók – például az említett napelemek - árzuhanása csekély esélyt mutat. De továbbra sincs végleges és megnyugtató válasz a kiégett nagy aktivitású fűtőelemek elhelyezési költségeire és módjára. Az Orbán-kormány megújuló energiák iránti érdeklődését mintegy három éve az EU-támogatások keltették fel. Az újkeletű szimpátia - a korábbi heves ellenálláshoz hasonlóan - továbbra is komoly szakmaiatlansággal párosul. A napelem iránti hirtelen rokonszenv lendületében ugyanis a kormány letiltotta a szélerőműtelepítést, miközben szakértők továbbra is az ország kitűnő adottságait hangsúlyozzák. Ráadásul a propagandán túl a napelemek támogatását is gyakorta visszavágják, ami a bizonytalanságot szül a lehetséges beruházókban.

Orbán Viktor - Lázár János tolmácsolta – szándékát, miszerint „az árambehozatal megszüntetése érdekében” a jövő termelésének felét nukleáris, felét pedig napelem-alapra helyeznék, a szakértők, ha halkan is, de pozíciótól függetlenül egyaránt bornírtságnak ítélik. Hallgatásukat a napelemek támogatása feletti örömükkel indokolják. De nem nehéz belátni: ha az ország felét napelemek látják el, külföldről pedig tilos a behozatal, akkor szürkületkor otthonaink fele elsötétül. Független szakértők ezt nyilván a behozatali lehetőségek nyitva tartásával oldanák meg, de a Fidesz köreiben se tagadják: a megújuló-termelés ingadozásainak ellensúlyozására hagyományos alapú (és olcsón termelő) erőműveket kell telepíteni. Ez ügyben leginkább a földgázt említik, amivel Oroszország Európa felé húzott csövek, az Egyesült Államok pedig a hajókon szállított cseppfolyós gáz népszerűsítése révén igyekszik elárasztani a kontinens piacait.

Nehéz elképzelni azt is, hogy az áramot környezetszennyező lignitből előállító Mátrai Erőmű irányítását a kormányfői strómanként emlegetett Mészáros Lőrinc felsőbb füles nélkül vette át tízmilliárdokért. Bár az Orbán-kormány Párizsban teljes szénégetés-mentesítést vállalt, nem zárható ki, hogy – még a megfizethető, teljes szén-dioxid-szűrési eljárások megszületése előtt – engedélyezi az egység bővítését. Ez ugyan megoldaná a megújulók termelésingadozását, ám a szennyezéssel többet veszíthetünk a vámon, mint amennyit nyerünk a réven. A megújulók igazi térnyerését sokan az olcsó áramtárolási eljárásoktól várják, de az áttörés még itt is várat magára.



Marnitz István

Lájkoljon minket a Facebook-on is!