Előző
Következő
új cikk

Vélemény

Történelmi bűn

Népszava|2018. máj 17. 06:03
[A+ A-]

Akár a csalódottság is szólhatna belőlem, hiszen most fizetett gyakornok lennék a Csongrád megyei helyi lapnál, ha Andy Vajna nem vásárolja fel azt. Azonban sokkal inkább dühöt és a szomorúságot érzek. A helyi újságok felvásárlása és gyűlöletpropagandával való kitömése ugyanis történelmi bűn, és jelen esetben elsősorban nem annak gazdasági oldala (a közpénzből feltőkésített kormányközeli oligarchák megveszik, majd állami hirdetéseken keresztül tartják fenn a lapokat), hanem a tartalom miatt: ami benne van az újságban, és még inkább, ami nincs benne.

Bár a Népszabadság és a Magyar Nemzet megszűnése a magyar sajtó egy-egy fekete napja volt, és a hazai nyilvánosság és kultúra sosem lesz már ugyanolyan ezen két újság nélkül, nem szabad elfelejteni, hogy mindkettő alapvetően az urbanizált, a politikában otthonosan mozgó olvasóközönség lapja volt. A helyi sajtótermékek, elsősorban az abszolút monopolhelyzetű nyomtatott lapok azonban éppen a legkiszolgáltatottabb helyzetben lévő, az információkhoz nehezebben hozzájutó agglomerációs területeken, falvakban, kistelepüléseken élőktől veszik el a hiteles információforrást. Attól az érdekeit nehezen érvényesítő rétegtől, amelyet a politika sosem lát, csak kihasznál, és megveszi a szavazatát egy kiló krumpliért négy évente.

A vidék Magyarországának nagy része mostantól már véglegesen elveszítette a lehetőségét annak, hogy hozzáférjen egy független, hiteles és az újságírószakma szabályai, etikája szerint összeállított sajtóhoz, amely a valóságot közli. De itt nem áll meg a dolog, nem csupán elvették ezek az oligarchák a tájékozódás lehetőségét a legrosszabb helyzetben élőktől, hanem valami sokkal rosszabbat, az állami gyűlöletpropagandát erőszakolták be a helyére. Ügyesen nem új lapokat indítottak, mert tudták, hogy egy valóban a helyi ügyekre reflektáló újság helyett senki se venne migránsozós propagandaújságot (arra amúgy is ott vannak a plakátok, ingyen). Ehelyett az évtizedek óta a környékre beágyazott és jól ismert helyi lapokat vásárolták föl, sok esetben - anyagi kényszerűségből - az újságírók nagy része is maradt, csak éppen már meg van kötve a kezük, és felülről mondják meg nekik, mit kell írniuk.

Így tehát a már gyerekkorunktól velünk lévő helyi újságon és annak régi ismerős arcain keresztül nyomja be közénk a propaganda ártó és bűzös mérgét a NER, amelynek a hatása máris érzékelhető. Az emberek közé éket verő rendszer az „oszd meg és uralkodj” elve alapján él és virul, miközben az amúgy is egzisztenciális félelemben élők sosem látott migránsoktól rettegnek, és az ország még inkább megosztott. Már családok, barátságok szakadnak szét a politikai nézetkülönbségek miatt.

De még ez sem minden. Egy harmadik lehetőséget is elvettek az emberektől, és ez talán még az előző kettőnél is nagyobb vétek. Ez pedig az érdekképviselet lehetősége. A helyi lap volt az a fórum, ahová a helyben élők fordulhattak, ha sérelem, jogtalan elbánás érte őket, hogy legalább a nyilvánosság igazságot szolgáltasson nekik olyan ügyekben, amelyek az országos sajtót általában aligha érdeklik. Ne legyenek illúzióink: belpolitikailag semleges témákban vélhetően még megjelenhetnek ilyen cikkek, de a helyi lapok többé ezt a szerepüket sem fogják ellátni, hiszen közben azt kell mérlegelni, valakinek a személyes problémája vajon nem vet-e rossz fényt a város fideszes önkormányzatára, a helyi állami cégek nagyurára stb. Így pedig nem lehet a „kisembereket” képviselni.

A politika jött, látott, ártott, learatta a maga hasznát, majd még az eddigieknél is inkább magára hagyta az amúgy is egyedül lévő vidéket.

Tarnay Kristóf Ábel alapító, Szegedi Civil Háló