Előző
Következő
új cikk

Külföld

Megoldódhat a macedón-görög névvita

nepszava.hu|2018. máj 17. 16:02
[A+ A-]

Zoran Zaev a szófiai csúcstalálkozón. Fotó: Dimitar DILKOFF / AFP

Létezik olyan megoldás a macedón-görög névvitára, amely mindkét fél számára elfogadható, és egy konkrét elképzelésről tárgyalt is Szkopje és Athén - jelentette be csütörtökön Zoran Zaev macedón miniszterelnök Szófiában, ahol görög kollégájával, Alekszisz Ciprasszal tárgyalt a kérdésről, írja az MTI.

A két kormányfő az EU-Nyugat-Balkán csúcstalálkozó alkalmával találkozott a bolgár fővárosban. A Vesti.mk macedón hírportál beszámolója szerint Zoran Zaev elmondta, hogy a görög kormányfővel azt erősítették meg, amiről korábban a két ország külügyminisztere egyeztetett. "Fontos volt, hogy megerősítsük a korábbi sikeres megállapodásokat, de az is, hogy általánosságról is beszéljünk, és elgondolkodjunk néhány lehetőségen" - magyarázta a macedón miniszterelnök. A lehetőségek egyike mindkét fél számára gyümölcsöző megoldást hozhatna - tette hozzá.

A részletekről előbb a macedón és a görög államfővel, valamint az országok vezető politikusaival, és az ellenzékkel is tárgyalni kell - emelte ki. A konkrét javaslatot azonban nem közölte Zaev.

Macedónia és Görögország között azóta folyik vita az ország nevéről, hogy Macedónia 1991-ben függetlenné vált Jugoszláviától. Mivel Görögország északi tartományát, ahol jelentős macedón kisebbség él, Makedóniának hívják, a görög vezetés attól tart, a macedónok területi követelésekkel állhatnak elő a névhasonlóság alapján. A névválasztás ellen tiltakoztak, és mindeddig akadályozták a nyugat-balkáni ország euroatlanti integrációját. Az ország így a nemzetközi dokumentumokban a Macedónia Volt Jugoszláv Köztársaság nevet viseli, alkotmányában azonban nem szerepel a Jugoszláviára történő utalás.

A tavaly május óta kormányzó balközép vezetés tárgyalásokba kezdett a görög kormányzattal a névvita rendezéséről, amelyet még az idei év első felében szeretnének megoldani.

Elviekben mindkét fél elfogadhatónak tartaná, ha Macedónia nevében valamilyen földrajzi jelző jelenne meg, és a sajtó szerint a legvalószínűbbnek az tűnik, hogy a nyugat-balkáni országot a jövőben Felső-Macedóniának hívják majd. Problémát okoz azonban, hogy míg Görögország azt szeretné, ha a névmódosítás a macedón alkotmányban is megjelenne, Macedónia csak a nemzetközi dokumentumokban akarja új nevét használni. Emellett tárgyalás folyik a macedón nyelv megnevezéséről is. A sajtó információi szerint az ország hivatalos nyelvének megnevezését nem kellene megváltoztatni, zárójelben vagy csillagozással azonban mindenhol jelölni kellene, hogy szláv nyelvről van szó.

Lájkoljon minket a Facebook-on is!