Előző
Következő
új cikk

Vélemény

Pillantás a kilencedikről - Lázár

Népszava|2018. máj 19. 06:02
[A+ A-]

Tűnődöm: vajon hiányozni fog-e Lázár János nekem a magyar politikai életből. És azon is, tényleg ő volt az utolsó olyan politikus az elmúlt időszakban, aki megpróbált saját karaktert kialakítani Orbán Viktor mellett.

Ahhoz persze, hogy megpróbáljak válaszolni saját kérdéseimre, először azt kell megvizsgálni, egyáltalán igazak-e a felvetéseim. Hiszen Lázár változatlanul ott fog ülni a magyar parlamentben, egyéni képviselőként – mint hangsúlyozta – igyekszik térsége érdekeit képviselni, ebből a szerepkörből pedig egyáltalán nem következik, hogy a volt kancellária miniszter eltűnne a politikai életből. Ő maga ilyet nem fogalmazott meg, azt azonban – a 444.hu-nak adott interjújában – igen, hogy a jövőben távol tartja magát az országos ügyektől.

És akkor most jön az első mondatban feltett kérdés: vajon hiányozni fog-e az, amit ő képviselt a kormányban? Illetve: tudom-e egyáltalán, hogy mit képviselt? Hiszen jobbára csak a kirakatot láttuk, azt, hogy hetente egyszer kiállt az újságírók elé, és vállalta, amit egyetlen más kormánytag – kiemelve Orbán Viktort – sem vállalt. Igaz, hogy a lázári stílus időnként bicskanyitogató volt, de az nem vitatható el tőle, hogy egyetlen kérdés elől sem menekült el; az őszinteségről persze már lehet vitatkozni. Hogy ez hiányozni fog-e? Aligha. És mégis: volt ebben a vállalásban valami tiszteletre méltó, még akkor is, ha olykor a szakma szégyenének tartottam, hogy az újságírók kitartottak a heti szeánsz mellett.

Ha már az őszinteség: elhihetjük, hogy Lázár előre eltervezte a visszavonulását. Elhihetjük, hogy csak hagyománytiszteletből ült a parlament utolsó sorába. Elhihetjük, hogy kiegyensúlyozott, jó kapcsolata volt a miniszterelnökkel, és hihetjük azt is, hogy Rogán Antallal sem voltak személyes ütközései. Még azt is elfogadhatjuk, hogy a csoportképről pusztán azért maradt le, mert elaludt. Azt azonban már nehéz egy fejbólintással tudomásul venni, hogy olyan mértékben válik a helyi ügyek rabjává, hogy nem akar többé – legalábbis ebben a ciklusban – országos ügyekben megszólalni. Az ugyanis már nehezen elképzelhető, hogy úgy hagyja hátra az általa képviselt ügyeket, hogy azok ezentúl ne érdekeljék. Hogy ne érdekelje például, mi lesz a Sorsok Házával, azaz – stílszerűen – sorsára hagyja ebben az ügyben a Mazsihiszt. Ha így lenne, az sokat elvenne abból a karakterből, amelyet megismertünk, vagy akinek mutatta magát.

És akkor már itt is vagyunk a másik kérdésnél: tényleg önálló arcéle volt-e Lázárnak a kormányban? Képes volt-e valamelyest kibújni Orbán köpönyege mögül? A válasz itt sem egyértelmű, de mégis azt kell hinnünk: volt némi önállósága, saját egyénisége Lázárnak; nem tudta őt teljesen összetörni, maga alá gyűrni a miniszterelnök. Nyerni természetesen nem nyerhetett, azt sem gondolom, hogy elment volna a falig, de annyit állítok: tett néhány tétova lépést a fal felé.

Az új kormányban nem látok ilyen jellemet, sőt azt is megkockáztatom, Orbán még közelebb húzta magához a falat. A vaddisznók mozgása legalábbis ezt mutatja. Ha értik, mire gondolok.

Németh Péter