Előző
Következő
új cikk

Kultúra

Berkovits György halálára

Népszava|2018. máj 22. 18:05
[A+ A-]

Hetvennyolc éves korában, hosszú betegség után elhunyt Berkovits György szociológus, író, újságíró, szerkesztő, az Artisjus Irodalmi Nagydíj idei kitüntetettje.

Mindig így képzeltem a filozófusokat; ritka találkozásunkkor csak hallgattam őt. Próbáltam nem műveletlennek látszani, hogy érdemesnek tartson a meghallgatására, annyit nyögtem ki, amennyi ahhoz kellett, hogy ne hagyja abba. A lényegnél kezdte és a lényegnél fejezte is be. A hallgató meg várta a folytatást, mert még mintha hiányozna a lezárás, a konklúzió, a végső ítélet. És olvasója is így jár, pedig kezében a teljes történet, a kérdések fel vannak téve, a lehetséges válaszok meg vannak fogalmazva, a gondolat íve teljes, a logika kikezdhetetlen, de döntenie neki kell. A hősről is, a szerzőről is, de legfőképpen saját életéről: hogyan folytassa?!

Irigyelni valók más országok, ahol a komoly, elemző újságokra is van igény, és ahol sokan olvassák Musilt, Proustot, Joyce-ot, Bernardot, Brochot, vagyis azokat, akik az éles megfigyeléseiket azonnal világnézeti szintre emelik, úgy mutatják be őket, és magukkal viszik követőiket a mélység néha fájdalmas jelenlétet követelő bugyraiba.

Berkovitsot az irodalmi életben nagyon is számon tartották, tudták, milyen minőséget képvisel, de novellái, regényei, színdarabjai mindenkit arra emlékeztettek, mi az értelmiség feladata és felelőssége ma is. Valamiféle szemrehányást érezhettek ki a személyiségéből. Még jó, hogy szeretni lehetett őt magát meg szerkesztői működését. Leginkább azt, amit az ős Mozgó Világban vitt véghez.

Huszonhat évesen egy szociográfiával – Világváros határában – tűnt fel, aztán összesen 15 könyve jelent meg, élete vége felé a XX–XXI. század hétköznapjait feltáró, ezeroldalas művekkel jelentkezett.

Tavaly jelent meg Magyar látvány című esszékötete, amely elnyerte az idei Artisjus Irodalmi Nagydíjat. Ebből való az áttételes önmeghatározás: „Mondom, apám, ellentétben velem, nem volt csodálkozó típus.” Igen, ő volt a csodálkozó – a rácsodálkozó – ember. Aki aztán pontosan meg is tudta fogalmazni, mi a csodálni való abban, amire a legtöbbünk föl sem figyelne. Vagy éppen beletörődne, hogy hát úgy van. Jó, ahogy van.

Pedig: „Összeszövődött, legalábbis a magánéletben, az árulás és a kiállás, a besúgás és az ellenállás, a függőség és a függetlenség, a meggyőződés és a köpönyegforgatás, a barát és az ellenség, a józanság és a kuszáltság, a békéhez ragaszkodás és a csatabárd kiásása, a nyugalom és a nyugtalanság, a kitartás és a türelmetlenség, a reagálásra képtelenség és a túlreagálás, a legkisebb ellenállás és a legnagyobb erőbedobás stb. Erősítik egymást és gyengítik egymást, mindenesetre szétválaszthatatlanok, ezáltal viszonylagossá válnak és zavarba ejtenek”. (Ha én bohóc lehetnék)

Berkovits György a bennfentesek írója volt, nem is értettem, miért teszi föl internetes oldalára, amit ír. Most rácsodálkoztam: több mint ötezren követték a blogját, és volt, hogy húszezren kattintottak rá. Mégis van remény.

Kelen Károly

Lájkoljon minket a Facebook-on is!