Előző
Következő
új cikk

Szép szó

Miklós Gábor: Marokkó, turisták a határvidéken

Népszava|2018. jún 9. 07:18
[A+ A-]

Fotók: Artur Widak/AFP

Volt pár olyan évszázad 2000 éve, amikor a mai marokkói berberek ősei, meg a pannon provinciák lakói ugyanannak a birodalomnak a polgárai voltak. Végigsorolhatnánk, mit adtak nekik a rómaiak: utakat, kikötőket, vízvezetéket, színházat, közbiztonságot. Kereskedelmet és a szabad utazás lehetőségét

Milliónyi turistát követve áramlunk Fez szűk utcáin, míg be nem terelnek egy épületbe. Fel a lépcsőn egy bőráru boltba. Egy férfi mentaágat nyom a kezembe, azzal, hogy arra szükségem lesz. Kiözönlünk a teraszra. Alattunk a képekről, videókról már látott kép.

Fezi tímárok

Tucatnyi férfi áll kőkádakban a színes lében. A kádak peremén bőrök. Vannak fehéres lével teli kádak, másokban színes lében áznak, festődnek a bőrök. Mostan színes bőrökről álmodom – dünnyögöm, s szorosan az orrom elé teszem a mentát, mert annyira mindent elseprő a lentről felfelé áradó bűz. Galambpiszkot gyűjtenek és azzal cserzik a kecske- és a birkabőröket - magyarázza a helyi idegenvezető. Ahmed fess, sok nyelven flott férfi. Elmondja, hogy a munkások havi 300 eurót keresnek. Egy ideig tatarozás miatt szünetelt a munka, de a király addig is folyósította a tímárok bérét. Ő – tette hozzá az őszinte hanglejtését használva – ilyenkor érzi, hogy mennyire szerencsés ember.

Fez óvárosa, medinája izgalmas időutazás, betekintés az ipari forradalom előtti világba. A szűk utcácskákban a hordárok kocsikon tolják, vagy szamárháton, esetleg lóháton viszik az árut. A turistát pedig szállítják kézművestől kézművesig, ahol megtekintheti azt a világot, ami az ő fizetőképes hazájában 200 vagy 150 éve megszűnt. Ha valami mégis megmaradt, akkor mint magas presztízsű textil-, vagy agyagművészet, esetleg ötvösség, nem pedig a mindennapi használatra dolgozó ipar. Itt viszont még létezik ez is, miközben az emberek inkább járnak importált műszálas szövetekből vart ruhákban, mint háziszőttesben.

Ahogy a dél-marokkói repülőtérről észak felé hajtott az elegáns és feltehetően Marokkóban összeszerelt autóbusz, megfigyelhettem az épp időszerű aratást. Kicsiny parcellákon nők hajladoztak és sarlóval vágták a gabonát, amit azután kis kévékben halmoztak fel. (Ilyet én eddig csak filmen láttam, gyerekkoromban nálunk kaszával arattak.) A cséplést már ott is gépesítették. Később, más tájakon láttam, hogy kicsiny arató-cséplőgépekkel is aratnak a parasztok. Ilyeneket látva írja a közhelyekkel bensőséges viszonyban lévő szerző, hogy ez az ellentmondások országa. Én inkább úgy látom, határvidék. Nem csak azért, mert Európa látható távolban van, s a negyvenévnyi francia gyarmatosítás alaposan átrendezte a kultúrát, sőt a szokásokat is.

Marokkóban egyhetes út alatt találkozhat valaki iparosodott gigavárossal és premodern faluval, kézművessel és korszerű összeszerelő-üzemekkel, óriás fóliasátor-telepekkel, autópályával és szamárösvénnyel. Érezheti magát nyugaton, láthat nikábos nőket és a hozzájuk öltözött nagy szakállú férfiakat. Ez nem csak premodern világ. Vannak pártok, politikusok, sőt parlament is van. A dolgok tengelyében azonban VI. Mohammed király és elegáns családja áll. Patriarchális uralkodóként és mindentudóként, az összes jó forrásaként van jelen a nyilvános világban. Rengeteg palotája van az országban, rendszeresen avat gyárakat. Igaz, sokat időzik külföldön. Otthon spirituális vezető és frappáns politikai megoldások tudója. XXI századi, észak-afrikai II. József. Összevetve pár demokratikusan megválasztott európai vezetővel, még irigyelhetjük is a marokkóiakat.

Első világ, harmadik világ

Több, mint húsz éve mondta nekem egy sok (politikai) börtönt megjárt értelmiségi: nem jár üdülni a harmadik világba, mert nem tudja elviselni a koldusok rohamát, a betegek, a kosz látványát. Ezért inkább lemond sok kulturális élményről, az olcsóságról és más előnyökről, s a drágább helyekre spórol.

Sokat vitáznak manapság arról, használ-e a globális turizmus a fejlődőnek nevezett világnak. Az utazó azt tapasztalja: rengeteg a lézengő ember, az út mellett üldögélő férfi, nő, kamasz. Nincs elég munkahely. A mezőgazdaság feltűnően kezdetleges eszközöket használ, de talán még többen lennének munka nélkül, ha hatékonyabb technológiát vetnének be. Elvittek egy szövetkezetbe, ahol berber asszonyok a (kizárólag ebben az országban honos) argánfa gyógyerőjűnek mondott termését dolgozzák fel. Az egyik fázisban a csonthéjast egy nagyobb kőre helyezik, majd egy kisebbel összetörik. A következő munkaszakaszban a puha mandulaszerű eredményt egy kőmalomban összezúzzák. Később láttam, hogy vannak korszerű gépek is az olaj kinyeréséhez. Azt viszont váltig állították, hogy a mandulaszerű kemény héjat képtelenek géppel feltörni. Az argánolajból készült termékeknek jó marketingje van, árulják szerte a világban és állítólag mindenféle bajra jó. Vajon miért nem teszik tömegessé a termelést, hiszen a fa a sivatagi viszonyok között él meg? Lehet, hogy így segítik a foglalkoztatást, vagy az árat növeli a primitív eljárás története?

Mivel ez itt határvidék, az emberek ide-oda mozognak, s a világ relatíve gazdagabb fele állandóan jelen van. Sok a koldus, az erőszakos árus, a lejmoló. (Ettől persze még nem döbbenünk meg, hiszen a pesti utcán sem lehet a koldulókat elkerülve végigmenni.) Itt viszont elhiszem, hogy nincs más megélhetés, a viszonylag modern világ képtelen felszippantani, munkával ellátni a képzetlenek tömegeit. A kérdés persze az, hogy mi a szerepe ebben a turisták jelenlétének, nem ez növeli-e a koldusipart, zülleszti a sokaságot? Vagy vegyük úgy, hogy ez egy couleur locale, s mi is az alamizsnálkodásnak az iszlámban kötelező erényét gyakoroljuk. Elvégre most van a Ramadán szent böjti hónapja, a muzulmán világ nagy évi megpróbáltatása, amikor napfelkeltétől napnyugtáig tartózkodnak a hívők ételtől, italtól, dohányzástól és egyéb élvezetektől. Nehéz ugyanis ezt a terhet viselni, ha a határvidéken élünk, s a marokkói autógyárnak időre kell szállítania Európába. És a meo sem lehet tekintettel a böjt és szomjúság miatt remegő kezekre. A turisták ettől még nyugodtan járhatnak-kelhetnek a szűk utcákon.

Példa az együttélésre

Volt pár olyan évszázad 2000 éve, amikor a mai marokkói berberek ősei, meg a pannon provinciák lakói ugyanannak a birodalomnak a polgárai voltak. Végigsorolhatnánk, mit adtak nekik a rómaiak: utakat, kikötőket, vízvezetéket, színházat, közbiztonságot. Kereskedelmet és a szabad utazás lehetőségét. Viszonylag modern világ lehetett a maga máig élő szabványaival. Szóval van példa az együttélésre. Miközben nem felejtjük el, hogy Róma hódítással, erőszakkal civilizált. Az ókorban - a mai Marokkó területének északi részén létrejött - Mauretania Tingitana provincia része volt a globális piacnak, kultúrának, közlekedési szisztémának.

Most más időket élünk. Egy ilyen nyári utazás után elgondolkodik az ember, mennyire elviselhető ez az együttélés a "fejlettek" és a "feltörekvők" között. A óceánparti városokban tömegével épülnek otthonok a napfény és az olcsó megélhetés miatt idetelepülő európaiaknak. A diszkont-járatok kiszolgálják őket is, meg a turistákat is. A szegényebb északi nyugdíjasok átveszik az egykori kalandorok, az idegenlégiósok helyét. Eközben a globális világ megjelenik szinte mindenütt. Marokkó nemzeti bevételének fő forrása az összeszerelő ipar, de második helyen a GDP 18 százalékával a turizmus áll. Az izgalmas tájak, a kulturális örökség – és persze az ősi világ továbbélése: attrakció. Az Észak utazni, látni akar, megszimatolni a múltat – beleértve a fezi tímármunka bűzét.

Az itteniek máris bekapcsolódtak a globális piacba, élnek a lehetőségeikkel, felkínálják, amijük van. Nem éreztem a feszültséget a konzervatív helyiek és a beáramló idegenek, illetve a társadalom európaizálódott része között. De kell ilyennek lennie. Nem látunk a kulisszák mögé, nem ismerjük a belső feszültségeket. Az öltözködési, kulturális különbségek akár mélyebb ellentéteket is jelezhetnek, nem csak a változatos toleranciát. Marokkóban másfél évtizede volt utoljára iszlamista merénylet, ám sok vallási radikális részt vett a szíriai és iraki harcokban. Vajon most hol lehetnek, mire készülnek?

Az itteni világ modernizálódik. Nincs más esély az életre. Még megcsodálhatjuk a sarlóval aratókat, a csacsiháton közlekedőket, az ősi fogásokat alkalmazó kézműveseket. Siessünk csodálkozni.

Miklós Gábor

Lájkoljon minket a Facebook-on is!