Előző
Következő
új cikk

Szép szó

Szüdi János: Az útkereszteződésnél

Népszava|2018. jún 9. 07:28
[A+ A-]

Repin: Hajóvontatók a Volgán ( festmény, 1873)

"Ha majd minden rabszolga-nép / Jármát megunva síkra lép” (Petőfi Sándor: Egy gondolat bánt engemet...)

Szerencsés ország az, amelynek jó időben van jó vezetője. Még szerencsésebb az, amelyiknek a történelme során többször volt ilyen szerencséje. A világ minden táján, minden ország történelme tele van útkereszteződésekkel, amelyekhez érve dönteni kell, merre tovább. A választás sikeres, ha az események láncolata utólag igazolja a döntést. A döntéshozónak a saját korában kell több évtizedre előretekintenie. A döntéshozónak adott esetben saját érdekeit figyelmen kívül kell hagynia. A döntéshozónak nem ritkán szembe kell helyezkednie a népakarattal.

Mint a fehér holló

A döntéshozónak nagy valószínűséggel áldozatot kell hoznia, amikor a hosszútávon megtérülő siker reményében lemond a pillanat kínálta előnyökről. Ehhez ritka adottságokra van szükség. A jó vezető legyen előrelátó, önzetlen, határozott, kitartó, rugalmas, jól képzett, intelligens, integráló, karizmatikus, következetes, nagylelkű, tisztességes, mértéktartó. Jó, ha átlátja az egészet, ismeri a részleteket, megérti az embereket. Nem vitás, aki mindezekkel a tulajdonságokkal rendelkezik, az bölcs vezetővé, igaz emberré válhat.

Létezhet-e, születhet-e egyáltalán olyan ember, akiben ennyi jó tulajdonság megtalálható? Eljuthat-e bárki odáig, hogy szert tegyen mindezekre a tulajdonságokra? Nem lehet kizárni ennek lehetőségét. Tény, kevés olyan politikus volt, mint George Washington, az Egyesült Államok első elnöke, aki – veszélyesnek tartván, hogy ugyanaz a személy gyakorolja a hatalmat túlságosan hosszú ideig - nem vállalta a harmadik elnöki tisztség betöltését, bár akkor még nem tiltotta ezt az USA alkotmánya. Hagyományt teremtett ezzel a döntésével, megalapozva az elnöki hatalom később alkotmányba emelt korlátait. A hatalomban eltöltött idő gyakran nem a személyiség jó oldalát, hanem éppen ellenkezőleg, rossz vonásait erősíti. Ennek ellensúlyozását szolgálják a modern korban a szabad választások, a hatalom megosztásának rendszere, a hatalom civil kontrollja, a szabad sajtó, a bírói függetlenség. Ezek az elemek összetartoznak, csak a maguk teljességében létezhetnek, garantálva a jogállamiságot. Nincs csökkent értékű, majdnem-jogállam.

Az emberi méltóságról

Nem ritkán hallani: a jogállam mit sem ér. Nem lehet aprópénzre váltani. Nem lehet fizetni vele a boltban. A dolog azonban nem ilyen egyszerű. Nehéz, de nem lehetetlen közérthetően megfogalmazni, miért is kívánatos a jogállam. Talán azért, mert biztonságot nyújt mindenkinek: szegénynek, gazdagnak, tanultnak, tanulatlannak, öregnek, fiatalnak, gyengének, erősnek. A biztonság lényege: senki nem válhat a hatalom játékszerévé, s ez nem függ attól, hogy tisztában van-e valaki a jogaival vagy sem. A biztonságérzet megnyugtató. Aki biztonságban érzi magát az nem fél. A jogállamot nem felélni, hanem megélni, élvezni kell. Mindent szabad, ami nem tilos. Ennek az elvnek a figyelembevételével az ember azt teheti, amit jónak, szükségesnek tart. A biztonságérzet adja a szabadság érzetét, azt a tudatot, hogy vagyok valaki. Ez az emberi méltóság. Csak a jogállamban lehet emelt fővel, félelem nélkül élni. A félelem és az emberi méltóság egymást kizáró fogalmak. A félelem és a szabadság egymást kizáró fogalmak. A félelemhőmérő a társadalom betegségének fokmérője. Minél erősebb a félelem, annál lázasabb a társadalom.

Magyarország sorsáról

Magyarországon mindenki fél. Fél a választás győztese és fél a választás vesztese. Fél, aki hatalomban van és fél, aki kimaradt a hatalomból. Nem csoda. Ebben az országban senki nem érezheti magát biztonságban. Mindenkinek meg kell gondolnia, hol jelenik meg és kivel. Mindenkinek meg kell fontolnia, mit mond és kinek. Hazánk sorsa miért alakult úgy, ahogy alakult? Talán azért, mert nem sok bölcs vezetője volt. Nehéz lenne bővíteni a Szent István és IV. Béla királyokból álló névsort. (Göncz Árpád és Mádl Ferenc bölcs és igaz emberek voltak, de sajnos az ország hosszú távú sorsát meghatározó döntést nem hozhattak.) Minden másképpen alakul, ha 1994-1998 között Horn Gyula és kormánya, a kétharmad birtokában folytatja az alkotmányozást, s megteremti a jogállam felszámolhatatlanságának megváltoztathatatlan korlátait. Ha megteszi, bővíteni lehetne nevével a hazai bölcs vezetők szűkös listáját.

Magyarország sajátos hosszú menetelése a ’70-es évek közepétől zajlik. Kezdetben gyalogolt a puha diktatúra felé. 1990-től bukdácsolt a jogállam ösvényén. 2010-től hátrafelé araszolgat. A kezdet kezdetén megindult evolúciós folyamat, az alattvalóból polgárrá válás folyamata e hátramenetben a visszájára fordult. Ez nem revolúció, mint ahogy azt a fülkeforradalmárok állítják. Éppen ellenkezőleg, ez visszaút az alattvalói létbe. Lehet, hogy az ország az alvajárók hazája? Igen! Csak így lehet, hogy milliók látnak, hallanak, de nem érzékelnek. Csak így lehet sikeres az orbáni délibáb: palotája erkélyén állva a várban egy- és kétforintosokat szór két marékkal a hódoló tömeg közé. Mindenki tudja, hogy nem lehet fizetni velük, csak jól csengenek a földre hullva. Mindenki tudja, mégis ölre mennek érte. Még egy látomás: a hajóvontatók dala száll: „Hosszú, kínos év a kurta nap, / Száll a gálya, sírva húz a rab...” A hajókötél elszakad. A rabok elvágódnak. Talpra állnak. Talpra állnak?

Szüdi János

Lájkoljon minket a Facebook-on is!