Előző
Következő
új cikk

Zöldzóna

Kifosztották az Év madarának fészkét a Pilisben

nepszava.hu|2018. jún 7. 08:30
[A+ A-]

Fotó: Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság/Novák Adrián

Kifosztották a Pilis egyik vándorsólyom párjának a fészkét. Az Év madarának választott, fokozottan védett fajból csak mintegy nyolcvan pár él az országban A Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság feljelentést tett ismeretlen tettes ellen.

Fotó: Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság/Novák Adrián

Fotó: Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság/Novák Adrián

A pár költését a szakemberek folyamatosan figyelték a fészkelési szezon elejétől kezdve. Először két fióka tűnt el május 1-je előtt, majd a másik két fiókát május 9-én éjszaka vitték el. A rablást az időközben kihelyezett kamera megörökítette. A Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság az ügyben természetkárosítás miatt rendőrségi feljelentést tett. Az elmúlt években gyűjtött információk alapján, nem egyedi esetről, hanem kis számban, de országos szinten előforduló bűncselekményről van szó - - írta közleményében Novák Adrián, a Pilis-Budai Természetvédelmi Tájegység munkatársa.

A vándorsólyom a természetben többnyire legfeljebb négy utódot nevel. A szóban forgó pár is március 28-ig teljes fészekaljat rakott. A fiókák április végén keltek ki, május 9-én nem voltak még kéthetesek sem. A pár idén már nem fog újra fészkeléssel próbálkozni, számukra legközelebb jövő tavasszal lesz lehetőség ismét fiókákat nevelni – ha megérik azt az időszakot.

A vándorsólymot (Falco peregrinus) 2018-ban az Év madarának választotta a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület. Az 1960-as évek közepétől 1997-ig nem költött hazánkban, mivel a túlzott növényvédőszer-használat miatt a faj teljes európai és észak-amerikai állománya összeomlott és hazánkból is kipusztult, mint fészkelő faj. Visszatérése óta állománya évről évre erősödik, jelenleg mintegy nyolcvan párra tehető. A fajt a fészekfosztogatások mellett az áramütés, a mérgezés, valamint az épületekkel, vezetékekkel, járművekkel való ütközés is veszélyezteti. Fokozottan védett, természetvédelmi értéke egyedenként 500 000 Ft. 

Lájkoljon minket a Facebook-on is!