Előző
Következő
új cikk

Vélemény

Az infláció foglyai

Népszava|2018. jún 12. 06:15
[A+ A-]

A rezsicsökkentés hatása elillanni látszik. Májusban a háztartási energiaárak (a tűzifa és a PB-gáz) is elindultak hosszú, felfelé vezető útjukra, s bár a vezetékes gáz és a villamosenergia még tartja a frontot, a kormányfő válságvíziója kapcsán aligha lehet kétségünk afelől: nem sokáig. Ma még főként az üzemanyagok árának elszállása felelős azért, hogy ismét 3 százalék közelébe kúszott fel az infláció a tavalyi évhez képest, de nem kell nagy jóstehetség, hogy lássuk: hamarosan bővülni fog az áremelést generáló szolgáltatások sora.

Az infláció fogalmát eredetileg a katonai orvoslástól kölcsönözte a közgazdaság-tudomány. Azon sincs mit csodálkozni, hogy elsőként az Újvilágban kényszerültek rá az alkalmazására. Történt pedig, hogy a XIX. század második felében dúló amerikai polgárháború viharaiban azt tapasztalták, a papírpénz képtelen helyettesíteni a fémből vertet, hiszen egyszer csak elértéktelenedett. A folyamatnak azonban ekkor még nem volt neve. Így hát a harcmezőkön ügyködő felcserek számára kézenfekvőnek tűnt, hogy hasonlóságot találjanak a sebek felpuffadása és a gomba módra szaporodó mennyiségű papírpénz között: mindkettőt az infláció kifejezéssel illették.

Azt már tudjuk, hogy a tíz esztendeje lezajlott gazdasági világválságot követően a közgazdasági törvényszerűségek egészen másképpen működnek, mint annak előtte. Igaz ez az inflációra is. Korábban kézenfekvő volt, hogy ha a munkanélküliség csökken és a bérek növekednek, akkor az embereknek több lesz az elkölthető pénzük. A megnövekvő kereslet pedig felfelé tornássza a fogyasztói árakat. Az elmúlt öt esztendőben azonban furcsa jelenség tanúi vagyunk világszerte. A foglalkoztatottság és a bérek növekednek, az emberek egyre többet fogyasztanak, az áruk és a szolgáltatások iránt növekszik a kereslet, és mindennek az árak növekedéséhez kellene vezetnie. De nem így történt. Hiábavalóan ösztönözték a háztartásokat, hogy az alacsony betéti kamatok miatt inkább költsenek, mint hogy megtakarítsanak. Pedig az euróövezet országaiban és Svájcban még negatív kamattal is taszítják a befektetőket. Az ügyfélnek már azért kell ott fizetnie, hogy a pénzét egyáltalán megőrizzék a bankokban, aminek az az ára, hogy végül kevesebbet kap vissza, mint amennyit elhelyezett a betétjében.

Magyarországon ezzel a fura helyzettel ugyan nem kellett megbarátkoznia a lakosságnak (a vállalkozásoknak annál inkább), de megszaporodott azoknak a száma, akik megszakították a kapcsolatot a bankokkal, mert a számlavezetési és tranzakciós díj mellett hozamra már alig számíthattak. A növekvő infláció és a lakossági befektetések mozdulatlansága - a költségekkel karöltve - hónapról hónapra tanácstalanná teszi azokat, akik a jövőjükre is gondolva megtakarítanának. Ők azok, akik ingatlanvásárlásban csak a későbbiekben gondolkodnának, a jegybank viszont az azonnali költésnek a híve. A pénzüket fialtatnák, de a jegybank nem partner ebben. Mereven tartja az alapkamatot, az inflációra is fütyülve. Miközben valamennyiünk forintja egyre kevesebbet ér.

Bonta Miklós