Előző
Következő
új cikk

Kultúra

Nehéz dolog apánk előtt állni

Népszava|2018. jún 12. 05:46
[A+ A-]

Fotók: Radó Ferenc

 Három évvel ezelőtt jelent meg az első könyve, de az ezzel járó eufóriát és büszkeséget hamarost tragédiák árnyékolták be, gyors egymásutánban elveszítette életének két fontos szereplőjét: az apját, s kedvenc íróját, Esterházy Pétert.

A gyásszal együtt jött a késztetés, kiírni magából a nehéz érzéseket. „Gyászos napok gyászos naplója apám halála körüli időkben. Gyászos napok gyászos naplója EP halála körüli időkben. Aztán a naplókhoz betoldások, kiegészítések kerültek – így született a könyv. Kissé fekete” – állítja az ajánlója Völgyi Lajos második könyvének, mely a Könyvhétre jelent meg, s melyről Tóth Gyöngyi író-költő beszélgetett a szerzővel Kaposváron a megyei könyvtárban.

- Az írás elvonta a figyelmemet, de teljesen nem szabadított meg a fájó gondolatoktól – ismeri el Völgyi Lajos, aki középiskolásként már írogatott, ám a közelmúltig talonba tette ez irányú inspirációit. – Amikor érettségi előtt apám megkérdezte, mi akarok lenni, azt feleltem: író. Esetleg válogatott futballista. Aztán kitöltöttük a felvételi papírt a Közgázra… Az öregkor kezdetén, vagy inkább a fiatalkor végén azonban ismét előjött a késztetés.

Az életét meghatározó kettős tragédia pedig témát is adott. Pedig a halál, ahogyan Tóth Gyöngyi megjegyezte, általában tabutéma, annak ellenére, hogy az élet része, a többség agyonhallgatja vagy elmismásolja. Ez esetben viszont egy négy részből álló könyv épült rá. Afféle napló, csak éppen visszafelé haladva az időben.

- Esterházy Péter halálától indulok, a pillanattól, amikor a hazafelé tartva a kocsiban meghallottam a hírt – mondja Völgyi Lajos, aki bevallja, eleinte kissé feszélyezte, hogy ennyire kiadja magát az olvasóknak. – A naplót amolyan terápiás jelleggel kezdtem írni apám halála után, le akartam írni az első harminc nap gondolatait, tetteit, érzéseit. Aztán utóbb innen is és onnan is hozzátettem az akkor feljegyzettekhez, melyeket utóbb olyan volt olvasni, mintha egy kívülálló írta volna. Talán csak a politika hiányzik a teljes korképhez. De az események sorozata annyira megrázó, hogy nem érződik a hiátus.

Minden másban viszont teljesen őszinte, s nemcsak magáról, de a környezetéről is. Néhol persze megváltoztatva a szereplők nevét, esetleg ismertetőjegyét, foglalkozását, persze szűkebb pátriájában így is könnyen beazonosítják majd őket.

- Kornis Mihály mondta: olyanokat kell írni, hogy másnap elváljon tőled a feleséged, s az öregapád felakassza magát a padláson – neveti el magát, amikor az esetleges reakciók kerülnek szóba, majd hozzáteszi: élete párja a könyv elolvasása után is vele maradt…

Ott volt a bemutatón is, melyen a kaposvári színház művésze, Sarkadi Kiss János olvasott fel részleteket a naplóregényből, s az egyes szakaszokat megszakító vetítéseket Lőrincz Sándor kísérte zongorán. És az elhangzott passzusoknak, valamint a felvillanó képeknek köszönhetően mindenki beleérezhette magát egy meglett férfi helyzetébe, akit rövid időn belül több trauma is ért, s ezért a gondolataiba, de még inkább az emlékeibe menekült előlük. A fordított napló végigvezetett az úton, vissza egészen az ifjúságáig, s persze a korabeli vidéki Magyarországon is: sétát tehettünk napjainktól a hetvenes évek közepéig, s megtudhattuk, hogyan látta emlékeibe visszatekintve a Várost – mely igazából bárhol lehetne.

A templomlépcsőn ülve, s onnan csodálva a diákként Édenkertnek tűnő kávézóba betérő hajdani pesti válogatott futballistából vidéki edzővé lett futballistát, a főutcán végigsétáló, generációkat oktató Tanár urat, a helyi sörkertek rivalizáló ifjúságát, az ifipark fröccsteraszán ücsörgő koncertre várókat, s eljutunk a temetőig. Az urnafalig, ahol saját nevét olvashatja, csak más évszámokkal.

S megtudjuk: nehéz dolog apánk előtt állni…

Vas András

Lájkoljon minket a Facebook-on is!