Előző
Következő
új cikk

Külföld

Nem az Aquarius az utolsó, tengeren veszteglő hajó

nepszava.hu|2018. jún 11. 17:14
[A+ A-]

Emberek az Aquarius fedélzetén még 2018. május 10-én AFP Fotó: Louisa Gouliamaki

Érdemes volt felemelni a szavunkat és nemet mondani – jelentette ki Matteo Salvini olasz belügyminiszter. Szerinte azzal, hogy nem engedélyezte a civilszervezetek által működtetett Aquarius mentőhajó olaszországi kikötését, új kezdet nyílt az európai migrációs politikában.

Matteo Salvini az MTI összefoglalója szerint közölte, hogy a migránsokat szállító következő hajót sem engedi be olasz kikötőkbe. „Véget akarunk vetni az emberkereskedelemnek!” – jelentette ki.

A tíz napja beiktatott olasz belügyminiszter azt is mondta: „felemeltük a szavunkat és megérte!”. Arra utalt, hogy nem engedélyezte az SOS Mediterranée és az Orvosok Határok Nélkül (MSF) közös hajójának, az Aquariusnak a kikötését az olaszországi partokon. Salvini hangsúlyozta, hogy a korábbi balközép olasz kormány nem zárta le a kikötőket, a mostani római kormány ezzel a lépéssel viszont „kontinentális” üggyé emelte a migráció problémáját, amelyre európai választ kell adni. 

Kijelentette, hogy a Földközi-tengeren spanyol, francia, német, holland és más nemzetiségű nem kormányzati szervezetek (NGO) tevékenykednek, egyetlen olasz szervezet vagy olasz felségjelzésű hajó sincsen közöttük, eddig mégis kivétel nélkül az olaszországi partokra szállították a migránsokat. 

Az olasz belügyi tárca vezetője megjegyezte, hogy „ez csak egy első lépés volt, ezzel még nem zárult le a játszma”. Hozzátette: az eset rámutatott, hogy az Európai Uniónak a „jószívűségre” és „hamis szolidaritásra” épített migrációs politikája nem vezet sehova. Azt üzente az őt bírálóknak, hogy az olasz hatóságok felajánlották az Aquariusnak a gyerekek és nők átvételét, de erre a hajót működtető szervezetek nem válaszoltak.

Matteo Salvini biztos információként jelentette be, hogy a hajót Spanyolország fogadja be Valencia kikötőjében. Hangsúlyozta: ez az első alkalom, hogy egy Líbiából indult migránshajó nem Olaszországban ér partot, „ez annak a jele, hogy valami megváltozott”. 

Az olasz belügyminiszter hangsúlyozta, hogy kedden európai kollégáival egyeztet egy új migrációs politika elindításáról, amely Európa külső határainak védelmét célozza, igazi és nemcsak kijelentésekből álló szolidaritást gyakorol, valamint a „valódi menekülteknek” nyújt segítséget. Azt is bejelentette, hogy minél előbb látogatást akar tenni Líbiában.

Giuseppe Conte olasz miniszterelnök köszönetét fejezte ki Spanyolországnak a szolidaritásért. Hangsúlyozta, hogy ezzel azonban a migráció kérdése sem olaszországi, sem európai szinten nincsen megoldva.

Valencia kikötőjében érhet partot az Aqurius

Az olasz hatóságok korábban azt követelték, hogy a hajó a bevándorlókkal a fedélzetén induljon Máltára, a szigetállam azonban közölte, hogy nem illetékes az ügyben. Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHRC) viszont hétfőn arra szólította fel mindkét országot, hogy haladéktalanul engedjék partra szállni az embereket, mert az élelem is kifogyóban van a hajón.

Pedro Sánchez spanyol kormányfő ugyancsak hétfőn ajánlotta fel, hogy befogadják az Aquariust. „Kötelességünk segíteni egy humanitárius katasztrófa elkerülése érdekében, és biztonságos kikötőt ajánlani ezeknek az embereknek, így teljesítve a nemzetközi jogi kötelezettségeket” – állt a hivatalos közleményben. A rövid tájékoztatás szerint a hajó a kelet-spanyolországi Valencia kikötőjében érhet partot.

Sánchez spanyol kormányfő döntését megelőzően Joan Ribó, Valencia polgármestere már közölte, hogy készek lennének fogadni a hajót. Hasonló bejelentést tett Ada Colau barcelonai városvezető is.

Az Aquarius vasárnapra virradóra hat különböző mentőegység által kimentett embereket vett fedélzetére. A megmentettek között 123 kísérő nélküli kiskorú, további 11 gyerek és hét várandós nő is van.

Lájkoljon minket a Facebook-on is!