Előző
Következő
új cikk

Külföld

Történelmi dokumentumot írt alá Donald Trump és Kim Dzsong Un

nepszava.hu|2018. jún 12. 09:48, frissítve: 2018. jún 12. 10:23
[A+ A-]

Fotó: AFP/THE STRAITS TIMES/Kevin Lim

Szingapúrban találkozott kedden az amerikai elnök Észak-Korea vezetőjével. Donald Trump értékelése szerint a megbeszélés jobb volt, mint amire bárki számított - írja az Euronews. A két vezető egy közös dokumentumot is aláírt, mely többek közt a nukleáris leszerelésről és a két ország kapcsolatának jövőbeni szorosabbra fűzéséről szól.

 A két vezető sokat mosolygott a találkozó közben, amely úgy tűnt, meglehetősen jó hangulatban telt. A felek egy munkaebéden vettek részt, és még egy közös sétát is tettek.

Majd bevonultak egy terembe, hogy aláírjanak egy mindössze egy oldalas dokumentumot, amelyről ekkor még nem lehetett tudni, hogy pontosan mi áll benne. Donald Trump is csak annyit mondott, hogy a levél, amelyet aláírtak, átfogó és mindkét fél elégedett lesz majd az eredménnyel.

A dokumentumban - mint később kiderült - az áll, hogy az Egyesült Államok és Észak-Korea új alapokra helyezi a két ország kapcsolatát és megtesznek mindent, hogy hosszútávú békét teremtsenek a Koreai félszigeten. Ismét megerősítették a 2018 április 27-én aláírt Panmundzseom Deklarációt is, melyben Észak-Korea kötelezi magát a teljes nukleáris leszerelésre. Továbbá, a háborús hadifoglyok és az elhunytak földi maradványainak hazaküldéséről is megegyeztek.

Donald Trump és Kim Dzsongun abban is megállapodtak, hogy az amerikai külügyminiszter és egy magas rangú észak-koreai vezető irányítása alatt folytatódnak a tárgyalások a két ország között.

Lájkoljon minket a Facebook-on is!