Előző
Következő
új cikk

Bűnügy-baleset

Villám csapott az iskolába, 15 gyereket kórházba vittek

nepszava.hu|2018. jún 13. 12:39, frissítve: 2018. jún 13. 18:32
[A+ A-]

A villám-csapott kaposfői iskola - illusztráció: Google StreetView

Hatalmas csattanás rázta meg szerda délelőtt fél tizenegy tájban a kaposfői iskolát: villám csapott az épületbe. A Kaposvár melletti település oktatási intézményében nem esett kár, ám 15 gyereket megfigyelésre kórházba kellett szállítani.

- Hirtelen jött a vihar, szakadt az eső, de így is váratlanul ért mindenkit az óriási robaj, mely a villámcsapással járt – mondta Vörös Ottó, az iskola igazgatója a Népszavának. – A villám a villámhárítóba csapott, mely a kazánház melletti falon fut végig, s vélhetően áthúzott a hálózatra. 

A számítástechnika teremben éppen a hetedikeseknek volt órájuk, s a magasfeszültség a komputereken keresztül ért el a gyerekekhez.

- Az oktató szaladt ki a teremből, hogy baj van – folytatta az igazgató. – Az egyik tanulónak éppen headset volt a fején, akik pedig az egeret fogták vagy a klaviatúrán dolgoztak, szintén érezték az áramütést. Előbbi fülfájásra panaszkodott, a többiek zsibbadást éreztek a végtagjaikban. Azonnal értesítettem a háziorvost, a mentőket, a rendőrséget és a katasztrófavédelmet.
A mentők már az iskolában megvizsgálták a gyerekeket – többek között EKG-val -, s úgy döntöttek, 15 hetedikest, valamint egy felnőttet a kaposvári kórházba szállítanak megfigyelésre. A fiút, aki headsettel dolgozott az órán, a fül-orr-gégészeten külön megvizsgálják.

- Természetesen telefonon, a Facebookon és az iskola honlapján keresztül rögtön értesítettük a szülőket, s nemcsak azokat, akiknek a gyermeke ellátásra szorult – tette hozzá Vörös Ottó. – Minden gyereket hazaküldtünk, felvettük a kapcsolatot a helyi busztársasággal is, így a bejárók is épségben hazajutottak, a délutáni órák elmaradtak.

UPDATE: 

- Két kislányt hazamehetett, a többieket 24 órás megfigyelésre benntartották az orvosok – tájékoztatott Vörös Ottó, a kaposfői iskola igazgatója, aki személyesen is érintett a balesetben, ugyanis gyermekét is a kórházban ápolják. – Folyamatosan mérik a vérnyomásukat és a szívműködésüket, szerencsére egyiküknél sincs jele, hogy bajuk történt volna. Hasonlóképpen panaszmentes az a felnőtt, akit szintén beszállítottak a mentők, ő egyébként az önkormányzati konyha élelmezésvezetője.

A katasztrófavédők közben átvizsgálták az iskolaépületet, melyben nem esett kár. Egyelőre nem tudni, hogy az épület elektromos hálózata mennyire sérült meg, internet viszont jelenleg nincs az intézményben, s néhány számítógép is tönkrement. A kaposfői iskolában, ahová 244 gyerek jár az iskolavezetés döntése szerint csütörtökön már ismét lesz tanítás: megtartják az erre a napra tervezett gyereknapot.

Vas András

Lájkoljon minket a Facebook-on is!