Előző
Következő
új cikk

Belföld

A kormány mondhatja meg, mit kutasson az MTA

nepszava.hu|2018. jún 14. 15:02
[A+ A-]

Az MTA központi épülete Fotó: Népszava

Palkovics László minisztériuma alá rendelték az Akadémia költségvetésének közel felét, ezután a tárca dönthet arról, hogy mivel foglalkozzanak az MTA kutatócsoportjai. Palkovics rövidesen találkozik az intézmény elnökségével.

Az Innovációs és Technológiai Minisztériumhoz rendelték az MTA összköltségvetésének csaknem felét, mintegy 25 milliárd forintot – értesült a HVG.

A lap úgy tudja, hogy az Akadémia kutatóintézeti hálózatának büdzséjéből 20 milliárd forint került át Palkovics László tárcájához, ami hatalmas érvágást jelent az intézeteknek, forrásaik zömét vonhatják el tőlük.

Ezután tehát Palkovics dönthet majd arról, milyen kutatásokat folytassanak az MTA intézetei. Az Akadémia önállóságának ilyen mértékű csorbítására az ötvenes évek óta nem volt példa – jegyzi meg az újság. Szerintük a helyi vezetést hideg zuhanyként érte a hír, akik a kutatóintézetek államosításának az első lépését látják a tervben.  

A forrongó MTA-n rendkívüli elnökségi ülést hívtak össze péntekre, s felvetődött egy rendkívüli közgyűlés ötlete is. Az MTA a Népszava kérdésére megerősítette:  pénteken fél tízkor elnökségük rendkívüli ülést tart, ennek témái pedig  a jövő évi költségvetési törvénytervezet MTA-t érintő javaslata, illetve a Magyar Tudományos Akadémiáról szóló 1994. évi XL. törvény (MTAtv.) módosítási javaslata lesznek. Az eseményen részt  vesz majd Palkovics László is, legalábbis az Akadémia közleménye szerint.

Az intézeti források mellett más, korábban az MTA költségvetésében szereplő tételek is átkerülhetnek Palkovics minisztériumához, így a Lendület programra szánt 3,2 milliárd forint, és a fiatal kutatók támogatásának több, mint egy milliárdos alapja. Szintén kikerülhet az MTA kompetenciái közül az európai uniós és hazai kutatóintézeti pályázatok támogatása szánt csaknem 700 millió forintos, az infrastruktúra fejlesztésre szánt több, mint fél milliárd forintos kerete is.

Az MTA elleni kormánypárti sajtóhadjárat már korábban megkezdődött, nem kizárt, hogy a mostani döntés ennek hivatalos megerősítése lehet: a biztosítékot az verte ki a propagandagépezetben, hogy az Akadémia kiállt a CEU működtetése mellett – ezek után a 888 felvetette, hogy Lovász László elnök amerikai állampolgársága miatt akár nemzetbiztonsági kockázatot is jelenthet.

Ezután a Figyelő diktatórikus időket idéző Soros-listás cikke következett, amiben az MTA több élő és már elhunyt tagját is a Soros-zsoldosként, a spekuláns embereként említették, a nemgogol  blog találata  szerint MTA-Soros-ösztöndíjjal tanuló laptulajdonos, Schmidt Mária azonban valahogy nem került bele a felsorolásba. Az MTA közleményben ítélte el a rossz emlékű, ártó listázások gyakorlatát.

Lájkoljon minket a Facebook-on is!