Előző
Következő
új cikk

Szép szó

"A fajelmélethez az etnikai elméleten keresztül vezet az út"

Népszava|2010. júl 10. 07:48
[A+ A-]
"Mindenfajta koszorúzástól, zászlófelvonástól, vagyis nemzeti rituálétól eleve kiütést kapok" - mondja Marsovszky Magdolna tudományos elemző és publicista, akinek kutatásai fókuszában a magyarországi antiszemitizmus és anticiganizmus áll.
Az etnikai nemzettudatot, ha kulturálisan vagy politikailag erősítjük, akkor abból előbb vagy utóbb nyílt erőszak lesz. Marsovszky Magdolna Németországban művészettörténetet, germanisztikát valamint kultúrateóriát és kultúrpolitikát tanult. Jelenleg az MTA Politika Tudományi Intézete Demokrácia és Radikalizmus Kutatócsoportjának tagja. Németül, angolul és magyarul publikál. A legfőbb kérdés számára, hogy milyen politikai intézkedésekkel lehet az esetleges kirekesztések és kultúrharcok elejét venni és ezzel együtt a civil társadalmat és a demokráciát erősíteni. Egyik aláírója a Társulás a Cigány Méltóságért kezdeményezésnek.

- Miért érdekli az antiszemitizmus-kutatás?

- Tulajdonképpen a kultúra érdekelt, viszont ennek kapcsán állandóan ebbe a jelenségbe ütköztem. Shulamit Volkov témakutató szavaival élve: az antiszemitizmus ma Magyarországon kulturális kód. Ezért találkozunk vele lépten-nyomon, megkerülhetetlenül.

- Egyszer azt mondta, nincs nemzeti identitása. Hogy érti ezt?

- Veszélyes az állandó nemzeti identitástudat keresése és erősítése iránti vágy hangoztatása. E folyamat mögött egy jó adag kollektív paranoia rejlik, melynek végül is az újtól, a reformoktól való félelem a mozgatórugója. Ha tehát ebben a folyamatban valaki valami újat szeretne, vagy reformjavaslatai vannak, az hamarosan a nemzeti egység tönkretevőjévé válik. Akiket viszont kikiáltunk a "nemzeti egység" tönkretevőjének, vagyis nemzetárulónak, hazaárulónak, azokból kreálunk aztán "zsidókat". Az antiszemitizmus az egyetlen olyan kirekesztéses ideológia, amelynek képviselője addig nem nyugszik, amíg a maga "zsidóját" meg nem öli, ki nem irtja, fel nem akasztja a következő lámpavasra. Ebben a gyilkos ideológiában nem az a lényeg, hogy ki a zsidó, vagy ki nem az, hanem, hogy a többségi társadalom kiket kiált ki a nemzet ellenségének, vagyis nemzetárulónak.

Ez az ideológia sátáni megváltást ígér: ha megbüntetjük, elszámoltatjuk, kiirtjuk a társadalomból azokat, akiket zsidónak vélünk, akkor jobban fogjuk magunkat érezni. Ez tulajdonképpen egy önmagát dinamizáló folyamat, amikor a nemzeti egységben, a nemzet újjászületésének hangoztatásában egyre inkább a magunk, tehát a nemzetünk jóságát, tisztaságát, szeplőtelenségét hangoztatjuk. Ilyen nincs, hiszen senki sem tökéletes, senki sem hazugságmentes, egy nemzet így kollektívan pedig pláne nem. Ahogy nincs kollektív bűnösség, úgy nincsen kollektív jóság sem, tehát ezért mindig lesznek olyanok, akik ezzel a jelenséggel nem értenek egyet, kritizálják, vagyis tükröt tartanak azok elé, akik kifogástalannak akarják érezni a nemzetüket. Magyarul: a kritikusok belepiszkítanak a magasztosnak vélt nemzeti érzésbe azzal, hogy fellebbentik az ezt övező idea fátylát.

- Ez az idea vezethet erőszakhoz, továbbmenve etnikai tisztogatáshoz?

- Ha a többség a tökéletes nemzeti egységet keresi, akkor kíméletlenül ki kell irtani azokat, akikről úgy gondolják, hogy ennek az útjába állnak. A napokban írta Wilhelm Heitmeyer, a bielefeld-i egyetem neves erőszakkutatója a Süddeutsche Zeitungban, idézek egy mondatot belőle: "a toleráns hazafiságról szóló elmélet nem más, mint veszélyes marhaság és csak arra jó, hogy hülyítsék vele a népet. "Ez a mondat inkább érvényes a mi régiónkra, ahol sokkal nagyobb kulturális hagyománya van az etnikai nemzettudatnak, mint Németországtól nyugatra, Franciaországban, Nagy-Britanniában, vagy az USA-ban. Érvelnek vele sokszor, hogy az USA-ban is minden házon ott leng a nemzeti zászló, de ez más, mert ott mások a kulturális tradíciók. Magyarország mai nemzeti-retorikája kísértetiesen hasonlít a II. Világháború előtti Németországéhoz, mert mögötte nagyon hasonló népnemzeti érzések is húzódnak.

A kijelentés közös bennük: van németség, vagy van magyarság. Ez etnikai nemzettudatot jelent. Ha ezt a nemzeti önetnizálást kulturálisan vagy politikailag erősítjük, akkor abból előbb vagy utóbb nyílt erőszak lesz. A fajelmélethez az etnikai elméleten keresztül vezet az út. Ez alaptétel az antiszemitizmus- és erőszakkutatásban. Az etnikai nemzettudat erősítése által ugyanis a nemzettel való azonosulás olyan foka jelenik meg, amiért érdemes áldozatot hozni, feláldozni magunkat. Ez az áldozatvállalás gyakran megjelenik az antiszemita retorikában, viszont tisztában kell lennünk azzal, hogy Ulrich Beck müncheni szociológust idézve: ez nem ritkán a terrorizmus maga.

- Milyen identitástudatunk legyen? Vagy ne is legyen? Önnek sincs?

- Már hogyne lenne identitástudatom! A körülményekhez képest mindig változik, most éppen zsidó, cigány és buzi vagyok. De komolyra véve a szót, az ember identitása nem egy állandó valami, hanem változik. Hibát követ el az a jogalkotó politikus, aki az úgynevezett nemzeti érzelmeket állami szinten bebetonozni igyekszik például kulturális koncepciókkal, mert rengeteg energiát és pénzt öl egy olyan folyamat szinten tartásába, amit képtelenség fenntartani, és a kudarc ezért előre borítékolható. Hogy hogyan néz ki ez a kudarc, előre nem tudjuk. Reméljük, hogy nem kell meghalnia emiatt több embernek.

- Az elmúlt évek romaáldozataira gondol?

- Nem szabad elfelejteni, hogy a romagyilkosságokat is a "nemzet megmentéséért", a "nemzeti identitás tisztaságának megőrzése" érdekében követték el. A gyilkosok a nemzetet igyekeztek megváltani, megtisztítani a "piszoktól", amit a sötét bőr szimbolizál. Az anticiganizmus mögött is paranoiás félelem rejlik, ami egyrészt kulturális, másrészt szociális félelem. A tökéletesnek érzett nemzetünk féltése mögötte is a szegénységtől és a lecsúszástól való rettegés rejlik. Ezért nem szeretjük látni a hontalanokat sem az aluljárókban. Ők is az egységes nemzeti tisztaságunkat kérdőjelezik meg. A romák és a hontalanok szegénysége azt kommunikálja: nézzétek, ti sem vagytok olyan patyolat tiszta lelkűek, ha itt hagytok minket a nyomorunkban. Mi meg persze nem szeretjük, ha kritizálnak bennünket.

Ahelyett, hogy minden fillérünket és energiánkat abba fektetnénk, hogy a szegényeken és lecsúszottakon segítsünk, inkább hatalmas méretű "nemzeti miséket" tartunk, ahol zászlófelvonásokkal és koszorúzásokkal igyekszünk bizonyítani, hogy tulajdonképpen milyen toleránsak is vagyunk a kisebbségekhez. Ezek a rituálék tényleg hasonlítanak a misékhez, csakhogy itt a "nemzet egységében" keresik a megváltást. Ez is egyfajta vallás, amiben Isten helyett a hazánkhoz imádkozunk, tehát a nemzet válik szakrális térré. Mivel átlátom a folyamat lényegét, ezért mindenfajta ilyen nemzeti rituálétól eleve kiütést kapok. Persze mások is átlátják, rengetegen érzik intuitívan ennek a visszásságait, legfeljebb nem ismerik a szociológiai, vagy pszichológiai hátterét. Németországban sem mindenki foglalkozik a téma kutatásával, de ott főleg a 70-es évek óta nagy hangsúlyt fektetnek az úgynevezett reflexív kultúrpolitikára, ami azt jelenti, hogy kultúrpolitikai eszközökkel segítenek a társadalmi önreflexiót fokozni. Igenis léteznek olyan kulturális projektek, amelyek társadalmi katarzist idézhetnek elő, s melyek hatására idővel kialakulhat egy olyan "demokratikus" önvédelem, amiben sokan, egyre többen szisszennek fel jó időben, jó helyen, ha elkezd nekik valaki a "nemzet újjászületéséről" hablatyolni.

Lájkoljon minket a Facebook-on is!