Előző
Következő
új cikk

Bulvár

Hogyan lett a nyugdíjas taxisofőrből családőr?

Népszava|2011. febr 15. 16:50
[A+ A-]
Él közöttünk egy ember, aki a maga eszközeivel próbál enyhíteni egy súlyos társadalmi problémán. Elhatározta ugyanis, hogy a családon belüli erőszak áldozatainak védelmére kel. A nyugdíjas taxisnak három év alatt legálisan 28 védelmet kérő asszonyt, illetve gyermeket sikerült a férj vagy az apa brutalitásától megóvnia.
Külsőre Balázs Gyula semmiben sem különbözik az átlagemberektől. Ám amikor az eredeti szakmája szerint elektrolakatos férfi - aki aktív munkásságának utolsó nyolc esztendejét éjszakás taxisként dolgozta végig - rájött, hogy a családok nem kapnak hivatalos segítséget a zárt ajtók mögött zajló erőszak megfékezésére, valamiképpen megváltozott. És mivel ez a felismerés nem hagyta nyugodni, észrevétlenül ­kikerült az átlagosak közül. Azt mondja, a családon belüli erőszaknak az egoizmus az oka. Szerinte ugyanis a párkapcsolatok legfőbb megrontója, ennek a sajátságos erőszakformának a kialakítója a beteges önösség, ami fizikai és lelki terrorhoz vezet. A kettő közül egyébként a lelki terrort tartja rosszabbnak. A cselekvésre egy konkrét, megrázó eset sarkalta. Öt évvel ezelőtt az utcán a volt férj meglőtte az egykori asszonyával sétáló új férjet, aki az orvosi beavatkozás ellenére megbénult. A veszély észlelése előtt kértek ugyan rendőri segítséget, ám akkor azt mondták nekik, a jogszabályok szerint védelmi kíséret szinte csak államfőknek jár.

- Ezután kezdtünk el gondolkodni jogász barátommal, hogy ha már államilag megoldatlan a családok védelme, mit lehetne tenni egyszerű, állampolgári alapon, de teljesen hivatalosan. És külföldi példa alapján kitaláltuk, hogy létrehozzuk a nonprofit Családőr Egyesületet, amihez a barátok közül toboroztunk tíz embert, hogy meglegyen az előírás szerinti forma, majd a hivatalos engedély a Fővárosi Bíróságtól. Ehhez már csak arra van szükség, hogy a kíséretet igénylővel megbízásos szerződést kössünk, ami magától értetődően addig szól, ameddig a bántalmazás veszélye fennáll - mondja a férfi, majd kérdésemre hozzáteszi, a kíséretért egy szimbolikus összeget kér, ami óránként száz forintot jelent, de ha a segítséget kérő anyagi helyzete olyan, egyetlen fillért sem fogad el. A konkrét munkát egyedül végzi, ami egyebek között abból áll, hogy elkíséri az asszonyt vásárolni, a gyereket elviszi az iskolába, majd érte megy és hazafuvarozza.
Konkrét esetekről faggatom. Az alapszabályra hivatkozva közli, nem adhatja ki azokat, akik bizalommal fordultak hozzá. Az Egyetemes Békeszövetség tagjaként nemcsak diszkrécióra van kötelezve, hanem például arra is, hogy az esetekről nem ítélkezhet, ha az utcán - mondjuk - megtámadja az asszonyt a volt férj: megvéd­heti a nőt, de verekedést nem kezdeményezhet.

Aztán az is kiderül, hogy Balázs Gyula nem csupán fizikai értelemben családőr. Egy drámai esetét felidézve elmondja, egy asszony öngyilkossággal akart kilépni megoldatlannak látszó helyzetéből. A férje cukorbeteg alkoholista volt, aki verte, a gyermeke viszont kezelhetetlen, interaktív nebuló.
- Előszedtem az emberismeretemet. Hiszen taxisként a jobboldalon helyet foglaló utasoktól sok mindent megtanultam az emberi viselkedésről. Azt, hogy a nagy demokrácia hajnalán a férfiak kiásták az ősi fegyvert, amit a nekik nemet mondó nővel szemben használnak. De nincs egymásra figyelés sem, mint ahogyan a csibészbecsületnek szintén nyoma veszett... Szóval végül meggyőztem arról az asszonyt, hogy az öngyilkosság nem megoldás.

Balázs Gyula sem filozófiát, sem lélektant nem tanult. Mégis, amikor arról akarom meggyőzni, hogy a családi veszekedéshez két ember kell, kategorikusan és logikusan cáfol. Azt mondja, a férfiuralmú családokban - márpedig ilyen a magyar családok többsége - a férj nem tolerálja a nő vagy a gyerek személyiségét. Jó esetben csak letorkolja őket, de innen már csak néhány "lelki centiméterre" van a terrorizálás. Azt mondja, akik hozzá fordulnak segítségért, azok eljutottak arra a szintre, hogy már minden mindegy. És fájdalmasan őszinték, aminek a súlya a vállára nehezedik, hiszen titokhordozó is. No meg egy kicsit családtag.

Míg el nem felejtem, Gyula egyedüli családőr az országban, és ráadásul anyagi támogatás nélkül végzi ezt az önként vállalt munkát. Járt ő Budapest mindegyik önkormányzatánál, meg is dicsérték, gratuláltak neki, de csupán csak a XIX. kerület bizonyult eddig önzetlen segítőnek. Pedig Balázs Gyula álmaiban egy országos családőrhálózat létrehozását és egy védett menedékház felépítésének gondolatát őrizgeti. Persze, ehhez kevés csupán az eltökéltsége.

Lájkoljon minket a Facebook-on is!