2018.07.12

Költészet a vásznon

Káprázat és valóság Marc Chagall képein a bilbaoi Guggenheim Múzeum időszaki tárlatán.

2018.07.10

A másik igazság

Hat zsidó asszony sorsa olvasható Daisy, azaz Marianna D. Birnbaum Láthatatlan történetek című könyvében.

2018.06.23

Nem tűr vitát

A keresztény kultúra védelmének Alaptörvénybe emelése, a lebegtetett akadémiai önállóság, a tudósok pénzzel vagy inkább pénzhiánnyal való sakkban tartása nem hagy kétséget afelől, hogy az Orbán Viktor vezette kormány és a Fidesz többségű parlament milyen módszerekkel szándékozik uralni ezentúl is a magyar szellemi életet és elitet.

Megérinteni az érinthetetlent

Rock-koncertre mentem, helyette azonban különleges szeánsz részese lehettem Nick Cave csütörtök esti fellépésén.

2018.06.14

El Kazovszkij, a bálványépítő

Emlékkiállítással tiszteleg egyik első művésze, El Kazovszkij előtt a Várfok Galéria. A művész hetven éve született és tíz éve halt meg, de nem ez az egyetlen kerek évforduló, ami apropót ad

2018.06.08

Evickélni a változó világban

Lugosi Viktória a rendszerváltás utáni évek hazai valóságát mutatja be sűrű történésekkel teli Vándorhomár című kötetében, ami Akár is lehetne.

2018.06.02

Bringázva segíteni menő - A Bike Maffiával bicikliztünk

A Vitamin kommandó önkéntesei szendvicseket kennek, majd két kerékre pattanva hajléktalanokhoz viszik mindazt, amit elkészítettek. A Budapest Bike Maffiával bicikliztünk csütörtök este.

2018.05.31

Jó ügyért csobbannak

Angliában több mint harminc éve kezdődött a sorozat, a legendák szerint még Diana hercegnő is úszott egy civil ügy érdekében.

2018.05.16

Emlékmű a vallásszabadságnak

Hogyan lesz az ötletből köztéri szobor? Miért épp a kiválasztott történelmi személyiség “érdemel” ilyen megtiszteltetést? Mennyire szab határt az alkotói fantáziának a megrendelő?

2018.05.10

A mi oázisunk

Magyarország a szólás- és sajtószabadság szempontjából üdítő oázis Európában – nyilatkozta Orbán Viktor az Origón április 8-án megjelent interjúban.

2018.05.09

Szabadkai álmodozók

Újraavatták a vajdasági város zsinagógáját, Jakab Dezső és Komor Marcell restaurált alkotását.

2018.04.28

Csernobili szuvenír

Az atomkatasztrófáról szóló dokumentumfilm azoknak szól, akik már sokat tudnak a 32 évvel ezelőtt történtekről és  következményeiről.

2018.04.26

Kincsek a ládafiából

Eddig ismeretlen művek kerültek elő a magyar avantgarde művészek alkotásait kiállító két párizsi galériának köszönhetően.

2018.04.21

Könnyek nélkül

Sorsfordító év volt a magyar történelemben 1984.

2018.04.17

Zenészek otthona

Hiába emlegetik sokan és sokszor a műfaj válságát, „a klasszikus zene sikerre van ítélve” – hangsúlyozta Vígh Andrea, a Zeneakadémia rektora az intézmény következő évad bérleteinek ismertetésekor.

2018.04.14

Sorok között

Harminc évvel ezelőtt kezdtük hinni, lehet, hogy lesz idő, amikor már nem sorok között olvasunk majd.

2018.04.13

Kiposztolt versünnep

Civilek szervezés nélkül tették valódi jeles nappá április 11-ét megmutatva, milyen az igazi alulról jövő, spontán kezdeményezés.

2018.04.03

Földet érés

A nőt már a repülőtéren idegesítette a szegényes öltözékű bácsi, aki tolakodott, fontoskodott, és kopottas bőröndjével addig-addig előzgetett, ideges mozdulataival addig-addig erőszakoskodott, amíg el nem érte, hogy elsőként juthasson a becsekkolást unottan végző férfihoz, aki száját húzva válaszolgatott egyre szaporodó, izgatott kérdéseire.

Hamis zenekari támogatások

Csaknem hárommilliárd forintot, a tavalyinál nagyjából egymilliárddal több pénzt biztosít a kormány a magyarországi szimfonikus együttesek támogatására.

2018.03.14
2018.03.13

Fehérek közt nem európai

Március 15. nem csupán a forradalomra való emlékezés, a demonstrációk és a szabad sajtó napja

2018.03.08

Házhoz jönnek a pártok - Szexi a "kívülálló"?

A profi politikusokban csalódottak számára szexi lehet a kívülálló, a trendi dizájn pedig nem jó kampányeszköz.

2018.02.22

Vonós gesztusok

Kortárs amerikai mű, XX. századi ritkaság és jól ismert klasszikus Baráti Kristóf és a Pannon Filharmonikusok műsorán.

2018.02.21

Lou Reed és a Havanna lakótelep

Nem tisztelgés, nem emlékkoncert és nem is fordítások, inkább egy életérzés közvetítése jelenik meg Legát Tibor Lou Reed nyomán készülő, Budapest Wild Side című produkciójában.

2018.02.20

Brahms és a fehér hollók

- Budapest világváros, fantasztikus zenei élettel, remek koncerttermekkel, de a kamarazene szentélye még nem alakult ki.

2018.02.13

Elmosódó határok

Tényleg nehezen befogadható a kortárs klasszikus zene? Van átjárás a műfajok között? Tanítható a komponálás? Az Amerikában zeneszerzőversenyt nyert Kecskés D. Balázs mesélt lapunknak.

2018.02.03

Távol a keresztény eszmétől

Müller Péter Sziámi közérzeti költőnek tartja magát, aki mindig ügyelt arra, hogy semmilyen izmusnak, indulatnak ne dőljön be.

2017.12.29

Rozsonits Ildikó, a zongora virtuóza még csak 12 éves

Nincs még tizenkét éves, de már fél tucat nemzetközi zongoraversenyen ért el előkelő helyezéseket, legutóbb Triesztben az Ars Nova Nemzetközi Fesztivál és Versenyen.

2017.12.28

Nagy Népszava-körkép: fesztiválok

Mit néztünk, hallgattunk, olvastunk 2017-ben? Szakértőket kértünk fel, hogy osszák meg velünk szakmai és személyes élményeiket, összegezzék az évet. Második rész: fesztiválok

2017.12.27

Nagy Népszava-körkép: fotóművészet

Mit néztünk, hallgattunk, olvastunk 2017-ben? Szakértőket kértünk fel, hogy osszák meg velünk szakmai és személyes élményeiket, összegezzék az évet. Első rész: fotóművészet.

2017.12.22

A karácsonyfa valódi melege

Tűzifa karácsonyfákról, relatív ideiglenességről és szociális építészetről is beszélgettünk Pozsár Péterrel, a Hello Wood társalapítójával.

2017.12.06

Árpád-ház - Ötmilliárd forint az ünnepségekre

A 2038-ig tartó, ötmilliárdos projekttel a kormány tudományos munkát, a székesfehérvári koronázási templom felújítását és kutatóintézet alapítását is ígéri.

2017.12.05

Elérhető művészet

Nem attól jó a műalkotás, hogy magas az ára – mutatja meg az YG Art Fair vásár.

2017.12.04

Versvonattal Szárszóra

Komoly feladatot jelentett túllépni a dilemmán: mennyire a jó ízlés szerint való, vagy inkább morbid ötlet, hogy József Attila halálának 80. évfordulójára valaki versvonattal emlékezzen meg.

2017.11.25

Hegyezze a fülét a buszon!

Érdekes információkat hallhat, aki a napokban a BKK Józsefvárost érintő járatain utazik: a 7-es buszon, a Blaha Lujza tér előtt például a Corvin Áruházró mesél Csányi Sándor színművész.

2017.11.22

Örömzene a végeken

Hátrányos helyzetű gyerekek zenei oktatását szervezi a Szimfónia Program. A muzsika nem cél, hanem eszköz. Akár a kézmosás megtanításáé is.

2017.11.17

Kalandozás a múltban a tíz éve alakult Budapest Bárral

Kosztolányi, Cseh Tamás, Csontváry, szatyros emberek és Csikágó: nyakunkba vettük a fővárost a Budapest Bárral. A végén – mi mást – koncertet is kaptunk. De mi az az Üdvlelde?

2017.11.16

Méltó körülmények reménye - 50 milliót kapott a Fonó

2019-2020-ra rekonstruálják az újbudai épülettömbben található Prima Primissima-díjas intézményt.

2017.11.06

„Adunk és közvetítünk”

Két fiatal alkotó, Pancsa Emese formatervező és Szekeres Máté fotós megtalálta a társadalmi felelősségvállalás és az önmegvalósítás közös halmazát.

2017.10.31

A halál nem isten csapása

A sikeres gyászfeldolgozás a személyiség fejlődésének nagy esélye - állítja Békési Tímea gyászcsoport-vezető. A gyászra, ahogy életünk más fontos eseményeire, legalább egy évet rá kell szánni.