2018.07.05

Lex bárki

Hálásak vagyunk Fónagy Jánosnak, a vagyonügyi minisztérium államtitkárának, aki a kormány legújabb ötletét (szakmai előélet és egyéb kritériumok nélkül bárkit kinevezhetnek az állami vagyon kezelőjévé) úgy indokolta a Parlamentben: az a cél, hogy „a legmagasabb szakmaiság alapján” választhassák ki a megfelelő embereket.

2018.07.04

Állami vagyont adhatnak a Fidesz-holdudvarnak

A kormány lényegében bárkit kinevezhetne az állami társaságok tulajdonosi joggyakorlójának – derül ki egy, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaságról szóló törvénymódosítás mellé csempészett, szokás szerint egyéni képviselői indítványként benyújtott fideszes javaslatból.

2015.06.02

Lázár módosítót nyújtott be az állami vagyonról szóló törvényhez

Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter módosító javaslatot nyújtott be az állami vagyonról szóló törvényhez a hatékonyabb feladatellátás érdekében, a javaslat kedden jelent meg az Országgyűlés honlapján.

2014.03.22

Változások a vagyonkezelésben

Kiszélesíti az állami vagyont értékesítők körét, illetve jelentős vagyonvesztésre hivatkozva lehetővé teszi a becsült ár alatti értékesítést is az a kormányrendelet, amely a napokban jelent meg a Magyar Közlönyben.

2014.01.09

Idén is teljesülhet a hiánycél

Megerősítette Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szavait a tárca szerdai gyorsjelentése: 929,2 milliárd forintos hiánnyal zárta a költségvetés a 2013-as évet.