2018.06.20

Növekvő jólét helyett a balkáni ligába csúszik Magyarország

Bár az elmúlt hónapokban, sőt, években sok szó esett itthon a gazdaság növekedéséről, illetve a növekvő bérekről, ebből az átlag magyar csak keveset észlelhet:

2018.01.24

Dübörög a jólét: 4 százalék 14 év alatt

A sor végén kullog Magyarország a V4-államok között: a lengyelek, a szlovákok és a csehek egyaránt sokkal több portékát/szolgáltatást vehetnek a pénzükért, a magyaroknak erre esélyük sincs. 

2017.12.22

Virsli, minek nevezzelek?

Emelkedik a magasabb hústartalmú, nem műbélbe töltött, drágább virslik iránti kereslet az év végi ünnepek előtt; az éves virsli forgalomnak átlagosan 12-15 százalékát értékesítik decemberben az üzletek, de nagyobb a forgalma a szalámiknak és egyes füstölt húskészítményeknek is - közölte a Magyar Húsiparosok Szövetségének (Hússzövetség) társadalmi elnöke az MTI-vel.

2017.12.15

Gyenge fogyasztás

Az EU átlagának csupán 63 százalékát tette ki az egy főre jutó magyar fogyasztás az Eurostat összegzése szerint. Ennél rosszabbul az uniós országok közül csak Románia, Horvátország és Bulgária áll.

2017.11.10

Kockázatot jelent a kormány pénzosztogatása

A belső fogyasztás és a befektetések fellendülése felpörgette a gazdaságot, amely 2017 első felében 3,7 százalékkal bővült Magyarországon — áll az Európai Bizottság őszi gazdasági előrejelzésében.

2017.10.20

Egyen mindenki még egy almát!

Évről-évre csökken az almafogyasztás, az egy főre jutó fogyasztás 12 kilogramm évente, amit 20-25 kilogrammra kellene növelni, ezért indítottak kampányt a fogyasztás élénkítésére - közölte az állami tévében Mártonffy Béla, a Nemzeti Agrárkamara (NAK) országos kertészeti osztályának elnöke.

2017.10.19

A fogyasztás most érte el a 2007-es szintet

A világválságot megelőző időszakban voltak utoljára olyan optimisták a hazai makrogazdasági elemzők, mint napjainkban. Ez azonban korántsem jelenti azt, hogy ismét gazdasági krízis előtt állnánk. 

2017.08.04

Erre költenek az 50 év felettiek

Magyarországon az 50 év felettiek havi jövedelmük több mint háromnegyedét rezsire, élelmiszerre és gyógyszerre költik, bevételeik kilenc százalékát szabadidős tevékenységre, két százalékát megtakarításra fordítják - közölte a 4Life Direct biztosításközvetítő felmérésének megállapítását pénteken.

2017.06.24

Magas bérek, kis költések - Több magyarázat is létezik

A kiskereskedelmi forgalom növekedése elmaradt attól, amit a rendkívül nagy mértékű bérkiáramlás indokolt volna. A szárnyaló ingatlanárak és a feketegazdaság a felelős.

2017.05.23

Kevesebb lesz a halpénz

A választás évében kampánycélból mérsékli a kormány a hal áfáját. A magyarázat szerint a fogyasztást akarják ösztönözni.

2017.05.05
2016.12.30

A kilátások biztatóak, de...

A tényleges régióbeli helyzetünket figyelmen kívül hagyva a gazdasági tárca biztatónak látja a magyar gazdaság kilátásait.

2016.11.01

Az EU nélkül meghal a magyar gazdaság

Baj van a kormány számításaival, a magyar gazdaság mélyponton van, mert az előző ciklus uniós pénzei már nem jönnek, a következő ciklus még nem jön, magyar pénzből kellene finanszírozni a beruházásokat, de ez nem megy, 10 százalékkal zuhannak a beruházások – ezt Vértes András mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.

2016.08.19

Tovább nőnek a bérek elemzők szerint

A bérek további növekedésére számítanak az MTI-nek nyilatkozó elemzők, akik úgy látják, a háztartások fogyasztása lehet a gazdasági növekedés húzóereje.

2016.08.04

Munkaerőhiány húzza felfelé a fogyasztást

Júniusban a kiskereskedelmi forgalom 5,7 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához képest - jelentette első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán.

2016.06.09

Cafeteria: száműzik az öngondoskodást

Lemondott a kormány az irányított fogyasztás ösztönzésről a cafeteria rendszer átalakításával.

2016.06.04

A növekedés a fogyasztás alakulásától függ

Mérsékelten, ám még így is az európai átlagot jóval meghaladóan nőtt a kiskereskedelmi forgalom áprilisban.

2016.04.20

A késlekedéssel időt nyernek az áfacsalók

Töredékére, 27-ről 5 százalékra csökkenhet 2017. januárjától a baromfihús, a tojás és a tej általános forgalmi adója

2015.12.01

Matekoznak a statisztikával

Állítólag jobban élünk, csak éppen ezt a fiatalok és az idősek sem így érzik. A KSH életszínvonal adataiból kimaradtak az oktatás és egészségügy rossz mutatói és senki nem tudja, valójában mi jöhet a létminimum számítás helyett

2015.11.09

Meglepően sokat fogyasztunk

A belső kereslet élénkülésével magyarázták a szeptemberi, az egy évvel korábbihoz képest 8,2 százalékkal több, 7,386 milliárd eurós importot az MTI által megkérdezett szakértők, akik a Központi Statisztikai Hivatal hétfőn megjelent szeptemberi külkereskedelmi adatira reagáltak.

2015.11.06

Jöhet Brüsszel vétója?

A kormány konszolidálta a magyar gazdaságot, és ennek is köszönhető a kereskedelmi forgalom és a fogyasztás folyamatos bővülése - állította Varga Mihály. A nemzetgazdasági miniszter az Európai Kereskedelmi Nap rendezvényén beszélt

2015.06.10

Óvatosan nő az infláció

Kis lépésekkel, de megindult az árak növekedése. Ebben szerepet játszott a vásárlóerő bővülése, de a forint gyengülése is

2015.06.06

MSZP: több pénzt kell adni az alacsony keresetűeknek

Több pénzt kellene adni az alacsony keresetűeknek, mert minden, nekik adott forint nemcsak az ő helyzetükön javít, hanem a fogyasztáson keresztül segíti a gazdasági növekedést is - mondta Burány Sándor (MSZP), az Országgyűlés költségvetési bizottságának elnöke.

Jobb lett a GDP-adat

Az első negyedévben 3,5 százalékkal nőtt Magyarország bruttó hazai terméke. Első becslésében még 3,4 százalékos éves és 0,6 százalékos negyedéves növekedést közölt a KSH

2015.04.04

Engedtünk a nadrágszíjon

Tavaly reálértéken 2,7 százalékkal, 68 609 forintra nőtt a háztartások egy főre jutó havi fogyasztási kiadása éves összehasonlításban, ezt megelőzően csaknem nyolc évig csökkent, illetve stagnált ez az adat - olvasható a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Statisztikai Tükör című friss kiadványában.

2015.02.02

Gyengébb növekedésre számít idén a GKI

A korábban gondoltnál kisebb, mindössze 2 százalékos gazdasági növekedést vár idén a GKI Gazdaságkutató Zrt.

2014.08.06

Mérséklődik a fogyasztás növekedése

Júniusban is nőtt az áruházi - kiskereskedelmi - vásárlás, de a bővülés üteme a májust követően a hatodik hónapban tovább csökkent - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden.

2014.05.28

Változnak az ötvenen túliak fogyasztási mutatói

Magyarországon az 50-59 év közöttiek csaknem 20 százalékának van megtakarítása, ami a legmagasabb arány a társadalmon belül.

2014.04.07

Cigire, italra, testápolásra kevesebb jutott

Szinten maradt a háztartások egy főre jutó fogyasztásának reálértéke 2013-ban, havi átlagban folyó áron mintegy 67 ezer forintot, az előző évinél 1,8 százalékkal, mintegy 1170 forinttal költöttek többet a háztartások - olvasható a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Statisztikai Tükör című friss kiadványában.

2014.02.24

GKI: gyengül a gazdasági és lakossági bizalom

Februárban megállt a GKI-Erste konjunktúra-index értékének kilenc hónapja tartó, szinte töretlen emelkedése. A GKI Gazdaságkutató Zrt

2013.12.21

Retrókultúra

Miben mérjük a kultúrát, az itt a kérdés.

2013.12.20

Az ÁR-ral szemben: Recseg a kormányzati sikerpropaganda

Hiába fordul majdnem deflációba az infláció, a kiskereskedelemben eladott portékák mennyisége nem nő, sőt csökken. Holott a rezsicsökkentés okán a kormányzati propaganda szerint a rezsicsökkentésnek hála sok pénz marad az embereknél

2013.12.12

A régió rossz tanulói lettünk

Látszólag valóban jobban teljesít az ország, a baj csak az, hogy a számok mögé nézve kiderül, idén sem várható valós GDP növekedés. A régióban Magyarország Szlovéniával az utolsó helyen osztozik a gazdaság bővülésében

2013.11.09

Féldisznót a konyhaasztalra!

Alig van érdemi hatása a januári sertésáfa-csökkentésnek, hiszen a végtermékek adótartama nem változik. A feketegazdaságot az alapanyag oldalán nehezíti, viszont a készítmények oldalán könnyíti

2013.10.19

Marad a húsáfa, nem lesz luxusadó

Semmilyen élelmiszer áfája nem csökken, semmilyen fajta luxusadó nem lesz, legalábbis akkor, ha a gazdasági tárca péntek este benyújtott adócsomagját fogadják majd el a képviselők.