2018.06.18

Veszélyben a bírói függetlenség?

Az európai ernyőszervezet vezetője szerint megfelelő egyensúlyt kellene találni a Handó Tünde vezette Országos Bírósági Hivatal és az Országos Bírói Tanács között

2018.01.31

Handó: a sajtótámadások veszélyesek, nem Soros

A rendszer megváltoztatásának igényével lépett fel az új, tegnap megalakult Országos Bírói Tanács.

2018.01.06

Szemkendő nélkül

Noha az érintett fővárosi bírák háromnegyede bizalmat szavazott decemberben a Fővárosi Törvényszék eddigi elnöke, Fazekas Sándor pályázatának, az Országos Bírósági Hivatal elnöke, Handó Tünde ezt figyelmen kívül hagyva nem nevezte ki újra a lejáró mandátumú főbírót – derült ki csütörtökön.

2018.01.05

Handó döntött - Korszakváltás miatt alkalmatlan

Nagyon szívesen kitölteném a következő hat évet a Fővárosi Törvényszék elnökeként, és vinném tovább azt a programot, amelyet elkezdtem. Sem fáradt, sem kiégett nem vagyok, fiatalos lendülettel dolgozom

2017.10.26

Vége lehet Handó Tünde egyeduralmának?

Kollégái tapssal fogadták a Handó Tünde ellen pert indító Vasvári Csabának, a Pesti Központi Kerületi Bíróság bírójának programismertetőjét a múlt hét elején, amikor mintegy ötszáz fővárosi bíró küldötteket választott maga közül – Írja a

2017.08.24

Handó Tünde heti öt bugyit írt elő - 8 millióért

Nyolcmillió forintért készíttetett arculati kézikönyvet az Országos Bírósági Hivatal (OBH) a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemmel (MOME). 

2017.03.30

Handó szerint jól teljesítenek a bíróságok

Európai uniós összehasonlítások alapján is jól teljesítenek a hazai bíróságok, az Európai Bizottság tavalyi igazságügyi eredménytáblája szerint a hatékonyság, a minőség és a bírói függetlenség tekintetében a 28 tagállam közül stabilan az első harmadban szerepel Magyarország - mondta az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke csütörtökön Győrben.

2017.03.10

Fleck: sérti az alkotmányt a Handó-szabályzat

"Egy demokratikus alkotmánybíróság előtt az ügy mindenképp nyerhető lenne, hiszen teljesen egyértelmű az alkotmánysértés.

2017.03.09

Lázadnak a bírák - Saját elnöküket perlik

Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke már törvényi erejű rendelkezést hoz és előírja azt is, hogy ki és mit gondolhat.

2016.11.12

Újabb csendes kormányfiaskó

Bár az Igazságügyi Minisztérium (IM) kedden még cáfolta a Népszava bírói körökből származó információját a közigazgatási bíráskodás átszervezésének leállításáról, csütörtök este az InfoRádió Aréna című műsorában az Országos Bírósági Hivatal (OBH) vezetője már tényként közölte, a közigazgatási bíráskodás szervezeti átalakítása lekerült a napirendről.

2016.09.17

Elhúzódhatnak a közigazgatási perek

Tovább tart a vita a munkaügyi bíróságok megszüntetésének, a közigazgatási bíróságok átszervezésének kormányzati tervéről.

2016.09.15

Virág elvtárs visszatérhet?

Nagyon is egyet értek a kormány szándékával, hogy három éven belül ismét átalakítsa a közigazgatási bíráskodást. Fel nem foghatom, hogy az Országos Bírósági Hivatal (OBH) mit kekeckedett a tervezeten

2015.06.23

Zéró tolerancia jöhet a bírósági ügyek halogatása ellen

Zéró toleranciát hirdetett az ügyhalogatások ellen Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke.

2015.03.10

Javul a bíróságok munkája

Egyre jobb teljesítményt nyújtanak a magyar bíróságok, az európai mérési adatok visszaigazolják, hogy a 2012-es bírósági reform eredményei kezdenek beérni - mondta keddi budapesti sajtótájékoztatóján Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal elnöke.

2015.03.05
2015.03.03

Lex Habony: ellenállnak a bíróságok

Csak látszatmegoldást nyújt, számos eljárásjogi problémát vet fel, a szabályozás "szükségtelen" és "alapvetően elhibázott" - így bírálta a polgári perrendtartás módosítását célzó fideszes javaslatot a Kúria polgári kollégiuma.

2014.07.02

BKV-per: pontosítani kell a vádiratot

A már eddig is többször módosított vádirat pontosítására, véglegesítésére szólította fel az ügyészséget a Kecskeméti Törvényszék a BKV-perként ismert Hagyó Miklós elleni büntetőeljárásban, amelyet tegnap kezdett újratárgyalni a büntetőtanács.

2014.01.15

Plusz helyettest kapott Szájer felesége - képek

Áder János köztársasági elnök – Handó Tünde, az OBH elnökének javaslatára – 2014. január 15-ei hatállyal határozatlan időtartamra az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnökhelyettesévé nevezte ki Gyarmathy Juditot.

2013.12.18

Visszahelyezték a fővárosba a Sukoró-pert is

Visszaadta a Sukoró-per tárgyalását a Fővárosi Törvényszéknek az Alkotmánybíróság (Ab) határozatára hivatkozva a Szolnoki Törvényszék (a bírósági végzést itt olvashatja) - tudta meg lapunk.

Handó: ott fejezzék be a pereket, ahol azok elkezdődtek

A folyamatban levő ügyeket ott kell befejezni, ahol azok a korábbi bíróságot kijelölő határozatok szerint kezdődtek - nyilatkozta a Népszabadságnak Handó Tünde.

Mindenkinek jár a tisztességes eljárás

Eleget téve az Alkotmánybíróság (Ab) hó eleji döntésének, a bíróságok sorra adják vissza azokat az ügyeket, amelyeket az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke áthelyezett.

2013.12.17

Visszahelyezték a Hagyó-pert a fővárosba

Budapest volt főpolgármester-helyettesének és 14 társának a büntetőperében a Kecskeméti Törvényszék a 2013. december 16

Visszaadhatják az áthelyezett ügyeket

Nem biztos, hogy elsőfokú ítélettel zárul a közeljövőben a Hagyó-per vagy a Sukoró-ügy, hiszen mindkettő áthelyezett büntetőeljárás, ezek közül pedig az Alkotmánybíróság (Ab) döntése alapján "illetékesség hiányában" az elmúlt hetekben többet is visszaadtak az eljáró bírók.

2013.11.20

A vaku villanása zavaró lehet a peren

Ma még kérdéses, hogy az információkorlátozás, vagy a nyilvánosság kiteljesedés lesz a fő iránya a - hosszú évek szakmai vitái után - már készülő igazságügyi tájékoztatási törvénynek.