2018.06.23

Bóta Gábor: Jutalomfalatka

Az élő fába is beleköt a drogériatulajdonos Hammerschmidt úr a Mohácsi János által rendezett Illatszertár című darabban, a Nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház előadásában, ami a Pécsi Országos Színházi Találkozón elnyerte a közönség díját.

2018.06.19

Szereptévesztés

Mára egyre inkább csak legyintünk, ha határátlépést tapasztalunk. Érzéketlenekké váltunk, és a saját felelősségünket illetően kibúvókat keresve felmentjük magunkat

2018.06.17

POSZT - Kompromisszumok, vagy szakmai merészség?

A kolozsvári színház Rosmersholm című produkciója lett a legjobb előadás a hétvégén zárult Pécsi Országos Színházi Találkozón. Alföldi Róbert ezúttal felléphetett Pécsen, de díjjal nem jutalmazták a színészt, aki a III

2018.06.16

Alföldi Róbertet nem díjazták a POSZT-on

A pécsi Kodály Központban átadták a XVIII. Pécsi Országos Színházi Találkozó díjait

2018.06.14

Meddig tudunk felállni? - Operett a POSZT-on

Ritkán kerül be operett a Pécsi Országos Színházi Találkozó versenyprogramjába, most a kecskeméti Csárdáskirálynővel ez megesett, a felvetődő viták ellenére nem érdemtelenül.

2018.06.13

POSZT - A vágyott Batang

A Pécsi Országos Színházi Találkozón nem csak a versenybe beválogatott produkciók, hanem a kísérő fesztiválprogramba bekerült alkotások is tartogatnak kellemes meglepetéseket.

2018.06.11

Kit zár be a krétakör?

A Pécsi Országos Színházi Találkozó első napjait Brecht uralta, mégpedig A kaukázusi krétakör című dráma, amely három előadásban is látható volt a fesztiválon. A hatalomtól való rettegés, vagy a hűség a követendő?

2018.06.07

POSZT: a Katona József Színház a csúcstartó

A baranyai megyeszékhelyen ma kezdődik a 18. Pécsi Országos Színházi Találkozó. Némi hiányokat mutató, mégis több érdekességet felvonultató versenyprogram, és sok kísérő rendezvény várja a posztolókat.

2018.06.02

Bálint András: hajrá, POSZT!

Június 7-től rendezik meg a 18. Pécsi Országos Színházi Találkozót (POSZT-ot). A versenyprogramban 14 előadás szerepel, de több populárisabb produkciót is láthatnak a fesztiválon.

2018.03.20

Brecht minden mennyiségben a POSZT-on

Az idei Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT) versenyprogramja több érdekességet is tartalmaz. Az egyik, hogy három interpretációban is beválogatták Brecht A kaukázusi krétakör című előadását

2017.10.20

Patkányokról, börtönéletről posztol egy "keményfiú" Sopronkőhidáról

A büntetés-végrehajtás belső vizsgálatot indított: miként fordulhatott elő, hogy egy rab a börtönből internetezzen.

2017.06.21

Schilling posztos haragja

Schilling Árpád rendező kollégáit okolja azért, mert elfogadták a POSZT elismeréseihez az MMA által felajánlott pénzdíjat.

2017.06.19

POSZT - Alföldit alig díjazták

Az idei POSZT legjobb előadása az Örkény Színházban a Mesél a bécsi erdő.

2017.06.18

Jordán Tamás balesetet szenvedett a POSZT-on

Jordán Tamás, a szombathelyi színház újraválasztott igazgatója  a Pécsi Országos Színházi Találkozón balesetet szenvedett - áll a teátrum szombat esti közleményében.

2017.06.17

Az Örkény Színház darabja lett a legjobb a POSZT-on

A budapesti Örkény Színház Mesél a bécsi erdő című produkciója lett a legjobb előadás a 17.

Lehúzó lápvidék

Rémisztő a világ, és képtelenek vagyunk jól érezni magunkat benne, pedig elszántan próbálkozunk, de valahogy nem és nem megy.

2017.06.08

Elkezdődött a POSZT - Fotók!

Megkezdődött csütörtökön a 17. Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT): a seregszemle a versenyprogram tizennégy előadása mellett számos kísérőrendezvénnyel várja a közönséget június 8

2017.06.07

POSZT - Viszály után fesztivál

Holnap kezdődik a Pécsi Országos Színházi Találkozó. Kérdés, hogy a színházi élet visszásságait kívül lehet-e majd hagyni a fesztiválon.

2017.05.27

Pécsnek a POSZT-ot is sikerült veszteségbe vezetnie

Húszmillió forintos folyószámlahitelt szeretne felvenni a Szigetvári Takarékszövetkezettől a Pécsi Országos Színházi Találkozót szervező POSZT Nonprofit Kft. – tudta meg a Pécsi Stop.

2017.05.20

Közelít a POSZT

A 17. Pécsi Országos Színházi Találkozó versenyprogramjába a két válogató, Árkosi Árpád rendező és Kovács Dezső kritikus 7 nagyszínpadi és 7 kamara előadást választott be, amelyeket június 8

2017.05.08

POSZT - Halász Judit az idei díszvendég

Halász Judit színművész lesz a Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT) idei díszvendége; a seregszemle a versenyprogram 14 előadása mellett számos kísérőrendezvénnyel várja a közönséget június 8. és 17. között.

2016.07.21

"Gyűlölettel teli a szakma, mi mégis ezt választjuk"

Nagyon bonyolult világba születtünk bele, és még igazán nem is tudjuk, mi történik körülöttünk. Mindenesetre számomra a legfontosabb az, hogy őszinte legyen, amit csinálunk – mondja Ifj

2016.06.23

„Nyughatatlan lélek vagyok”

A Belvárosi Színházban ma este mutatják be Richard Bean Egy fenékkel két lovat című vígjátékát, melynek egyik főszerepét Lovas Rozi játssza.

2016.06.18

POSZT - Tarolt a kecskeméti színház előadása

Pécsen szombaton este átadták a XVI. Pécsi Országos Színházi Találkozó díjait

Képmutatók hada

Trokán Nóra valóságos boldogtalanság monológot mond elhanyagolt feleségként, Tennessee Williams Macska a forró bádogtetőn című darabjában, amit a kecskeméti Katona József Színház előadásában láthattunk a Pécsi Országos Színházi Találkozón.

2016.06.15

Kapkodó korrekciók a POSZT-on

A Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT) félidejében a szervezők is szembenéztek azzal, hogy bizonyos elképzeléseik nem váltották be a reményeiket.

Válaszol: Szűcs Gábor fesztiváligazgató

Jó ötlet volt-e a Zsolnay negyedet összekapcsolni a POSZT-tal?

2016.06.13

Kettészakított színház a POSZT-on

Sok újdonságot ígért a Pécsi Országos Színházi Találkozó új vezetése és valóban sok tekintetben más ez a múlthéten indult POSZT, mint a korábbiak.

2016.06.09

Megkezdődött a Pécsi Országos Színházi Találkozó

Megkezdődött csütörtökön a 16. Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT), amely új struktúrával, több mint 150 programmal várja a közönséget június 18-ig a baranyai megyeszékhelyen.

Mindenki több sérelmet szenvedett

Új stábbal és több új kezdeményezéssel indul ma a Pécsi Országos Színházi Találkozó. Tavaly több viharos esemény, botrányok és színházak bojkottja kísérte a fesztivált

2016.05.28

Íme a POSZT idei programja

A Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT) ideje alatt a Zsolnay Kulturális Negyedben - napi 24 órán át - zajló POSZT Fesztivál több mint száz színházi, könnyűzenei, művészeti programmal várja közönséget június 9.

2016.05.10

Botrány után törékeny egység

Februártól új ügyvezetés irányítja a Pécsi Országos Színházi Találkozót működtettető kft-t. A június 9-én induló fesztivált megújuló rendezvényként hirdetik

2016.04.27

A POSZT bemutatja

Nyolc produkcióval: színházi, operett- és könnyűzenei előadásokkal várja közönségét június 9. és 18

2016.04.15

Megújul a Pécsi Országos Színházi Találkozó

Az idén június 9. és 18. között megrendezésre kerülő Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT) versenyprogramjának előadásaira április 18-án, hétfőn 10.00 órakor kezdik a jegyértékesítést.

2016.03.08

POSZT-versenyprogram

Az idei POSZT-válogatók, - Kiss B. Atilla, Kossuth-díjas operaénekes és Sólyom András filmrendező - konszenzusa alapján a következő előadások kerültek be a június 9

2016.01.12

Magyar Attila irányíthatja a POSZT-ot

Magyar Attilát választotta a Pécsi Országos Színházi Találkozót (POSZT) szervező cég ügyvezetői posztjára egyhangú döntéssel a cég tulajdonosi taggyűlése kedden - közölte az MTI-vel Őri László, Pécs alpolgármestere.

2016.01.11

Kezdet vagy keserű vég?

Új ügyvezetése lesz a Pécsi Országos Színházi Találkozónak. A győztes team – Magyar Attila, Szűcs Gábor és Kővári Zsuzsa – elsősorban a város és a Magyar Teátrumi Társaság vezetésének a bizalmát élvezi

2015.06.13

Vidnyánszky vetélytárs nélkül nyert a POSZT-on (Fotó!)

Furcsa körülmények között nyerte meg a Nemzeti Színház Isten ostora című előadása az idei POSZT fontosabb díjait.

A történelem véres revüje

Vidéki melegítős suttyóból, harácsoló surmó kereskedőből lesz szeszélyes, öldöklő diktátorrá Székely Csaba Vitéz Mihály című darabjának címszereplője, amit beválogattak a Pécsi Országos Színházi Találkozó versenyprogramjába.

Válaszol: Balázs Attila író

Hozzá lehet-e nyúlni Katona József Bánk bánjához a haza fogalmáról szóló interaktív játékkal?