Máris feltámadt a katalán függetlenség főnixmadara

2018.07.20

Jövő héten visszatér Belgiumba a volt katalán elnök

Ügyvédje szerint Brüsszel alkalmasabb helyszín Puigdemont számára tevékenysége folytatásához.

2018.07.19

Visszavonták a volt katalán elnök elleni európai elfogatóparancsot

A bíró így lényegében elutasította, hogy Németország kizárólag közpénz hűtlen kezelése miatt adja ki Spanyolországnak.

320 milliárd forintért építettek egy szuper hadihajót, de nem fér be kikötőbe

Nem csak a költségekkel, a méretekkel is elszaladtak a spanyol haditengerészet legújabb tengeralattjárójának építői,

2018.07.13

Bérelt autókat, hajókat adott el egy magyar bűnbanda

Hamisított papírokkal, az alvázszámok átütésével adott el Spanyolországban bérelt járműveket egy a bűnözői csoport, a társaságból egy férfit biztosan elfogtak.

2018.07.12
2018.07.11

Tíz éven át egy percet sem dolgozott a hivatalnok

Becsekkolt a munkahelyére és lelépett. Végül a kollégái buktatták le.

2018.07.10

Katalónia: felfüggesztették Puigdemont mandátumát

A volt elnökön kívül még 5 másik letartóztatott képviselőt is érint a spanyol legfelsőbb bíróság döntése.

2018.07.01

Oroszország 11-esekkel ejtette ki a spanyolokat

A házigazda 4-3-ra győzte le a válogatottat, így bejutott a legjobb nyolc közé.

2018.06.28

Feltárnák Spanyolország legnagyobb tömegsírját

A diktatúra már több mint négy évtizede véget ért, Francisco Franco földi maradványainak áthelyezése, és több ezer elrabolt csecsemő ügye azonban feltépte a régi sebeket.

2018.06.26

Elrabolt újszülöttek - Egy 85 éves spanyol nőgyógyász a bíróság előtt

Megkezdődött Spanyolországban kedden a 85 éves Eduardo Vela nőgyógyász pere, akit azzal vádolnak, hogy segédkezett egy újszülött elrablásában 49 évvel ezelőtt.

Hierro: Nincs választási lehetőségünk

A továbbjutásnak és a csoportelsőségnek örült, a csoportszakaszban bekapott öt gólt viszont sokallta a spanyol labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya a marokkóiak elleni világbajnoki mérkőzés utáni értékelésében.

2018.06.25

„Olcsón meg lehet úszni, ha egy nőt megerőszakolnak”

„Óriási a düh, a harag és a felháborodás”– mondták lapunknak madridi nőjogi aktivisták, miután kiengedték a börtönből a La Manada (Falka) néven elhíresült csoport tagjait, akik két éve megerőszakoltak egy fiatal nőt.

2018.06.19

Börtönbe kerülhetnek egy elhagyott falu újjáépítői

Börtönbüntetéssel néz szembe a spanyol Colectivo Fraguas Revive hat tagja, amiért újjáépítettek egy egykor lakott, ám mára elhagyott falut - írja az Euronews.

2018.06.13

Börtönbe megy a spanyol király sógora

Inaki Urdangarinnak, a spanyol király sógorának öt napon belül börtönbe kell vonulnia, hogy megkezdje öt év tíz hónapos büntetését - közölte a mallorcai Palma városának bíróságára hivatkozva az MTI.

2018.06.12

Végre zöld jelzést kapott a menekülteket szállító Aquarius

Miután több mint 30 órán át várakozott a tengeren, az Aquarius mentőhajó végre zöld jelzést kapott egy biztonságos kikötőtől - jelentette a fedélzetről Anelise Borges, az Euronews tudósítója, az egyetlen televíziós újságíró a hajón.

2018.06.11

202 kilométeres élőlánc a baszk függetlenségért (videó)

A Spanyolországtól való elszakadásról szóló népszavazás megtartásának jogát követelték, ami jelenleg alkotmányellenes.

Sánchez gondjai a katalánokkal

Az új, a szocialista Pedro Sánchez miniszterelnök által irányított spanyol kormány gesztusokat próbál tenni a katalánoknak, a madridi kabinet erőfeszítéseit azonban mindeddig nem koronázta sok siker.

2018.06.04

Még a héten bemutatkozik az új spanyol kormány

A hét közepén ismerteti kormányának összetételét Pedro Sánchez spanyol miniszterelnök - mondta José Luis Ábalos, a Spanyol Szocialista Munkáspárt (PSOE) szervezeti titkára egy hétfői interjúban, melyről az MTI számol be.

2018.06.02

Esküt tett az új spanyol miniszterelnök

Letette hivatali esküjét Pedro Sánchez új spanyol miniszterelnök szombaton VI. Fülöp király előtt, a Madrid melletti Zarzuela-palotában.

2018.06.01

Rajoy méltatlan búcsúja

Hét év után Pedro Sánchez személyében szocialista vezetője van Spanyolországnak, miután Mariano Rajoy konzervatív kormánya tegnap megbukott.

Madridban ma eldől a kormányfő jövője

Madridban ma szavaz a parlament a miniszterelnök ellen benyújtott bizalmatlansági indítványról.

A szólásszabadság határai

Több művészt ítéltek börtönbüntetésre az utóbbi időben szókimondó dalszövegeik vagy megnyilvánulásaik miatt a terrorizmus dicsőítéséért. A kérdés: meddig tart a művészi önkifejezés?

2018.05.30

A nagy túlélő a szakadék szélén egyensúlyozik

Mariano Rajoy kormányfő ismét aggódhat pozíciója miatt: pénteken voksolnak a parlamentben az ellene beadott bizalmatlansági indítványról.

2018.05.25

Korrupciós-botrány: Rajoy magáért szurkolhat

Mariano Rajoy spanyol kormányfő köztudottan nagy futball-rajongó, így komoly válságot jelez, hogy pénteken lemondta részvételét a Bajnokok Ligája szombati kijevi döntőjén: valóban nagy a baj, veszélyben forog ugyanis a miniszterelnöki pozíciója.

Korrupciós botrány Spanyolországban: bukhat a kormánypárt

Korrupciós hálózatból húzott hasznot a spanyol kormánypárt, állapította meg csütörtökön hozott ítéletében a spanyol központi büntetőbíróság.

2018.05.23

Szélsőbal és luxus kéz a kézben

Fényűző otthona miatt kényszerülhet távozásra a radikális baloldali spanyol párt, a Podemos éléről annak vezetője, Pablo Iglesias.

2018.05.21

Túl drága ingatlant vett barátnőjével - Kikezdte a média

Nagy vihart kavart Pablo Iglesias, a Podemos főtitkárának és várandós barátnőjének, a szintén fontos pártfunkciót betöltő Irene Montorónak lakásvásárlási ügye, olyanniyra, hogy a tagságnak kell döntenie arról, folytathatják-e politikai pályafutásukat - informál a Mérce.

2018.05.20

Spanyolország nem engedi el Katalóniát

Egyelőre nem publikálnák a hivatalos állami közlönyben az új katalán kormány kinevezéséről szóló rendeletet, így fenntartva a közvetlen spanyol kormányzati irányítást Katalóniában - írta vasárnap több spanyol és katalán sajtóorgánum is spanyol kormányzati forrásokra hivatkozva.

2018.05.16

Kiskorúakat kényszerített prostitúcióra egy bolgár bűnbanda

Szüleiktől megvásárolt kiskorú lányokat kényszerített prostitúcióra és lopásra Spanyolországban egy bolgár bűnbanda, amelynek 41 tagját vették őrizetbe a hatóságok - közölte a spanyol rendőrség.

2018.05.10

Dühös diákok ezrei az utcákon Spanyolországban

Több ezer diák vonult utcára szerte Spanyolországban csütörtökön, mert botrányosnak tartják a navarrai bíróság két hete hozott ítéletét, amelyben szexuális visszaélés miatt ítélt el öt férfit, noha a vád ellenük csoportos nemi erőszak volt.

2018.05.08

Szinte sehol nem számít erőszaknak Európában a beleegyezés nélküli szex

Hatalmas felháborodást váltott ki a szexuális visszaélés és a nemi erőszak közti különbségtétel Spanyolországban, mikor öt csoportos nemi erőszakkal vádolt férfit mindössze szexuális visszaélésért ítélték el.

2018.05.07

A világ nagy kedvence: Barcelona

Spanyolország második legnagyobb városa, és Katalónia fővárosa, a világ egyik leghíresebb, legszebb, legizgalmasabb és leghangulatosabb metropolisza.

2018.05.02

Levélben jelentette be teljes feloszlását az ETA

Levélben jelentette be a Baszk Haza és Szabadság (ETA) terrorszervezetet, hogy döntött szervezetének teljes feloszlatásáról - közölte az eldiario.es című internetes újság alapján az MTI.

2018.05.01

Cserben hagyta az erőszak áldozatát a patriarchális spanyol igazságszolgáltatás

A hétvégén sem maradtak abba a tüntetések Spanyolországban, ahol nők milliói próbálnak felocsúdni a sokkból: miként lehetséges, hogy egy csoportosan elkövetett nemi erőszak után – amelyet videófelvétel is bizonyít – az érintett férfiakat nem nemi erőszak miatt ítéli el egy pamplonai bíróság, hanem csupán szexuális visszaélésért? Az utcán tüntető ezrek szerint az ítélet annak a bizonyítéka, hogy az igazságszolgáltatás rendkívül patriarchális Spanyolországban, ott, ahol szerintük még mindig virágzik a macho-kultúra (machismo), és a nőkkel szembeni fizikai erőszak is nőtt az előző évhez képest (tavaly 150 ezer nő esett áldozatul az Abc tudósítása szerint).

2018.04.30
2018.04.29

Tízezrek tüntettek Baszkföldön

Spanyolországban, a baszkföldi Pamplonában tízezrek tüntettek a helyi bíróság döntése ellen, mivel öt férfit nemi erőszak helyett szexuális visszaélések vádjával ítéltek összesen kilenc évi börtönre.

2018.04.28

A krémgate okozhatja a spanyol kormánypárt vesztét

Egy vélhetően hamis egyetemi diploma, és egy áruházi lopás olyan zuhanást okozott a Néppárt (PP) népszerűségében, hogy a spanyol belpolitikában igencsak felborultak az erőviszonyok. A hatalmi vákuumot a Ciudadanos használhatja ki.

2018.04.18

1070 év börtönre ítéltek két ETA-terroristát

A spanyol legfelsőbb bíróság fejenként 535 év börtönbüntetésre ítélt szerdán két ETA-terroristát egy 2005-ben elkövetett madridi bombamerénylet miatt - írja az MTI. 45 embert sebesítettek meg a robbantással, köztük 14 rendőrt.

2018.04.13

Plágiumgyanú a PP háza táján

Tavaly október óta az elhúzódó katalán válság uralja a spanyol közéletet, így a függetlenség körüli hercehurcába belefáradt állampolgároknak akár üdítő is lehet az y újabb botrány: plágiumgyanúba keveredett a madridi autonóm régió vezetője.

2018.04.06

Puigdemont szabadlábon: a német jogban nincs "lázadás"

Kedden még a kiadatásáról volt szó, pénteken viszont óvadék ellenében szabadlábra helyezték Carles Puigdemont volt katalán elnököt Németországban, írja az MTI.