2018.07.20

Pár héten belül kiadhatják a Kósa Lajost mesés vagyonnal hitegető csengeri nőt

A nő ügyvédje, Helmeczy László úgy véli, lesznek még álmatlan éjszakái a fideszes politikusnak, ha ügyfele beszélni kezd.

2018.07.06

Magyarországon fogták el a svájci–magyar bűnbanda vezetőjét

A lakásában iratokat és adathordozókat foglaltak le, a zürichi államügyészség a férfi kiadatását kérte.

2018.07.03

Kiejtette Svájcot, negyeddöntőbe jutott Svédország

A válogatott Ibrahimovic nélkül is 1-0-ás győzelmet aratott, hetedikként jutottak tovább.

2018.06.25

Kalandpark - Svájci vonal

Apa mindig azt mondta: Svájc olyan, mint valami álom. Hát jó, mondtam egyik tavaszi este Londonban, ahol éppen dolgoztam, hogy akkor nyáron, hazafelé legyen Svájc

2018.06.23

Svájc hosszabbításban győzte le Szerbiát

Ahogy Brazília a hajrában győzte le Costa Ricát, ugyanígy tett később Svájc Szerbia ellen. A nigériaiak sikere pedig reményt adhat az argentinoknak.

2018.06.20

Kockázatként tekint a kormány a külföldi befektetőkre

Miniszteri engedélyhez köthetik a kínai, orosz vagy az offshore-cégek magyarországi befektetéseit, aki nem regisztrál 10 milliós bírságra is számíthat.

2018.06.11

Igent mondtak a svájci bankok "pénzteremtési" jogára

Népszavazást tartottak Svájcban a pénzügyi rendszer jelentős reformjáról: egy civil kezdeményezés alapján csak úgy adhattak volna hitelt a kereskedelmi bankok, ha ténylegesen birtokolják az összeget, vagyis azok többé nem "teremthettek" volna pénzt.

2018.05.23

Vébéezüstös alpesi tehetséggyár

Svájcban évtizedek óta nem honosítanak észak-amerikai jégkorongozókat, hanem skandináv és amerikai edzők segítségével az utánpótlást fejlesztik, többek között ennek eredménye az öt év után ismét megszerzett világbajnoki ezüstérem.

2018.05.12

Hitel, pénz "nélkül"? - A bankrendszer átalakítására készülnek svájci civilek

A pénzügyi rendszer átalakítását célzó népszavazást kezdeményeztek svájci civilek: június 10-én arról dönt az ország, hogy lehessen-e továbbra is úgy hitelt adnia a kereskedelmi bankoknak, hogy közben nem áll ténylegesen rendelkezésükre az összeg.

2018.05.10

Véget vetett életének a 104 éves tudós

Asszisztált öngyilkosságot hajtott végre Svájcban az ausztrál aggastyán, aki már nem szerette életét.

2018.05.07

Füvet árul a svájci Lidl

Kannabiszt dobott piacra a svájci Lidl - írja az Euronews. A helyi termelőktől származó terméket - melyet a kender virágából készítenek -, a hagyományos dohányáruk mellett árusítják, április óta.

2018.02.10

Milliárdokat raboltak egy pénzszállítóból Svájcban

Álarcos fegyveresek raboltak ki egy páncélozott pénzszállító járművet Svájcban, a francia határtól nem messze, miután előzőleg túszul ejtették a pénzszállító egyik fegyveres kísérőjének Franciaországban élő lányát - közölte pénteken Vaud kanton rendőrsége.

2018.02.08

Tizenegyszeresére nőtt a gyógyszer ára - Nyugi, Németországban

Tizenegyszeresére emelte a szklerózis multiplex (krónikus, a központi idegrendszer fehérállományának gyulladásos betegsége, melynek következtében károsodnak az idegsejtek és az idegsejteket körülvevő, úgynevezett myelin) új gyógyszerének árát a svájci Roche gyógyszergyár.

2017.11.13

Feltörölték a padlót a horvátokkal Svájcban

Nem fest túl rózsás képet a horvát belviszonyokról a Vecernji List című napilap szombati számában nyilvánosságra hozott, az INA-val kapcsolatos tavaly december 23-i genfi választottbírósági határozat.

2017.11.11

Svájc és Horvátország nagy lépést tett a világbajnokság felé

Ezekben a napokban oda-visszavágós párharcok keretében az összes még kiadó hely elkel a jövő évi, oroszországi labdarúgó-világbajnokság mezőnyében, azonban két európai együttes már a második mérkőzéseket megelőzően nagy lépést tett afelé, hogy kiharcolja a részvételt.

2017.11.10

Nagyot megy a luxusipar - Akár duplázzák a nyereséget

Emelkedő árbevétel mellett csaknem megduplázta nyereségét a világ második legnagyobb luxusipari csoportja, a svájci székhelyű Financiere Richemont 2017-es üzleti évének első felében - írja az MTI a szerencsésebb csillagzat alatt születettekről.

2017.10.17

Futball-vb - Svájc kiemelt a pótselejtezőn

A magyar labdarúgó-válogatottal egy csoportban szerepelt Svájc kiemeltként várja a világbajnoki pótselejtező mai sorsolását.

2017.10.10

Himnusz az égéshez

Csak a magyar labdarúgó-válogatott nem ért oda az első két helyre a vb-selejtezőkön a tavalyi Eb meglepetéscsapatai közül.

2017.08.24

Halálos áldozatai is vannak a svájci sárlavinának - Videók

Feltételezhetően halálos áldozatai is vannak annak a kő- és sárlavinának, amely még szerda délelőtt pusztított a svájci Graubünden kantonban, a hatóságok eddig nyolc ember eltűnését jelentették - jelentette az APA osztrák hírügynökség.

2017.08.18

Megérkezett a rovarburger Európába - Videó!

Rovaralapú élelmiszerekkel, egyebek között rovarburgerrel bővül a második legnagyobb élelmiszeráruház-lánc kínálata Svájcban, amely Európában elsőként engedélyezi az ilyen termékek árusítását.

2017.08.14

Svájci titkosszolgálat - Kémek a soraikban?

Sajtóhírek szerint a német szövetségi ügyészség nyomoz a svájci titkosszolgálat három munkatársa után, mert azt gyanítja, hogy a Szövetségi Hírszerző Szolgálat (NDB) Németországban kémkedett.

2017.08.11

Na, erre biztos nem számított - Itt a hosszú élet titka

A várható életkor világátlaga 71 év. Japánban azonban 83 év, Okinava szigetén több mint 400 ember él 100 év fölött

2017.06.13

Egyetlen menekülőt sem küld vissza Magyarországra Svájc

Felfüggesztette a menekültek Magyarországra való visszaküldését Svájc, mivel az ottani feltételeket “nem tartja biztonságosnak” - adja hírül az Euronews.

2017.06.03

Ismét Császár Gábor a favorit

Ismét Császár Gábort, a bajnok Kadetten Schaffhausen magyar válogatott irányítóját választották a svájci férfi kézilabdaliga legértékesebb játékosának (MVP).

2017.04.06

Piszkos pénzekre vadásznak Svájcban

Diktátorok és korrupt politikusok Svájcba menekített vagyonára vadásznak a helvét állam hatóságai immár három évtizede.

2017.04.02

Lezárják éjszakánként a határátkelőket a bűnözők miatt

Három kisebb határátkelőt zár le éjszakára a svájci Ticino kanton szombattól az Olaszországból átszivárgó bűnözők miatt. Az éjszakai határlezárás kísérleti jelleggel hat hónapig lesz érvényben - jelentette az olasz sajtó.

2016.12.16

Tücsköt-bogarat esznek Svájcban

Svájcban ezentúl háromféle rovart is lehet élelmiszerként forgalmazni mind a boltokban, mind a vendéglátásban.

2016.11.12

Portik milliárdjaihoz senki sem férhet hozzá

A 15 éves fegyházbüntetését töltő Portik Tamás a hatóságok szerint egy svájci bankban tárolja milliárdjait, amihez azonban csak személyesen férhet hozzá. Itthon semmi sincs a nevén

2016.10.13

Bombafenyegetés egy utasszállítón - Kiürítették a gépet

Kiürítették az Aeroflot orosz légitársaság egyik utasszállító repülőgépét a genfi nemzetközi repülőtéren, miután egy férfi azt állította, hogy pokolgép van a fedélzeten - közölte a genfi főügyész hivatala.

2016.10.10

Az utolsó szalmaszál?

A magyar labdarúgó-válogatott igencsak nehéz helyzetbe hozta magát azzal, hogy a Feröer-szigetek elleni döntetlen után hazai környezetben vereséget szenvedett Svájctól.

2016.10.04

Velük teljes a válogatott kerete

Mától teljes létszámban készül a pénteki, Svájc elleni világbajnoki-selejtezőre a magyar labdarúgó-válogatott Telkiben.

2016.10.02

Vb-selejtező - Megsérült a svájciak egyik kulcsembere

Megsérült Johan Djourou, a svájci labdarúgó-válogatott középhátvédje, ezért ki kell hagynia a magyar csapat elleni, pénteki világbajnoki selejtezőt.

2016.09.28

Fontos és nehéz összecsapások előtt a válogatott

A magyar labdarúgó-válogatott és az U21-es csapat jelenlegi keretének itthon játszó tagjai vasárnap óta Telkiben készülnek az október eleji selejtezőkre.

2016.09.15

Magyar-svájci: minden jegy elkelt

Minden jegy elkelt a magyar labdarúgó-válogatott második világbajnoki selejtezőjére, amelyet október 7-én a vendég svájci csapat ellen játszik.

2016.08.14

Felgyújtotta az utasokat a vonaton - Gyerek is sérült a késelésben

Heten sérültek meg szombat délután a Buchs és Sennwald között közlekedő szerelvényben, ahol egy svájci állampolgárságú férfi véletlenszerűen sebesített meg több embert a vonaton, köztük egy hat éves gyereket is.

2016.06.24

Közelkép - A svájci Alpok muzsikája

A varázslatos svájci hegyek világában, az Alpesek birodalmában is lehet gyönyörködni világhírű koncertekben.

2016.06.13

Pontokat hullajtott Anglia válogatottja

Szoros, küzdős mérkőzéseket bonyolítottak le a franciaországi labdarúgó Európa-bajnokság szombati játéknapján. A svájciak kis híján megégtek, Wales történelmi sikert aratott, míg Anglián továbbra is átok ül.

2016.06.11

Foci Eb 2016 - Svájc legyőzte Albániát

Asvájci válogatott 1-0-ra legyőzte az albán csapatot Lensban, a labdarúgó Európa-bajnokság szombat délutáni mérkőzésén, az A csoport 1. fordulójában.

2016.06.06

Svájc nemet mond

A svájciak nagy többsége, 77 százaléka nemmel voksolt az alanyi jogon járó, garantált alapjövedelemre a tegnapi népszavazáson. A gfs

2016.06.01

Megnyílt a világ leghosszabb vasúti alagútja

Hivatalosan is megnyílt a világ leghosszabb és legmélyebben futó, 57 kilométeres vasúti alagútja Svájcban az Alpokban: a mintegy 11 milliárd eurót (3450 milliárd forint) felölelő építési munkálatok csaknem két évtizedig tartottak és kilenc ember halálát okozták.