2018.06.04

Nem figyel a diák? Mesterséges intelligencia árulkodik a tanárnak

Arcfelismerő buktatja le egy kínai középiskolában azokat a diákokat, akik nem figyelnek órán - írja a Mashable alapján a 24.hu. A rendszer "kétélű fegyver": az unalmas tanárokat is segíthet kiszűrni.

2017.12.01

"A közönség szeretete nélkül nem tudok élni" - Járni tanul Törőcsik Mari

Törőcsik Marit a kórházban sikerült utolérnie a Story-nak. A Nemzet Színésze elmondta, hogy újra tanítják járni, ám pár lépéstől úgy elfárad, hogy a nap további részében csak alszik

Újabb bizonyíték: a magyar a világ egyik legnehezebb nyelve

Egy amerikai diáknak egy évig kell teljes időben, minden mást félretéve tanulni a magyart ahhoz, hogy beszélni kezdjen rajta - informál az Euronews.

2017.11.27

Aki szegény, örökre az marad - Vagy mégsem?

A kormány mind szigorúbb feltételekhez köti az értéküket vesztő szociális ellátásokat, ezzel növeli az ország gazdasági leszakadását. A változáshoz kínál segítséget egy most megjelent tanulmány.

2017.08.28

Többezer menedékkérő diák tanulhat ősztől - Nem Magyarországon

Mintegy ötezer, befogadóközpontokban lakó, menekültkérvényének jóváhagyására váró óvodás- és iskoláskorú fiatal kezdi meg tanulmányait szeptember elején Belgiumban - közölte a La Libre Belgique című belga napilap hétfőn.

2017.08.15

Az emlékek csalnak

Olvastam a Szép szó mellékletben Aczél Endre visszaemlékezését azokra az időkre, amikor Moszkvában tanult. Megjegyezném: azokban az években a Szovjetunióban mások is tanultak

2017.01.05

Bayern: fizet, aki nem tanul meg németül

Ha Uli Hoenessen, a Bayern München elnökén múlik, akkor továbbra is mindenkinek meg kell tanulnia németül, aki a klubhoz szerződik.

2016.12.16

Jótékony videojátékok

A videojátékoknak legtöbbször a negatív hatásairól hallani, pedig nemcsak számos készséget fejleszthetnek, hanem kulcsot is adhatnak az oktatás megreformálásához – állítja a Chio Mozdulj Gamer Mozgalom és a JátékosLét Kutatóközpont.

2016.10.18

Az Emmi államtitkára megnevezte a kiutat a szegénységből

Tanulással és kitartással lehet kijutni a szegénységből -  az Emberi Erőforrások Minisztériumának társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkára ezt találta javasolni az M1 aktuális csatornán. 

2016.08.06

Unokám jövője

Képtelen vagyok megszokni, hogy felnőttek. Még mindig a kis unokáim, akiket figyeltem, könyveket írtam róluk, de kinőtték a mondataimat, kijárták a gimnáziumot, egyetemisták

2016.03.27

Tanulásra és munkára kötelezhetik a menekülteket Németországban

Németországban csak a német nyelv elsajátítására és a munkára hajlandó menekültek kaphatnának határozatlan idejű tartózkodási engedélyt a szövetségi belügyminisztérium új elképzelése szerint.

2014.11.03

DK: a kormány "kiváltsággá teszi" a tanulást

A Demokratikus Koalíció szerint a kormány már a középiskolában el akarja venni annak a lehetőségét, hogy a diákok továbbtanulhassanak.

2014.10.20

Sportolók tanulás támogatása

Az idei tanévvel indult be a Pannon Egyetem által kidolgozott Sport és Tanulás Program, melynek célja, hogy a legkiválóbb utánpótlás sportolók Egyetemre való bekerülését biztosítsa és támogassa, tanulás-támogatást nyújtson, valamint elősegítse a sportolói karrier utáni tudásukat hasznosítani képes kiváló emberek elhelyezkedését.

2014.02.18

Miért mennek külföldre a magyar diákok?

A Milestone Intézet felmérése szerint a vezető brit egyetemeken tanuló magyar diákok többsége tanulmányi és majdani munkavállalási okokból ment külföldre.

2013.10.21

Óriási zűrzavar - még mindig hiányoznak tankönyvek

A Tankönyves Vállalkozók Országos Testülete szerint általánossá vált a bizonytalanság a tankönyvek körül, és a kialakult zűrzavar a gyerekek tanulásában is fennakadásokat okoz.