választás;Baja;

2013-10-22 07:05:00

Rogán csúsztat, Harangozó tisztáz Baja-ügyben

Ma sem tudnék mást csinálni, törvényi kötelességem volt feljelentést tenni, és az egyetlen tisztességes megoldásnak is azt tartom, hogy ha a birtokomba kerül egy felvétel, amely bűncselekmény gyanúját veti fel, azt az illetékes hatósághoz viszem - mondta lapunknak 

Harangozó Tamás. Az MSZP elnökségi tagja kiemelte: nem pártpolitikusok, hanem a rendőrség kötelessége és felelőssége kivizsgálni, majd pedig eldönteni, hogy egy esetleges bizonyíték hiteles-e, vagy sem. Az MSZP éppen ezért nem hozta nyilvánosságra a felvételt, hanem fordult a rendőrséghez. Kiemelte: semmit sem akartak eltussolni, sőt, abban érdekeltek, hogy minél gyorsabban tisztázódjon a bajai időközi választás kimenetelét befolyásoló valamennyi gyanús esemény, valamint a jelenlegi hangulatkeltésért felelős, hamisnak bizonyult videó minden körülménye.

Harangozó múlt csütörtöki feljelentése alapján vizsgálja ugyanis a rendőrség a bajai időközi választás tisztaságát megkérdőjelező egyik videót, amelyen egy közvetítő 200 ezer forintot kínál néhány helyi férfinak, s további pénzt és tűzifát ígér nekik, ha ők és a családtagjaik is elmennek szavazni a bajai időközi választásra. A felvételen a közvetítő azt állítja, hogy a pénzt Kovács Csaba, a Fidesz - később nyertes - jelöltje, illetve Zsigó Róbert, Baja polgármester, a kormánypárt szóvivője küldte. A videó ügyében a nyomozást október 18-án, pénteken rendelte el a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság, amely tegnap hivatalosan annyit közölt: a tanúvallomások és a lefoglalt tárgyi bizonyítékok alapján a felvételt 2 nappal a megismételt választások után, október 15-én délután készítették Baján, egy - azóta lefoglalt - telefonnal. A videó a hatóság szerint megrendezett jelenetet mutat be, de a felvételt nem manipulálták. Készítésekor hat ember volt jelen, másnap pedig kiírták CD-re, a készítők egyike ezt követően átadta egy ismerősének, aki másodmagával elvitte az MSZP fővárosi székházába. Ott két ember vette át a CD-t, de a rendőrség nem árulta el, hogy kik. Később kiderült: Király György, az MSZP sporttagozatának alelnöke kapta meg a lemezt, amit haladéktalanul továbbított a szocialista párt jogászainak.

Harangozó elmondta: a rendőrség eddig sem őt, sem más szocialistákat nem hallgatott meg az eközben a hvg.hu-n pénteken közzétett videó ügyében, ugyanakkor jogállami szempontból aggasztónak találja, hogy míg tegnapi sajtótájékoztatóján a hatóság a bizonyítottság, ellenőrzöttség hiányára hivatkozva nem árultak el részleteket a videóról, addig vasárnap délután már kiszivárgott - feltehetően rendőrségi forrásokból - a Blikkhez a videó egyik készítőjének, K. G.-nak a vallomása. Ráadásul a rendőrség az eredeti ügyben, melyben Harangozó már múlt kedden, tehát két nappal korábban feljelentést tett, egyáltalán nem lépett, csak a feljelentéshez csütörtökön csatolt videóval kezdett el foglalkozni. "Ennek a videónak a körülményeit 2 és fél nap alatt felderítette a rendőrség, de arról nem közöltek semmit, hogy mi van az alapfeljelentésünkkel, amelyhez a megismételt időközi választás végkimenetelét is megkérdőjelező, a választók befolyásolásának gyanúját megalapozó bizonyítékokat csatoltunk" - fogalmazott Harangozó. Ráadásul Rogán Antal Fidesz-frakcióvezető valótlanságot állított, amikor azt mondta: az MSZP a hamisnak bizonyul felvétel alapján óvta meg az időközi választást, hiszen az eljárási szabályok értelmében erre két napon belül van lehetőség a választást követően. Épp ezért Harangozó felidézte: első fokon, a helyi választási bizottsághoz benyújtott kifogásuk a fideszesek által rendezett ételosztást és más, egyértelműen a választók befolyásolására szolgáló akciókat rótt fel, másodfokon csatolták például az ATV híradójának felvételeit, amelyen egy választópolgár maga nyilatkozik arról, tíz mázsa fát kaptak szavazatukért, és csak harmadfokon, azaz a bírósági felülvizsgálati kérelmükhöz csatoltak minden egyéb, az ügyben megjelent sajtóhírt. A hamis videó ügyében Harangozó bizonyos szempontból áldozatnak tekinti pártját, és kiemelte: nagyon szeretné tudni, ki áll a felvétel hátterében, mi volt a hamisítás célja. "Egyelőre ugyanis úgy tűnik, semmi mást nem értek el ezzel, csak azt, hogy arról ma már senki sem beszél, hogy a Fidesz egy bírósági döntés szerint is csalt Baján, a második fordulóban pedig még durvábban igyekezett befolyásolni a választópolgárokat" - fogalmazott Harangozó.

A szocialista politikus és a rendőrségi sajtótájékoztató egyértelműen cáfolják a kormánypárt frakcióvezetőjének tegnapi szavait. Rogán ugyanis az MSZP-től követelte, az ellenzéki párt tisztázza magát "a bajai bizonyítékhamisítási ügyben". Napirend előtt is felszólalt a Házban, ahol úgy fogalmazott: az "időközi önkormányzati választás eredményét egy hamisított bizonyíték alapján próbálták meg megóvni és megkérdőjelezni". Ez azonban nem igaz, hiszen - mint Harangozó is elmondta - nem a hamisnak bizonyult felvétel volt a bajai eredmény megóvásának alapja, ahogy a bírósági felülvizsgálatot és a büntetőfeljelentést sem erre alapozták. Ráadásul Rogán nem mondott igazat abban sem, hogy a videó egyik készítője, aki a felvétel időpontjában a Demokratikus Koalíció (DK) tagja volt, korábban nyilvánvalóan szocialista volt. De a frakcióvezető abban is elferdítette a tényeket, hogy az MSZP-székházba a videó egyik készítője vitte el az azt tartalmazó CD-t. A Fidesz láthatóan a szocialistákat igyekszik "bizonyítékhamisítási ügybe" keverni, a kormánypártok csalását erősítő, egyéb bizonyítékokra pedig sem Rogán, sem más nem adott magyarázatot. A frakcióvezető ezzel szemben azt mondta: mérlegelik a "bizonyítékhamisítási ügy" jogi következményeit, aminek nyomán ma bejelentések várhatók, és javaslatokat is kidolgoznak, hogy többé ne fordulhassanak elő ilyen esetek.
Rogán szavaira még délután reagált Török Zsolt, a szocialisták szóvivője is, aki megismételte: nem a szocialisták rendelték meg a felvételt és nem vettek részt a készítésében sem, az MSZP eleget tett kötelességének, azaz rögtön a hatóságokhoz fordult, miután ismeretlenek eljuttatták a párt székházába a választási csalás gyanúját felvető videót. Török közölte, mivel Rogán valótlanságokat fogalmazott meg a szocialista pártról, jogi eljárást indítanak ellene. Arra a felvetésre, hogy a bajai felvételt a DK egyik tagja készíthette, az MSZP-s politikus úgy reagált: amikor tegnap reggel "ezzel szembesítették, nem kapott levegőt", és azóta sem találja a szavakat.

A Blikk ugyanis egy K. G. monogramú férfi, utóbb kiderült: Kőrös Gusztáv, a solti cigány önkormányzat vezetőjének vallomására hivatkozva írta azt még vasárnap, hogy a felvétel megrendelésre, méghozzá az MSZP számára készült. Az Index később kiderítette: a magát a felvétel egyik készítőjeként elismerő férfi a DK tagja, amit a párt is megerősített. Ugyanakkor közölték: nem tudtak a videóról, nem fizettek érte, semmi közük nincs hozzá, Kőrös Gusztávot pedig tegnap kiléptették a DK-ból.

Nincs ellenzéki jelölt Békéscsabán

Nem indulhat a békéscsabai időközi választáson az MSZP, a DK, az Együtt-PM és a Liberálisok közös jelöltje. Helybenhagyta ugyanis a Gyulai Törvényszék hétfőn a Békés Megyei Területi Választási Bizottság döntését, amellyel elutasította az öt ellenzéki párt által közösen jelölt Kovács Katalin nyilvántartásba vételét a november 10-i békéscsabai időközi önkormányzati választásra.