ÁSZ;költségvetés;Varga Mihály;Költségvetési Tanács;

2013-10-25 07:20:00

Félkész a költségvetés-tervezet, módosítások jönnek

Nemcsak az ellenzéki pártok, hanem a számvevőszék és a Költségvetési Tanács is sok kockázatot lát a 2014-es büdzsében. A kormánypártok egyéni módosító indítványokban terjesztik elő, amit Varga Mihály minisztériuma kifelejtett. 

A költségvetési vita első napjának legfurcsább vonása az volt csütörtökön, hogy parlamenti expozéja után Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter egy külön sajtótájékoztatón tette meg azokat az ígéreteit, amelyeknek a büdzsében kellene szerepelniük, de nincsenek benne. Beszélt a bankszámlákról ingyenesen felvehető készpénzről, a devizahitelesek megsegítéséről, a luxusadóról és a húsáfa-mérséklésről is. Nem titkolta, ezekben az ügyekben még folyik a munka, így majd egyéni javaslatokat adnak be a büdzséhez.
A miniszter csütörtöki expozéjában a pozitív hangvétel volt a meghatározó: a 2014-es költségvetés az emberek mindennapi életét megkönnyítő költségvetés - mondta. A költségvetés tervezésekor 2,9 százalékos hiánnyal, 2,4 százalékos inflációval, 2 százalékos gazdasági növekedéssel számoltak.

A kormány a kezdetektől az adósság elleni harcra helyezte a fő hangsúlyt, márpedig az adósságráta nem csökkent. Így az adósságcsökkenés még mindig jövőbeni célként szerepel: "a kormány továbbra is elkötelezett amellett, hogy alacsony maradjon a költségvetési hiány, és csökkenjen az adósság, a hiány 2014-ben és a következő években is tartósan 3 százalék alatt marad - fejtette ki a nemzetgazdasági miniszter.
Figyelemre méltó, hogy a kormányt érezhetően támogatni kívánó Állami Számvevőszék immár nem az adósságról, csak annak devizában fennálló hányadáról igyekszik pozitívat mondani: Warvasovszky Tihamér elnök a Parlamentben azt mondta, a költségvetési tervezet szerint 2014-ben folytatódni fog a magyar gazdaságpolitikát gúzsba kötő devizaadósság arányának csökkenése. Ez jól hangzik, de valójában nem sokat jelent, a forint és a devizaadósság között bizonyos határok között ugyanis szabadon mozoghat a kormányzat.

A számvevők a hiánycél tartását sem látják problémamentesnek. A kormány által tervezett makrogazdasági pálya mellett a jövő évi hiánycél tartható, bár kockázatokkal számolni kell - hangsúlyozta az ÁSZ alelnöke.
Az ugyancsak nem kormányellenesnek elkönyvelt Költségvetési Tanács is aggódik: A KT szerint a növekedés felső határán mozgó teljesítményekre építő, 2014. évi költségvetési javaslat feszített, gazdasági fordulatra épített, erősen kitett a nemzetközi gazdaságban bekövetkező, nem várt eseményeknek - ismertette a KT álláspontját Kovács Árpád, a tanács elnöke az általános vitában.

Az MSZP szerint megalapozatlan a javaslat, nem szolgálja a kiszámíthatóságot, a növekedést és továbbra is a gazdagoknak kedvez. Józsa István vezérszónok a büdzsé parlamenti vitájában azt mondta: a kormány növekedési várakozása tavaly sem teljesült, idén sem fog, és a jövőre várt 2 százalékos GDP-növekedés sem megalapozott. Az MSZP-s politikus szerint jó, ha májusig kitart a költségvetés, ám az új kormánynak biztosan módosítania kell majd.

Az LMP szerint a három alapvető elvárásnak sem felel meg a 2014-es költségvetés: megbízhatatlan, nem válaszol a gazdasági és társadalmi folyamatokra és nem mutat meg semmilyen kitörési pontot. Vágó Gábor, az LMP vezérszónoka kijelentette, a második Orbán-kormány egyetlen költségvetése sem élte meg a februárt, az új parlamentnek is módosítania kell majd a 2014-es büdzsét.

Olcsóbb üzemanyagot javasol az MSZP

Az üzemanyagok árának 20-22 forintos csökkentését lehetővé tévő indítványt nyújt be a parlamentnek az MSZP.
Józsa István szocialista frakcióvezető-helyettes csütörtöki sajtótájékoztatóján azt mondta: olyan módosító javaslatot adnak be a jövő évi adótörvényekhez, amely a jövedéki adó mérséklésével lehetővé teszi az üzemanyagárak csökkentését. A javaslat konkrétan azt tartalmazza, hogy az EU szabályai által előírt minimális szintre álljon be a jövedéki adó - mondta a képviselő a Népszavának. Ez a forint euróárfolyamának függvényében 20 forint körüli mérséklést jelenthetne. Azt azonban nem számolták ki, hogy a költségvetésnek mekkora bevételkiesést jelentene a változás: a kormányerők szerint minden rendben van a büdzsé körül, akkor el kell viselnie ezt a csökkenést.
Újra 400 forint fölé emelkedett a benzin ára, ami a kormányváltáskor még 300 forint alatt volt. Az MSZP-s képviselő szerint a több mint százforintos drágulás elviselhetetlen teher az autósoknak, és az üzemanyag áremelkedése szinte minden termék árába beépül kisebb-nagyobb mértékben, hiszen azokat szállítani kell.
A Fidesz ellenzékben már a 280 forintos benzinárnál a jövedéki adó csökkentését követelte, az akkori baloldali kormány tett is hasonló intézkedést - emlékeztetett Józsa.

Varga kímélné a bankokat

Nem számít rá a kormány, hogy a bankok érdemi lépést tesznek a devizahitelesek problémájának megoldására, ezért a kormány gőzerővel dolgozik saját megoldásán - fogalmazott tegnapi sajtótájékoztatóján Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter. A kabinet jövő szerdán tárgyalhat az új mentőcsomagról, melynek részletei továbbra sem ismertek. Ezúttal Varga Mihály elárulta: nem azonnali, hanem időben elnyújtott terheket jelent majd a lépés a gazdaságnak és a bankszektornak. A gazdasági tárca vezetője hozzátette: rendszeres konzultációt folytatnak a Matolcsy György által vezetett Magyar Nemzeti Bankkal. Varga továbbra is prioritásként kezeli, hogy a megmentett devizahitelesek sem járhatnak majd jobban, mint az ugyanakkor forintban eladósodottak. A devizahiteleket úgy kívánja kivezetni a kormány, hogy közben csökkenjen az adósok törlesztőrészlete. A megoldás során tekintettel lesznek a költségvetés helyzetére - állítja a nemzetgazdasági miniszter. Varga ismét közgazdasági megoldásról beszélt, egy ilyen intézkedést készíthet elő az is, hogy a kabinet által benyújtott adótörvény-javaslat adómentessé tenné a bankok és az ügyfelek számára a hitelelengedést. A jelenlegi szabályok szerint ugyanis az elengedett hitelrész után az adósnak 16 százalékos személyi jövedelemadót, a pénzintézetnek pedig 6 százalékos egészségügyi hozzájárulást kell fizetnie. Úgy tűnik, a Fidesz frakció más, radikálisabb megoldást szorgalmaz, mint a nemzetgazdasági tárca: Rogán Antal korábban úgy nyilatkozott, minden hitelest meg kell menteni. A Fidesz frakcióvezetője egy másik nyilatkozatában egy jogi megoldást sem tartott kizártnak.