Martonyi János;Külügyminisztérium;lehallgatás;titkos adatgyűjtés;

2013-11-01 10:18:00

Magyar politikusokat is megfigyeltek?

Párbeszéd kezdődött a magyar és az amerikai illetékes szervek között a lehallgatási ügyről - közölte a Külügyminisztérium Martonyi János tárcavezető és Victoria Nuland amerikai helyettes külügyi államtitkár megbeszéléséről beszámolva.

Victoria Nuland a visegrádi csoport és a Közép-európai Kezdeményezés országai külügyi tárcavezetőinek pénteki gödöllői találkozóján vett részt.
Külügyminisztérium közleménye szerint Martonyi János az amerikai helyettes államtitkárral folytatott megbeszélésén felvetette a lehallgatási ügyet, kérve az amerikai fél tájékoztatását annak esetleges magyar vonatkozásairól.

Nuland válaszában utalt arra, hogy Barack Obama elnök sajnálatát fejezte ki, amiért az ügy beárnyékolja a transzatlanti szövetségesi viszonyt. Elmondta, hogy az amerikai elnök a történtek alapján az amerikai hírszerzési eljárások teljes körű felülvizsgálatát rendelte el, amelynek eredménye az év végére várható.
"Az amerikai és magyar illetékes szervek között a témában párbeszéd kezdődött olyan új kétoldalú együttműködés kidolgozásáról és elmélyítéséről, amely mind a biztonság, mind a magánszféra szempontjait maximálisan figyelembe veszi" - olvasható a közleményben.

Az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA )kiterjedt titkos adatgyűjtési programjáról Edward Snowden, az NSA egykori informatikusa szivárogtatott ki adatokat.
A WikiLeaks a napokban az NSA lehallgató-átjátszó központjainak helyszínét tartalmazó illusztrációs anyagot tett közzé, és az egyik térképen Budapest is szerepel. A hírre reagálva a Külügyminisztérium szerdán közleményben tudatta, Magyarország elvárja, hogy az Egyesült Államok mihamarább tisztázza a helyzetet, és adjon magyarázatot a történtekre.
Martonyi János egy szerdai sajtóértekezletén azt mondta, helyre kell állítani a bizalmat az Egyesült Államokkal, mert ez az együttműködés alapja. Közölte, még nem kapott választ arra a kérdésére, amelyet korábban feltett az amerikai nagykövetnek, hogy magyar embereket, intézményeket megfigyeltek-e.

A külügyminiszter a HírTV Magyarország élőben című műsorában csütörtök este arról beszélt, egyebek mellett azt is tisztázni kell, hogy az amerikai titkosszolgálatok lehallgatták-e Orbán Viktor miniszterelnököt.