CBA;bojkott;békemenet;felszólítás;

2013-11-14 06:02:00

Bojkott a CBA üzlethálózat ellen a pártpropaganda miatt

Egyre több magánszemély, illetve szervezet is a CBA bojkottjára hív fel. Az ellen tiltakoznak, hogy a bolthálózat vezetői erősen szuggesztív "magánlevükben" hívták a békemenet október 23-i felvonulására "az összetartó CBA nagycsalád valamennyi tagját".

Megengedhetetlen módon politikai propagandát folytatott a CBA vezetősége az MSZP szerint. Simon Gábor elnökhelyettes ezzel a Népszava által feltárt CBA-s gyakorlatot bírálta, amit szavai szerint megütközéssel fogadtak. Megírtuk: az Orbán-kormányt és a Fideszt nyíltan - a kampányban még a reklámújságjában és házi magazinjában is - támogató üzletlánc vezetői, Lázár Vilmos és Baldauf László a békemenet október 23-i felvonulására invitálta a dolgozókat. A levélben a miniszterelnököt dicsőítették, míg politikai ellenfeleit "posztkommunista, liberális gazembereknek", hazaárulóknak nevezték. Az MSZP szerint a cégvezetők politikai rokonszenve éppúgy magánügy, minta dolgozóiké. Simon megjegyezte: a politikai szimpátiával kapcsolatos "elvárásoknak", pressziónak a rendszerváltás óta eddig nem volt tere.

Így gondolja az Együtt-PM is, melynek független parlamenti képviselői tegnap törvénymódosító javaslatot is benyújtottak annak érdekében, hogy a jövőben a munkáltatók se közvetve, se közvetlenül ne hívhassák fel a dolgozókat pártok támogatására vagy politikai tevékenységre.

A CBA-s vezetők "programajánlóját" aggályosnak tartotta a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete, de volt olyan érdek-képviseleti vezető, aki "érzelmi zsarolásként" értékelte a levelet, amely például azzal buzdította a békemenetben való részvételre az áruházlánc dolgozóit, hogy "Akik a hazánk további (...) fejlődését tartják fontosnak, jöjjenek el, vegyünk részt a Békemeneten, hallgassuk meg Miniszterelnökünk ünnepi beszédét". A CBA amúgy nem talált kivetnivalót ebben, és azzal védekezett: a vezetők magánemberként írták a felhívást, a menetelés nem volt kötelező, és nem vezettek listát arról, ki megy el, ki nem. A levél sokak szerint a Rákosi-, majd Kádár-kor május 1-i ünnepségeinek hangulatát idézi, hiszen a gyárak, üzemek kollektíváinak a felvonulás sem volt kötelező, viszont erősen ajánlott.

Nincs helye ilyen felhívásnak egy munkahelyen, hiszen a dolgozók politikai szimpátiája magánügy - mondta korábban lapunknak egy szakszervezeti vezető, és erre hivatkozott Karácsony Gergely és Dorosz Dávid is törvényjavaslatukat indokolva.

Családegyesítés?

A CBA "nagy családjának" és a Népszava olvasótáborának "családegyesítéséhez" vár javaslatot lapunk főszerkesztője a Baldauf László CBA-elnök hozzá írt - a dolgozókhoz eljuttatott felhívásának "másodközlését" megköszönő - levelére reagálva. Németh Péter ironikus hangvételű viszonválaszában megjegyezte, Baldauf felhívásából arra következtetett, hogy a Népszava népes családja éppen a CBA-elnök által emlegetett "posztkommunista, liberális gazemberek" közé tartozik, de már látja, hogy ez nem így van, sőt a két család egymásra találhat. "Mi ebbe az összefogásba szakértelmünket, lelkesedésünket és a közel százezer olvasónkat visszük, Önök hozhatnák az alkalmazottaik barátságosságát, s persze azt a kormányzati támogatást, ami a maga anyagi mivoltában is megjelenik a CBA oldalán" - írta Németh Péter.