A jog és a gazdaság alaptörvényeiről

Nemrégiben a magyar parlament immáron sokadszor módosította azt a fideszes Alkotmányt, amelyet ők Alaptörvénynek hívnak. Amikor ez az Alaptörvény megszületett - nagyjából egy éve -, Orbán Viktor úgy nyilatkozott, hogy ez egy gránitkőbe vésett Alkotmány, amelyen nem kell majd módosítgatni, mert időtálló lesz. De az élet alaposan rácáfolt erre az állításra, és a folyamatos Alaptörvény-módosítgatások kapcsán a laikus szemlélődő is megállapíthatja, hogy ez a végtelennek tűnő folyamat azt jelenti, hogy bizony nem sikerült örökérvényűt alkotni a Fidesznek - ebben sem.

Ady Endre örökbecsű szavai jutnak eszembe, amikor az ország mai állapotát kellene jellemezni: "Még magasról nézvést megvolna az ország,/ Werbőczy utódok foldozzák, toldozzák!".

De nemcsak ezzel az Alaptörvénnyel, s annak toldozásával, foldozásával van baj, hanem azzal is, hogy az unortodox gazdaságpolitika még a gazdaság alaptörvényeit sem veszi figyelembe. Mármint azt, hogy csak azt lehet elosztani egy országban, amit a gazdaságban megtermeltek. Más szóval: akkor van fizetőképes kereslet az előállított áruk megvásárlására egy piacgazdaságban, ha jól fizető munkahelyek is vannak. A kereskedelem volumene tehát alapvetően a gazdaság teljesítőképességétől függ, de fogalmazhatunk még durvábban és kifejezőbben is: annak a rabja! Mert ha a gazdaság nem növekszik, már pedig 2010 óta, azaz 3 éve nem igazán növekedett, akkor a fogyasztás sem tud növekedni.

Már az is óriási hiba volt, hogy az EU-s követelményt, azaz a GDP 3 százalék alatti hiány betartását úgy érte el ez a kormányzat, hogy az emberektől vettek el rafinált eszközökkel, adókkal jövedelmet. Akiknek így a fizetése, annak reálértéke - azaz az életszínvonala - is csökkent. Nem igaz tehát az, amit Orbán Viktor kedvenc nyilatkozó helyén, Tusnádfürdőn mondott, hogy ezt a sikert, azaz a túlzott-deficiteljárás megszüntetését, a magyar emberek úgy érték el, hogy azt a magyar gazdaság termelte ki. Nem, ez nem igaz, - s ezt mondjuk ki - az emberektől vették el, jövedelmük egy részét. A 4,5 millió szegénységi küszöb szintjém élő ember, és a többszázezer éhező gyermek is bizonyítja ezt, akiket oda letaszítottak. Ez az unortodox gazdaságpolitika súlyos szociális gondokat is felvetett, éppen a legszegényebbek körében.

A "magyar beteg"

Egy igazi, jól működő demokrácia alapja tehát egy jól irányított, prosperáló és növekvő gazdaság lehet. Ha ez nincs meg, mármint ez a gazdasági alap, akkor ott előbb-utóbb a demokráciával is bajok lesznek. Idén sem dőlhet a kormány hátra kényelmesen a képzeletbeli bársonyszékben, mert mintegy 0,5 százalékos GDP növekedésre lehet 2013-ban Magyarországon számítani: ami igencsak alacsonynak mondható. A magyar gazdaságot nem angol, hanem magyar betegnek szokták külföldön hívni, hiszen ez a beteg jelenleg az intenzív osztályon fekszik. Állítólag a kormány kezelése alatt áll. Pulzusa, légzése, vérnyomása van, csak éppen nem tud lábra állni.

Winston Churchill, a legendás hírű angol miniszterelnök mondta egyszer: "Csak azt a statisztikát ismerem el, amelyet én magam hamisítottam!" Nos, kreatív statisztika készítése, a valóság meghamisítása, nem igazán áll távol ettől a rezsimtől. Mert a munkahelyek számába a kormánystatisztika beszámítja a közmunkán foglalkoztatottakat is. Annak ellenére, hogy az a közmunka nem egy igazi valóságos piaci munkaviszony. Hatékonysága csapnivaló, (városi főterek gereblyézgetése, utcaseprés, némi kertészkedés, stb.) szakmai képesítést sem ad valójában.

Nem beszélve arról, hogy az így elvégzett munka ellenértékéből a 49 ezer Ft/hó fizetésből egyáltalán nem lehet megélni, családot fenntartani meg szinte lehetetlen. Most meg majd télen is lesz "közmunka", egyfajta állami továbbképzéssel színesítve, egészen a jövő évi parlamenti választásokig. Mondhatnánk: ügyes! Így lehet szavazatokat közpénzen szerezni, kiszolgáltatott, szegény munkanélküli emberektől. Azután vannak itt egyéb csúsztatások is, mint például a 8 órás munkaidőt két 4 órásra történő szétvágása, sőt még a külföldön dolgozókat is a hazai foglalkoztatásba beszámítani, az már merő mókusvakítás. Erre még Churchill is csak csettinteni tudott volna!

Az ez évi költségvetést is immáron sokadszor kellett módosítani, mert a hiány egyre csak növekszik, és így át kellett csoportosítani a tételeket. Ez nem jó jel sem a külföldi befektetőknek, sem a magyar valutának. Emlékezzünk csak, Orbánék 2010-ben esküt tettek arra, hogy ők olyan költségvetést fognak megalkotni, amelyet nem kell majd év közben módosítani, hogy az egyáltalán betartható legyen. Nos, amilyen a "tervezés", olyan lett a "végrehajtás" is!

A tartalékok kezdenek elfogyni, és a kormány most már a Magyar Nemzeti Bank valutatartalékaiból is csipeget annak érdekében, hogy a kis- és középvállalatokat kedvező hitelekkel felvirágoztassa a kereskedelmi bankokon keresztül, a 2 százalékos - valóban alacsony - kamatlábbal. De ha nincs fizetőképes kereslet, akkor ezek az elsősorban belföldre dolgozó kis- és középvállalatok hiába virágoznak fel, és termelnek többet, nincs aki megvegye az árujukat. Így a felvett hitel miatt, amelyet nem tudnak kitermelni, még nagyobb bajba kerülhetnek.

A kegyeket keresik

Az országot elsősorban a külföldi tulajdonú autó-, elektronikai-, híradástechnikai-, valamint a gyógyszer- és vegyipari multi vállalkozások tartják - úgy ahogy - egyensúlyban. Ezért köt a kormány ezekkel a kiemelt külföldi tulajdonú vállalatokkal együttműködési szerződést, hogy azok ne hagyják el az országot, maradjanak itt, és biztosítsák - az ő szintjükön - a foglalkoztatottságot.

Itt is egy alig rejtett ellentmondás feszül: Orbánék a magyar vállalkozásokat részesítik - elsősorban szóban -, előnyben, ugyanakkor a multik kegyeit keresik. Ugyanez a kettősség látszik politikailag az EU-hoz való kapcsolatunkban is: miniszterelnökünk a Brüsszelben dolgozó EU-politikusokat és alkalmazottakat nem tartja alkalmasnak arra sem, hogy úgymond egy "magyar kócerájt" elvezessenek. Miközben kezünket-lábunkat törtük, hogy megszűnjön velünk szemben a túlzott deficiteljárás - figyelmen kívül hagyva azt, hogy mibe is kerül ez a népnek -, s megkapjuk az EU-s pénzeket, amelyeket majd Lázár János miniszterelnökségi államtitkáron keresztül maga a miniszterelnök fog elosztani. Az is elgondolkodtató, hogy az EU által támogatott magyar 15 témakörből 13-at megkifogásolt Brüsszel. Ezt úgy, ahogy sikerült kivédeni, de mindenesetre ez a történet rávilágít arra, hogy a magyar adminisztrációval, államgépezettel bizony nagy baj van...

Lehetőség lett volna a korrupció melegágyát, a pártfinanszírozás rendszerét is átalakítani. Ehelyett a kormányzat csökkentette a pártfinanszírozás látható és nyomon követhető állami juttatásait. Szinte automatikusan teret adva ezzel annak, hogy a jövőben különféle illegális párt-pénzfelhajtók több pénzszivattyút is beindítsanak a gazdaságban. Ezzel a nagypolitika csak még jobban ki lesz szolgáltatva azoknak az oligarchák által tulajdonolt vállalatoknak, amelyek a megnyert pályázatok révén pénzt tudnak majd pumpálni a pártkasszákba.

Megint: a foci

Itt van legvégül a miniszterelnök hobbija, a labdarúgás. Gombamód épülnek a stadionok a megyei jogú városokban, természetesen közpénzből. A magyar labdarúgás színvonalának értékelése nem e cikk témája, de annak nemzetközi színvonalát össze sem lehet hasonlítani például a vízipólósokéval, a kenu- és kajaksporttal, vagy akár a kézilabdával is. Akkor meg mi végre ez a beruházási őrület, amikor a nézőszám is egyre alacsonyabb, a meccseken kialakult hangulatról, közbeszédről, antiszemitizmusról már nem is beszélve? Az is elgondolkodtató, hogy egy 2000 fős faluban, Felcsúton miért kell a miniszterelnök háza előtt egy 4000 fős stadiont felépíteni, szinte szakrális zarándokhelyet kialakítva a magyar futball vezetői és irányítói számára.

A rétestésztaként nyújtott és toldozgatott Alaptörvény, valamint az unortodox gazdaságpolitika és az orbáni "kreatív" statisztika, illetve az erre épülő populista parlamenti beszédek, valamint a permanens szabadságharc találmánya, amely a fülkeforradalommal kezdődött, már egyre kevésbé képesek elfedni a szomorú valóságot, a tartalékok kimerülését, a gazdaság fokozatos leépülését, és a demokrácia tudatos megcsonkítását.

Legutóbb Kövér László parlamenti elnök elképzelése verte ki a biztosítékot a demokratákban, amikor azt ajánlotta, hogy a parlament korlátozza szerepét a jövőben, és lényegében a kormánynak adjon szabad kezet, nagyobb mozgásteret. Ezt a modellt máshol sehol sem alkalmazzák, nem tévesztendő össze a kétszintű parlamentáris rendszerrel, például az angol felső- és alsó ház intézményével. A Kövér-féle javaslat csak az egypólusú, egyterű politikai erőtér további bővítését célozná.
Remélhetőleg ennek az ámokfutásnak, azaz a nem valós világ valódiként történő propagálásának és népszerűsítésének 2014 után már nem lesz tere. Csak remélhetjük, hogy a megváltozó politikai erőviszonyok miatt egy másik korszak kezdődhet.