NAV;Horváth András;

2013-12-19 12:00:00

Megdolgozzák a volt NAV-ost - Házkutatást tartottak Horváth Andrásnál

Házkutatást tartottak a rendőrök Horváth András, korábbi adóhivatali dolgozónál, elvitték számítógépének merevlemezét, számos iratot és a zöld dossziét - számolt be az Origo hírportál csütörtök délelőtt. A rendőrség az MTI megkeresésére megerősítette a hírt.

Horváth András a hírportálnak elmondta, hogy a rendőrök közlése szerint személyes adattal való visszaéléssel gyanúsítják. Mint elmondta: a rendőrök csütörtök reggel fél 8-kor jelentek meg a lakásán és házkutatást tartottak.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal feljelentése alapján a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda december 11-én nyomozást rendelt el visszaélés személyes adattal és hivatali visszaélés bűntett elkövetésének gyanúja miatt. Az eljárás keretében csütörtökön nyomozati cselekményeket hajtott végre az eljáró szerv - közölte az MTI megkeresésére az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata.

Horváth András, a NAV volt munkatársa november elején tartott sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy nagyobb hazai cégek és multik évente több mint ezermilliárd forint értékben csalnak adót, amihez kormányzati körök támogatásával az adóhatóság is asszisztál.

A Fidesz támadja Horváth Andrást 

Az adócsalások ügyében ma írtuk: nem kevesebb mint hét írásbeli kérdést tett föl Józsa István, az MSZP frakcióvezető-helyettese Varga Mihály nemzetgazdasági és Navracsis Tibor igazságügyi miniszternek. Mennyi adót csalnak a kiemelt adózók, szólt az első kérdés. Varga Mihály a választ azzal a rég ismert fideszes formulával kezdte, hogy Horváth András nem mondott semmi konkrétumot. Ez az állítás szó szerint talán igaz, de egyre kevésbé tartható.

A korábban a Nemzeti Adó- és Vámhivatalban dolgozó ellenőrzési szakember nem nevezhet meg a nyilvánosság előtt cégeket, személyeket az adócsalási és a szerinte ezek eltussolását szolgáló hivatali visszaéléses ügyekben, viszont azt mondja, ezeket a konkrétumokat részletesen leírta kétszáz oldalas feljelentésében.

Márpedig azt a Nemzeti Nyomozóiroda elég alapnak találta a nyomozás megindításához, sőt Horváthot meg is hallgatta az ügyben. Ő pedig számos alkalommal megjelent különböző parlamenti bizottságoknál, hogy elmondja, amit tud, de a kormánypártok minden alkalommal megakadályozták, hogy ez hivatalos üléssen megtörténhessen. Varga miniszter szerint nincs olyan, hogy leállítanak adóvizsgálatot. Azt állítja, a Horváth által leírt rendszer, a nagy adózók kivételezése csak úgy működhetne, ha nagyon sokan benne lennének, mert igen kiterjedt a NAV szervezete.

Varga válasza azt is tartalmazta, hogy 2010 eleje és 2013 szeptembere között 3027 kiemelt adózót vizsgáltak. A NAV 117 milliárd forint adókülönbözetet állapított meg és 35 milliárd bírságot szabott ki. Ezek a vizsgálatok azonban zömében nem a Horváth által leírt, céghálózatokban elkövetett áfacsalásokra irányultak - mondta az érintett a Népszavának.