MTVA;

2014-01-06 06:12:00

Köztér - Bocsika

Körülbelül ennyit tudott mondani az MTVA sajtófőnöke arra, hogy jogi úton kíván elégtételt kapni Koncz Zsuzsa, amiért a köztévé decemberben indult retrócsatornája az ő tudta és beleegyezése nélkül használta fel arcmását a reklámkampányához.

A Blikk szerint az énekesnő nem csak azért tartja felháborítónak az MTVA plakátjait, mert nem egyeztettek vele, hanem mert azok közelgő, márciusi nagykoncertje reklámkampányába is alaposan belezavarnak. Koncz ugyanakkor úgy véli, azt, hogy csak úgy, minden előzetes egyeztetés nélkül felhasználják egy marketing-kampányban "akkor sem tehetnék meg, ha én egy ismeretlen civil lennék".

S valóban, a saját képmásával bárki szabadon rendelkezhet. A képmáshoz való jog olyan személyhez fűződő jog, mely valamennyi természetes személyt véd. Például az olyan visszaélésekkel szemben, mint a közmédia eljárásmódja. Mert ez igenis súlyos visszaélés, ráadásul anyagi előnyszerzés reményében elkövetett, korántsem jóhiszemű visszaélés.

Persze az MTVA számára nyilván meglepő Koncz felháborodása. Hiszen ki ne akarná a nemzeti együttműködés rendszerének közmédiáját népszerűsíteni. Hát, bocsika, úgy tűnik, mégis van néhány ilyen renitens.