Ukrajna;tüntetés;

2014-01-21 12:08:00

Életbe léptek a kijevi zavargásokat kiprovokáló törvények

Megjelentek kedden a két ukrán hivatalos lapban azok a jogszabályok, amelyek jelentősen szigorítják a gyülekezési, sajtó- és szólásszabadságot, és amelyek elfogadása kiprovokálta a vasárnap óta tartó összecsapásokat a tüntetők és a rohamrendőrök között.

A törvények a Holos Ukrajini és az Urjadovij Kurjer című lapokban való kihirdetésükkel életbe is léptek.

 Délelőtt a tüntetők egyelőre leálltak a rohamrendőrök támadásával a kijevi Dinamo stadionnál. Médiajelentések szerint az ukrán pravoszláv egyház moszkvai patriarchátusának négy papja élő pajzsként beállt a rohamrendőrök és a zavargók közé, és imádkozni kezdett, mire a szemben álló felek beszüntették a harcot. A tüntetők a "tűzszünetben" nekiláttak az éjjel megrongált barikádjaik megerősítéséhez. A rohamrendőrök továbbra is készültségben állnak, és időről-időre hangosbemondón követelik a tüntetőktől, hogy hagyjanak fel a "törvénysértéssel".

A nacionalista Szabadság (Szvoboda) párt közben sajtószolgálatán keresztül tudatta, hogy országos mozgósításba kezdett. Önvédelmi erőket toboroz önkéntesekből, hogy a fővárosban szálljanak harcba - mint fogalmaz - "a diktatúrával szemben az alkotmányos és állampolgári jogok védelmében". A Dinamo futballklub stadionjánál kitört összecsapásokért a Jobboldali Szektor nevű szerveződés vállalta magára a felelősséget. A radikális csoport a Majdanon (Függetlenség terén) folyó Nyugat-barát tüntetések védelmét ellátó önkéntesekből állt össze.

Vitalij Klicsko, az Ütés (UDAR) párt elnöke sajtótájékoztatón bejelentette, hogy kedden ismét felkeresi Viktor Janukovics elnököt Kijev környéki rezidenciáján. "Viktor Janukovics ígéretet tett nekem, hogy rendezi a kialakult helyzetet, de nem tartotta be szavát. Elmegyek hozzá, és ismertetem vele az ellenzék követeléseit" - közölte Klicsko. A politikus vasárnap este, az összecsapások kirobbanása után tárgyalt az államfővel.

Az ellenzék előző nap nyilvánosságra hozta követeléseit: előrehozott elnök- és parlamenti választásokat, a Mikola Azarov miniszterelnök vezette kormány menesztését és átmeneti kabinet felállítását, Vitalij Zaharcsenko belügyminiszter büntetőjogi felelősségre vonását, a szabadságjogokat sértő törvények megsemmisítését, amnesztiát minden tüntetőnek. Alternatív megoldásként az ellenzék elfogadná, hogy az elnöki jogköröket jelentősen csökkentenék, az államfőválasztást pedig a tervezett időben, 2015-ben tartanák meg.

Az előző napra tervezett megbeszélés a kormánypárt és az ellenzék között végül elmaradt. Az ellenzék azt követeli ugyanis, hogy Janukovics elnök vegyen részt a válság rendezését célzó egyeztetéseken, és az ott született megállapodásokért személyesen vállaljon felelősséget.

Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár hétfőn felszólította az ukrán tüntetőket és a kormányoldalt, hogy gyakoroljanak önmérsékletet, kerüljék el az erőszak továbbterjedését, és mielőbb kezdjenek párbeszédet a válság rendezése érdekében.