fenyegetés;Szocsi;terrorista;

2014-01-22 11:33:00

Terroristák fenyegetik a Szocsiba készülő magyar sportolókat. Vagy nem?

A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke szerint komolyan kell venni azt a terrorfenyegetést, amelyet a MOB és más országok olimpiai bizottsága kapott a közelgő szocsi játékok előtt. Borkai Zsolt azt mondta: a MOB nemzetközi e-mail címére érkezett fenyegető üzenet. Délutánra kiderült, hogy nem valós a fenyegetés. 

MOB: nem valós a fenyegetés

Nem valós az a terrorfenyegetés, amelyet a MOB - és más országok olimpiai bizottsága - kapott a közelgő szocsi játékok előtt. Nagy Zsigmond, a Magyar Olimpiai Bizottság nemzetközi igazgatója az MTI-nek azt mondta, a MOB e-mail címére érkezett fenyegető üzenetet a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnál és a szocsi szervezőbizottságnál is elemezték.

"A NOB és a szocsi szervezőbizottság is hivatalosan jelezte a levél elemzését követően, hogy a fenyegetés nem valós, és az a személy, aki küldte, mindenféle üzeneteket küldözgetett az olimpiai család sok tagjának" - fogalmazott Nagy Zsigmond, a Szocsiba utazó magyar csapat vezetője.

A MOB közleményben ismertette a részleteket. Ebben többek között az olvasható, hogy a NOB és a szocsi játékok szervezőbizottsága a MOB-hoz érkezett fenyegetésre a következő hivatalos állásfoglalást adta ki:

"A Nemzetközi Olimpiai Bizottság rendkívül komolyan veszi a biztonságot és minden egyes hiteles információt továbbít az illetékes biztonsági szolgálatokhoz. Azonban ebben az esetben úgy tűnik, hogy a több Nemzeti Olimpiai Bizottsághoz megküldött e-mail nem jelent fenyegetést és úgy tekinthető, mint a nyilvánosság egy tagjától érkezett esetleges, nem célzott üzenet."

 A MOB a válasz ismeretében hangsúlyozta, hogy folytatja az olimpiai előkészületeket és a magyar csapat részt vesz a játékokon: "A Nemzetközi Olimpiai Bizottság és a Szocsi Téli Olimpiai Játékok Szervezőbizottságának állásfoglalásai alapján a Magyar Olimpiai Bizottság változatlanul folytatja az olimpiai előkészületeket és a Magyar Olimpiai Csapat részt vesz a Szocsiban megrendezésre kerülő XXII. Téli Olimpiai Játékon." - áll a MOB közleményében.

 Borkai Zsolt MOB-elnök az MTI-nek szerda reggel mondta el, hogy a testület nemzetközi e-mail címére érkezett fenyegető üzenet. Hozzátette: a MOB értesítette a NOB-ot, az orosz szervezőket, valamint Magyarországon a Terrorelhárítási Központot (TEK).  Fodor Gergely, a TEK társadalmi kapcsolatok osztályának vezetője később az MTI-t arról tájékoztatta, hogy folyamatosan figyelik és értékelik az olimpiával kapcsolatos terrorfenyegetettséget, kapcsolatban vannak az orosz társszervekkel és részt vesznek a terrorfenyegetettséget vizsgáló munkacsoportban is. Mivel az orosz társszervektől kiemelt fenyegetettségre vonatkozó jelzés nem jött, a kapcsolattartás intenzitása nem változott - tette hozzá.

Nézze meg képgalériánkat arról, hogyan igyekeznek biztosítani az olimpiát az orosz fegyveresek! Fotó: Getty Images.

A MOB már értesítette a Nemzetközi Olimpiai Bizottságot, az orosz szervezőket, valamint Magyarországon a Terrorelhárítási Központot, hogy fenyegető üzenetet kapott. Komolyan kell venni az ilyen üzeneteket. Az illetékesek feladata, hogy eljárjanak az ügyben - mondta a MOB elnöke. Hozzátette, a MOB még nem kapott választ a megkeresettektől, ugyanakkor tudomása van róla, hogy más, a szocsi olimpiára készülő országok olimpiai bizottságai is kaptak fenyegető tartalmú üzeneteket.

A február 8-án kezdődő téli olimpia elleni támadással az az iszlamista csoport fenyegetőzik, amely egy világhálóra feltett videoüzenetben magára vállalta a december végén Volgográdban elkövetett, 34 halálos áldozatot követelő merényleteket.

A CNN megkérdezte biztonsági szakértők szerint a szocsi olimpia maga a „Szent Grál”a terrorista szervezetek számár, írja a nemezetisport.hu. (A cikket teljes terjedelmében itt olvashatja.) Az orosz és amerikai szakemberek egyetértettek abban, hogy több terrorista szervezetnek is szándékában áll kihasználni a téli olimpiára irányuló hatalmas figyelmet.

„A terroristáknak nem is kell a belső biztonsági körbe bejutni Szocsiban, hogy sikeresek legyenek. Csak annyi kell nekik, hogy a környéken rettegést és bizonytalanságot tudjanak előidézni. Ehhez elegendő a volgográdihoz hasonló támadás. A terrorista szervezeteknek egyértelmű célja, hogy megszégyenítsék Putyint” – vélekedett a korábban az amerikai nemzetbiztonságnak dolgozó Juan C. Zarate.

Kedden a Fehér Ház bejelentette, hogy Barack Obama amerikai elnök telefonbeszélgetést folytatott Vlagyimir Putyinnal a téli olimpia biztosításáról. Az amerikai hadsereg felajánlotta segítségét az oroszoknak, két, a Fekete-tengeren állomásozó amerikai hadihajó beszállhat az olimpiai biztosításba, amennyiben azt a házigazdák szükségesnek látják.