adócsalás;NAV;Horváth András;

2014-02-11 06:24:00

Kevés csalót talál a Nemzeti Adó- és Vámhivatal

Az itthon csak kereskedő, de áfát visszaigénylő vállalkozások adócsalásait alig tudja felderíteni a NAV. Ez derül ki a szakminiszter parlamenti válaszából.

Az új évben kevesebb szó esett a NAV-botrányról, pedig a Horváth András kilépett adóhivatali munkatárs által a közvélemény elé tárt ezermilliárdos adócsalások ügyében még nem oldódott meg semmi.
Megkérdeztük Horváthot, ő is úgy látja-e, hogy a botrány kitörése óta egyre több sikeres leleplezésről számol be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a sajtóban. "Igen, és a legtöbbször az áfánál derítenek föl jelentős adócsalást. Szerintem a sok ügy azt mutatja, igen fertőzött ez a terület" - mondta az érintett. Hozzátette: "Az is látszik ugyanakkor ezekből a jelentésekből, hogy a felderítés nem hatékony. Az általam fölvázolt hálózatos adócsalások cégláncolataiban a legtöbbször a lánc elején álló kishalak ellen lépnek föl, a pénzszivattyú igazi működtetőit, a megrendelőket általában nem érinti a vizsgálat."

Vágó Gábor LMP-s országgyűlési képviselő Horváthtal konzultálva parlamenti írásbeli kérdéseket intézet Varga Mihály nemzetgazdasági miniszterhez. Az egyik kérdés az úgynevezett áfaregisztrált adóalanyokra vonatkozott. Ezt a kategóriát azokra a külföldi cégekre szabták, amelyek nem telepedtek le nálunk, csupán eladnak vagy vásárolnak itt, így áfát kell fizetniük vagy éppen (ha kiviszik, amit itt vesznek) visszaigényelhetik a forgalmi adót. Varga válaszaiból az derült ki, hogy az elmúlt négy évben az érintett 1200-1300 cég évente 251-321 milliárd forint áfát igényelt vissza, a NAV viszont csak 75 millió és másfélmilliárd forint közötti jogosulatlan visszaigénylést talált.

"Mindenki tudja, hogy nagyságrendekkel nagyobb az eltitkolt adó aránya, a NAV ellenőrzése tehát nem hatékony. Ráadásul az is látszik, hogy a megfogott adókülönbözet zömét a be nem fizetett áfánál találják meg, tehát alig tudják leleplezni a visszaigénylőket, azokat, akik az általam vázolt visszaéléseket elkövetik" - kommentálta a választ Horváth András. Szerinte a gyatra felderítési arány oka lehet az is, hogy az áfaregisztrált cégek adataihoz a NAV-on belül is csak egyetlen részleg revizorai férhetnek hozzá, vagyis még a hivatalon belülről sem láthatók át ezek a vállalkozások.

Lassú a Horváth elleni nyomozás

A Budai Központi Kerületi Bíróság elutasította a Horváth András lakásán még tavaly decemberben tartott házkutatás ellen beadott felülbírálati indítványunkat - mondta a Népszavának Hüttl Tivadar, Horváth jogi képviselője. A TASZ (Társaság a Szabadságjogokért) jogsegélyszolgálatának tagja ezt csak szóbeli közlésből tudja, a bíróságon azt mondták neki, hogy február 5-én postára adták a határozatot, de tegnapig még nem ért el a címzetthez.

Mint emlékezetes, a tavalyi év utolsó napjaiban a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) feljelentésében szereplő bűncselekményt (személyes adattal visszaélés) a Fővárosi Főügyészség (FF) egy enyhébbre, az információs rendszer vagy adat megsértésére cserélte, most tehát ennek gyanújával nyomoznak. Lehet, hogy ez a csere is szerepet játszik abban, hogy a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozóiroda (NNI) nyomozói még nem jutottak előre érdemben az ügyben.

Horváthot mindenesetre még nem vonták kérdőre, márpedig enélkül nehéz elképzelni, hogy előrehaladjanak, hiszen a NAV egykori adó-ellenőrzési szakemberének kellett volna elkövetni, ami ebben az ügyben az adóhatóság szerint bűncselekmény, még akkor is, ha ismeretlen tettes ellen tették a feljelentést.

A szóban forgó vétség meghatározása keretjellegű, vagyis a NAV-nak azt kellett vagy kellett volna megjelölnie, hogy Horváth András milyen konkrét adatok lekérésével szegte meg az adóhivatal szabályait. Ha ez megtörtént, azért furcsa, hogy ilyen lassan halad a nyomozás, ha meg nem, akkor feljelentés-kiegészítést kellett volna kérni, márpedig ez - tudomásunk szerint - nem történt meg - magyarázta Hüttl Tivadar.