Gyurcsány Ferenc;titkosszolgálat;kiszivárogtatás;

2014-02-21 21:59:00

Mégis kampánytéma lesz az őszödi beszéd?

Nyilvánosságra hozta az Alkotmányvédelmi Hivatal elődszervezete, a Nemzetbiztonsági Hivatal az öszödi jelentéseit. Eszerint Gyurcsány Ferenc tudtával és közreműködésével szivárogtattak, hogy eltereljék a figyelmet a megszorításokról - írja a nol.hu. Bajnai Gordon az Együtt-Pm vezetője erre közleményében azt írta: miniszterelnökként ismerte az ügyben készült jelentéseket, ezért állítja, hogy a közvélemény elé tárt, megcsonkított szövegek nem azonosak az ügyben készült végső összefoglaló jelentéssel. Mesterházy Attila MSZP elnök szerint az Orbán-kormány a Belügyminisztériumot, a titkosszolgálatokat is beveti annak érdekében, hogy megőrizze hatalmát.

„Guevara” nevű célszemély szerint „az öszödi miniszterelnöki beszéd kiszivárogtatója egy MSZP-s politikus, aki a miniszterelnökkel és a frakcióval egyeztetve szervezte meg az inkriminátum (azaz a beszéd hanganyagának) nyilvánosságra hozatalát”- írja a nol.hu. (Idekattintva olvashatja a teljes cikket.)

„Guevara elmondása szerint a beszéd kiszivárogtatására azért volt szükség, hogy időt nyerjenek, továbbá valamilyen módon eltereljék a figyelmet a költségvetési vitákról, illetve rávilágítson az ország rettentően rossz gazdasági helyzetére. A nyilvánosságra hozatalban az MSZP azért választotta a jobboldal/ellenzék bevonását, mert az elhangzás és a médiába kerülés között eltelt hosszú idő magyarázkodásra kényszerítette volna őket”.

Egyebek között a fentieket rögzítette a Nemzetbiztonsági Hivatal a Gerilla fedőnevű művelet 2009. július 27-i lezárásakor, azaz, több mint három évvel az öszödi beszéd elhangzása és bő négy hónappal a beszédet elmondó Gyurcsány Ferenc miniszterelnöki lemondása után. Az Alkotmányvédelmi Hivatal (AH) anonimizálva, a szolgálati érdekeket még ma is sértő neveket, szervezeti neveket, időpontokat és információkat kitakarva nyilvánosságra hozta elődszervezete jelentéseit (amelyeket idekattintva és idekattintva olvashat el).

A Népszava forrásai szerint elképzelhető, hogy nem hitelesek a dokumentumok, és mostani megjelenésük összefüggésben lehet a már folyó parlamenti választási kampánnyal. Információink szerint az ügy vizsgálata során sokféle jelentés készült a sokféle titkosszolgálati anyagból, majd végül készült egy, az ügyet lezáró dokumentum is a Bajnai-kormány idején. Informátoraink szerint ez, valamint a most nyilvánosságra hozott két dokumentum még köszönőviszonyban sincs egymással. Úgy tűnik, ez a most nyilvánosságra hozott két dokumentum úgy készült, hogy a jelenlegi kormány érdekeinek megfelelően szemezgettek a sokféle, egymástól eltérő anyagból. Forrásaink szerint az ügyet úgy lehetne megnyugtatóan tisztázni, ha végre nyilvánosságra hoznák a Bajnai-kormány idején készült végleges jelentést. Ez nem más, mint ocsmány manipuláció - állítják forrásaink.

Január elején számoltunk be arról, hogy nyilvánosságra hozná a Gyurcsány Ferenc 2006-os balatonöszödi beszédének kiszivárogtatásával kapcsolatban keletkezett titkosszolgálati jelentés egy részletét Pintér Sándor. A belügyminiszter szerint ennek éppen mostanában, a választások előtt jött el az ideje. A volt miniszterelnök, Gyurcsány Ferenc akkor is sürgette, hogy az egész aktát tárják a nyilvánosság elé (korábbi cikkünket idekattintva olvashatja el).

Bajnai: a "megcsonkított szövegek" nem azonosak a végső összefoglaló jelentéssel

Az őszödi beszéd kiszivárogtatásával összefüggő részjelentések nem azonosak az ügyben készült végső összefoglaló jelentéssel, annak következtetéseivel ellentétes megállapításokra próbálják rávezetni a nyilvánosságot - közölte Bajnai Gordon volt miniszterelnök, az Együtt-PM szövetség vezetője szombatra virradó éjszaka az MTI-vel.

Bajnai Gordon azt írta: miniszterelnökként ismerte az ügyben készült jelentéseket, ezért állítja, hogy a közvélemény elé tárt, megcsonkított szövegek nem azonosak az ügyben készült végső összefoglaló jelentéssel, annak következtetéseivel ellentétes megállapításokra próbálják rávezetni a nyilvánosságot.

Az Együtt-PM Szövetség vezetője úgy véli, a kormányzat még a közzétett dokumentumokból is "a nemzetbiztonsági érdek védelmén messze túlmutató mértékben törölt politikailag érzékeny, a jelenlegi kormánypárti politikusokra nézve kedvezőtlen részeket, illetve felismerhetetlenné tette az általa sugallni kívánt értelmezésnek ellentmondó információkat".

A volt miniszterelnök álláspontja szerint az Alkotmányvédelmi Hivatal ezzel a lépésével a választási kampányt kívánja manipulálni, amit Bajnai Gordon törvénytelennek és elfogadhatatlannak tart.

Mesterházy: kampányeszközzé silányították a titkosszolgálatot

Három éve, amikor Mesterházy Attila kérte az őszödi beszéd kiszivárogtatásának vizsgálatáról szóló titkosszolgálati jelentés nyilvánosságra hozatalát, a Belügyminisztérium közleményében még úgy válaszolt: „Ezen, a mára csak az MSZP-t érintő vitán a magyar nép már túltette magát. (…) A Belügyminisztérium nem hajlandó részt venni egyetlen párt belső harcában sem.” Most, 2014-ben, alig egy hónappal a választások előtt az Alkotmányvédelmi Hivatal közzétett két titkosszolgálati jelentést.

Az egyes részanyagok titkos minősítésének váratlan feloldása, csonkított változatának nyilvánosságra hozatala, és a végső jelentés elhallgatása azt a gyanút veti fel, hogy az Orbán-kormány a Belügyminisztériumot, a titkosszolgálatokat is beveti annak érdekében, hogy megőrizze hatalmát. Ezáltal végső soron pártpolitikai kampányeszközzé silányítja a titkosszolgálatot - folytatja közleményében Mesterházy Attila MSZP elnök, az Összefogás miniszterelnök-jelöltje. 

Az összefogás pártjai felszólítják a kormányt, hogy "hagyjon fel a titkosszolgálatok politikai célokra való felhasználásával, s követelik, hogy a kormány hozza nyilvánosságra a teljes, torzítatlan, végső összefoglaló-jelentést."

Kövessen minket a Facebookon és a Twitteren is!