Itt, Dániában többször elgondolkoztam azon, hogy miért éppen dán királyfi lett a világirodalom egyik legismertebb figurája? Mindaz, ami a királyi udvarban történik bármelyik országban megeshetne. Világjelenség. Kivéve magyar hazánkban, mert a Nemzeti Együttműködés Rendszerében még hasonló sem képzelhető el. Karaktergyilkosság, feltüzelt, félrevezetett nép, manipulált tájékoztatás, beteges vágy a hatalomra, bűnös vagyonszerzés, talpnyalók nyüzsgése a trón körül - nem, ez nálunk teljességgel lehetetlen.
De térjünk vissza Hamlethez. Úgy hiszem, rájöttem a kérdés megoldására, az én saját különbejáratú válaszomra. Néhány napja dolgoztam egy dániai városban. Éjszakai munka, mint már írtam, hírlapkézbesítés. Házról házra, postaládáról postaládára járva visszük az újságokat. Gyakran emeletre is fölmászunk velük, az olvasó kívánsága és előfizetése szerint. Egyszer azonban különös dolog történt. Amikor először mentem fel a Regensburggade x. számú ház második emeletére, a lépcsőfordulóban hirtelen megfájdult a bal térdem.
Soha azelőtt ilyen problémám nem volt, nem vagyok már fiatal, a koromnak és a megterhelésnek tudtam be a dolgot, és mivel a fájdalom ahogy jött, el is múlt, befejezettnek hittem az esetet. Az "eset" viszont másként gondolta, ezért másnap megismételte magát. Ekkor már erősebb volt a fájdalom, az utca, a ház és az emelet viszont ugyanaz. Harmadnap megint. Gyanússá lett az ügy, már vizsgálni kezdtem a lépcsőket, hátha ezek itt mások, mint a többi, de nem. Nyikorgó, recsegő régi falépcsők, mint errefelé mindenütt. A fájdalom kezdett elviselhetetlenné válni, már annyira belém nyilallott, hogy alig bírtam levánszorogni az emeletről. Na mondom, ez így nem lesz jó.
Végiggondoltam az okokat: az állandó helyszínt, milyen különös tényező lehet, ami ezt a helyet ilyen térdfájdítóvá teszi? Rájöttem: a szellem. A lépcsőházban lakó szellem, amely megfájdítja az idegenek térdét. Tudtam, hogy kommunikálnom kell vele, más esélyem nincs. Másnap éjjel tehát a lépcsőn felmenet a második emelethez közeledve megálltam, és behunyt szemmel megszólítottam. Hosszan beszéltem, némán, nem is tudom, miket mondtam, talán békét kívántam neki, és hogy attól mindenkinek csak rosszabb lesz, ha fájdalmat okoz másnak. Azután fölmentem, lejöttem és még sokszor, de soha többé nem fájdult meg a lában.
Szeretném azt hinni, hogy ez volt a szellem válasza. Nem kommentálom és nem teszek hozzá semmit az esethez. Bizonyítani sem tudok semmit. De azt tudom már, hogy miért lett Hamlet éppen dán királyfi: atyjának szelleme miatt, aki megjelenik a vár fokán éjfélkor. Nincs már kétségem, hogy itt Dániában ez valóban megtörténhetett.