Nicolas Sarkozy volt államfő ugyan már a 2017-es elnökválasztásokra készül, de most föltárul zavaros 2007-es múltja. Egykori szélsőjobboldali tanácsadója többórás titkos fölvételt készített beszélgetéseiről, miközben az UMP konzervatív tömörülés elnöke szintén gyanús üzletekbe keveredett. Igaz, a baloldal sincs sokkal jobb helyzetben, mert az a gyanú vetődik rá, hogy lehallgatta Sarkozyt.
De mi is történt valójában? Mindössze néhány sorban számolt be a Le Monde arról, hogy a francia jobboldali ellenzék súlyos korrupciós ingoványba süllyedt. Serge Dassault nagyiparos, a fegyverkezési ágazat egyik "nagyágyúja", akinek édesapja 1958-ban és azután is nagy szerepet játszott az Ötödik Köztársaság létrejöttében, jelenleg szenátor is, zavaros megvesztegetési ügyekkel néz szembe. Nicolas Sarkozy, aki elvben és a háttérből állítólag még mindig uralja az UMP pártot, 2007-es elnökké választásának sötét árnyaival küszködik, nem tudja tisztázni magát a gyanú alól, hogy akkori hadjáratához Moamer el-Kadhafi volt líbiai forradalmi vezető jelentős anyagi támogatását vette igénybe. A zavaros pénzügyi vonatkozásokon túl ez politikai mellék szempontokkal is terhes, mert Kadhafi drámai bukásáig a nemzetközi terrorizmus egyik vezéralakjaként volt ismert.
A korábbi esetek önmagukban is érdekessé tennék ezt az összefüggést, de időszerűségük is van, hiszen Sarkozy arra készül, hogy 2017-ben, a következő esedékes elnökválasztáson, revánsot vegyen 2012-es vereségéért, visszahódítsa az Élysée-palotát Francois Hollande-tól, akkori és jövendőbeli szocialista ellenfelétől. Sarkozy közelmúltját ezeken kívül az is terheli, hogy egy másik finanszírozási "zavara", a Bettencourt-ügy ismét előtérbe került. Sarkozyt ugyanis azzal vádolják, hogy megzsarolta Liliane Bettencourt-t, a L'Oréal kozmetikai óriáscég tulajdonosnőjét, s tőle is sarcolt ki választási pénzeket. Bár a volt elnök tisztázta magát a vádak alól, a Kadhafitól kapott esetleges kampánypénze ezt az ügyet is új megvilágításba helyezheti.
Sarkozy úgy cselekszik, mintha mindezen túltenné magát. Ifjú művésznő felesége, Carla Bruni előadói sikereiben sütkérezik, ott van minden hangversenyén, ami persze politikai tüntetéssé is átalakul. Mindez része a 2017-es elnökválasztási kampánynak. Közben azonban kipattant más botrány is. Váratlanul kiderült, hogy Patrick Buisson a szélsőjobboldali Minute hetilap volt főszerkesztője, akit Sarkozy "magán alapon" tanácsadójának nevezett ki, és jelen volt döntő határozatok megvitatásán és elfogadásán is, titokban hangfelvételeket készített, kedvenc diktafonjával rögzítette főnökének minden szavát.
Az köztudott volt, hogy Sarkozy számításból vette maga mellé a szélsőjobboldali közírót, akinek állítólag semmi szervezett kapcsolata nincs a lepenista ultra nacionalista párttal, a Nemzeti Fronttal (FN) sőt eszmei háborúságban áll vele, a volt elnök mégis azért fűzte hozzá a sorsát, mert e liezontól szavazók meghódítását remélte. Természetesen a szélsőjobboldaliakét. Buisson-nak állítólag "mániája" a titkos hangrögzítés, a diktafonját mindig és mindenhová a zsebébe rejtette, dolgozott vele. Georges nevű fia, aki mellesleg nem mindenben osztja apja fölfogását, tudott róla, neki sem tetszett. A mai napig sem derült ki, hogy Buisson mire használta tekercseit, a tény ismert lett, de egyelőre részletek nem szivárogtak ki belőlük, a lelepleződés mégis alaposan beleszólt Sarkozynek még el sem kezdődött 2017-es tervezett hadjáratába.
A kuszaságokat növeli, hogy Sarkozynek régóta ismert, és nem is nagyon leplezett vetélytársa, mélykonzervatív belső ellenfele Jean-Francois Copé, román bevándorlók sarja, aki zsidó származása ellenére is kacérkodik a szélsőjobboldallal, és önjelöltként mindig Sarkozy helyére pályázott. Az UMP-ben, a konzervatív pártban a vezetői posztért tülekedett, olyannyira, hogy sikerült meghódítania az elnöki sarzsit. Jelenleg is ő a birtokosa, most meg arról álmodik, ha frissen világot látott zavaros ügyei Sarkozyt 2017-ben netán diszkvalifikálnák, ő lehet a jobboldal egyik esélyese. Ha vetélytársa talpon maradna, akkor is megmérkőznék vele. Néhány hete azonban a többiekkel párhuzamosan kirobbant a Copé-botrány is, amely megtépázta az ő esélyeit is. Már Copé pártelnökségének a kezdetén is rebesgették, hogy valami nincs egészen rendben az UMP gazdálkodása körül, a választási költségek súlyos adósságokba taszították a pártot, az összeg is köztudott volt, 11 millió euró.
Az elnök a fáma szerint csodát művelt, a legenda szerint önkéntes adományokból rejtélyes úton megszerezte a pénzt, a tartozást elegánsan kiegyenlítette. Szinte csakugyan csoda számba ment, egészen a legutóbbi napokig, amíg kezdenek föltárolni a korántsem csodás részletek. Copé összeszövetkezett ifjú rajongóival, Bygmalion néven varázsos céget szerveztek, (egy betű eltéréssel minő irodalmi véna!), amely aztán túlszámlázással, könyvelési trükkökkel nem csupán a 11 milliós adósságot dolgozta le, még ezen túl is nyolcmilliós nyereséget vághatott zsebre az UMP politikai rendezvényeiből. A részletek föltárása még nem ért egészen a végére, de ami ismert lesz, nem biztos, hogy javára szolgál majd Copé 2017-es államelnöki ambícióinak.
Sok nyereség, nem anyagi, politikai jellegű, egyelőre alig kecsegtet a másik oldal, a szocialisták számára sem. Kiderült, hogy az állami szervek egy része lehallgatta, megfigyelte Sarkozy minden lépését. Belekeveredett Christiane Taubira egyébként nem népszerűtlen igazságügyi miniszter is, Manuel Walls belügyminiszter, a szocialista kormányzat legkedveltebb politikusa pedig állítólag meglepetten áll minden új fordulat előtt, nem tudott semmiről. A Le Monde, amely hírneve szerint a pártatlannak tekinthető kevés francia sajtótermékek egyike, miközben nem barátságtalan a baloldali kormányzat iránt sem, úgy vélekedik, hogy ebben a zűrzavaros politikai közegben, büszkeségre nincs oka az elit egyetlen árnyalatának sem.
Szinte valamennyit csúfítja némi folt.