MFB;államosítás;Takarékbank;

2014-03-28 06:19:00

A bíróság leállította a takarékbank eladását

Fordulat állt be a Takarékbank állami részesedésének ügyében, a Fővárosi Törvényszék megakasztotta a folyamatot. A bíróság a per következő tárgyalásáig, vagyis április 18-ig megtiltotta a Magyar Posta birtokában lévő részvények eladását - értesült lapunk Dávid Ferenctől. 

A VOSZ főtitkára beszámolt arról, hogy a végzés abban az eljárásban született, amelyben az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség (OTSZ) beperelte a magyar államot, hogy térítse meg a jogalkotással okozott kárt. A bíró azért tiltotta meg a részvények átruházását, hogy érdemi tárgyalásra kerülhessen sor, illetve az ne húzódjon el. Emellett azt is kérték, hogy a Magyar Posta a Takarékbankban szerzett részvényeit adja vissza, mert megsértette a takarékok jegyzési elsőbbségét, és tiltsák el a Magyar Postát a részvények további értékesítésétől. Az átruházást megtiltó bíró a végzésben azt írta, a magyar állam még nem jelentette be, hogy a részvények átruházása megtörtént volna, így az nyilván nem történt meg eddig.

A VOSZ főtitkára a Népszavának úgy fogalmazott, hogy fontos részeredménynek tartja a döntést, amelyet úgy értelmezett, hogy a moratórium üzenet a 130 ezer takarékszövetkezeti tagnak, illetve résztulajdonosnak, beleértve a mintegy félmilliónyi családtagjukat is, hogy bízhatnak az igazságszolgáltatásban, és remélik, hogy a jogállamiság itt érvényesülni fog.

Mint emlékezetes a Magyar Posta tavaly nyáron szerzett részesedést a Takarékbankban úgy, hogy a takarékszövetkezetek integrációjáról szóló július elején elfogadott törvény előírta, hogy az állami cég mintegy 600 millió forint összeggel emeljen tőkét a bankban. A tőkeemelésért cserébe a Magyar Posta megkapta a Takarékbank törzsrészvényeinek 19,31 százalékát.

Bene Lajos törvényszéki bíró most arról döntött, hogy az OTSZ megalapozottan támadta az államot a tavaly nyáron elfogadott és végrehajtott törvény miatt. Az OTSZ takarékszövetkezeti szövetség minden alkalommal azt mondta, hogy bár jogtalannak tartja az integrációs törvény intézkedéseit, jogkövető magatartást tanúsít, de minden jogorvoslati lehetőséget megragad. Emiatt indult a bíróságon az állammal szemben a kártérítési per, emellett a takarékok alkotmányjogi panaszt is benyújtottak az Alkotmánybíróságra, amelynek lehetősége van az egész ügyet visszafordítani.

Közös érdeknek tartja a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) és a Magyar Posta Közös Értékesítési Bizottsága a Takarékbank-részvények vitatott státuszának hamarabbi rendezését, ezért üdvözölték, hogy "a Fővárosi Törvényszék még az adásvételi szerződés zárási időpontja előtt megnyugtatóan rendezi az értékpapírok vitatott státuszát."

A takarékszövetkezetek és ernyőbankjuk állami irányítására, illetve a Fideszhez közeli társasághoz való átjátszásra azért lehet szüksége Fidesznek, mert mint Orbán Viktor kormányfő a közszolgálati televízió Az este című műsorában kifejtette "nincs az ország kezében a saját sorsa, ha a pénzügyi rendszernek legalább a fele nincs magyar kézben." Tájékoztatása szerint az OTP-vel együtt jelenleg 30-40 százalék ez az arány. Megjegyezte egyébként, hogy szerinte a magyar bankrendszerben nincs elég verseny, "túlságosan leosztottak a pozíciók".

A Takarékbank a "magyar bankok" egyik eleme lehetne, bár a takarékszövetkezeti hálózattal együtt sem javítana érdemben a hazai tulajdoni részarányon. A miniszterelnök által emlegetett "leosztott pozíciókról" kérdeztük Horváth Gábort. A GKI Gazdaságkutató Zrt. kutatásvezetője szerint feltehetően Orbán Viktor a lakáshitelezésre gondolt. Mivel a jegybank mesterségesen "lenyomta" az alapkamatot így a bankoknak kevésbé éri meg a hitelnyújtás. A kormányfő feltehetően úgy gondolja - vélekedett a szakember, hogy ennek az az oka, hogy a bankok többségének tulajdonosa külföldi, de ha hazai lenne, akkor az állam könnyebben be tudna avatkozni az üzletpolitikájába.

Ez azonban korántsem ilyen egyszerű - mondta Horváth Gábor, ugyanis például a szomszédos Szlovéniában, ahol többségben van a nemzeti tulajdon a bankszektorban, azt tapasztalták, hogy mind a konjunktúrát, mind a recessziót túlreagálják, amely gazdasági nehézségekhez vezet.