Mondd, mit érlel….

„Az új magyar irodalom legszebb ága letört, József Attila nincs többé. Eldobta fiatal életét, amely sok örömet sem ifjúságában, sem férfi-korában nem adott számára. Borzalmas pontot tett testi és lelki szenvedései után” – így kezdődik a nekrológ a Népszava 1937. december 5, vasárnapi számának 9. oldalán, a költő temetésének napján.

Az aláírás nélküli cikk „a magyar irodalom többi tragikus végű nagy zsenijének sorában” emlegeti József Attilát, akinek soha nem jutott osztályrészül sem biztos megélhetés, sem pedig olyan irodalmi elismerés, „amely legválságosabb napjaiban talán életét olyan vágányra tolhatta volna, amely nem a halál felé vezet.”

Forrás: Népszava, 1937. december 5.

A cikk felidézi, hogy pályakezdésekor a Népszava karolta fel őt, „mert gondolatai, mondanivalója, költőisége a szocialista munkásmozgalom szellemével tartott szoros rokonságot”, kiemelve a Döntsd a tőkét, ne siránkozz című kötetét. A lap felidézi a költő szüntelen, hiábavaló boldogságkeresését és a gyógyulás reményét. Halála előtt egy nappal a Népszava arról számolt be, hogy hamarosan Miskolcon lesz a költőnek előadóestje.

„József Attilának, a szegények költőjének” – állt a Népszava szerkesztőségének koszorúján. A lap a Mondd, mit érlel című versének közlésével is búcsúzik tőle. „s élete, ha van élte még egy/, a proletár utókoré?!”

József Attilát valóban sokáig elkönyvelték „proletárköltőnek”, pedig alighanem a 20. század egyik legsokrétűbb magyar poétája volt, akinek szerelmi lírájában, játékos-önironikus verseiben, a Villon-balladáktól a szürrealizmusig, a marxi nézetektől Freudig mindenféle hatást felölelő költészetében szinte mindenki és minden kor megtalálhatja azt, ami „neki, róla szól.” Jól énekli Cseh Tamás a József Attila című dalában: „Ahhoz elég sokat próbáltam, hogy szakaszolható legyek/ részt vettem mozgalomban/kiváltam, elvegyültem s egyebek/Egy mindenhol taníthatónak/kiosztva most már mindene/ és nem tudja megkérdezni, hogy önnönmaga lehet-e.”

Valamennyiünknek megvan a maga mélyen beivódott József Attila-hangélménye Major Tamástól (A Dunánál és a „tani-tani”) Latinovits Zoltánon át (az Óda szenvedélyes imádsága és hideglelős Kései sirató) Jordán Tamásig (az utolsó három vers). A Rejtelmek Sebő Ferenc hangján szólal meg és vall a „talpig nehéz hűségről”, a Tiszta szívvel Berek Kati elementáris dühével, vagy pedig a Kex együttes „anarchista” előadásával (néhány éve hallottam egy olyan véleményt egy érettségiző diáktól, hogy József Attila ma rapper lenne, és erre éppen a „Nincsen apám”-at hozta példának). A Hetedik refrénjét pedig immár több nemzedék kiáltja Hobo rhythm-and-blues feldolgozása hallatán, a pillére ez a versdal a lázadó költőknek állított szárnyasoltárnak, amelynek közepén József Attila, nyugati szárnyán Jim Morrison, a keletin pedig Vlagyimir Viszockij áll.

Ma, születésének 109. évfordulóján, április 11-én sok helyütt szólalnak meg József Attila és más költők versei, akik megfogalmazzák helyettünk is, ami szép és ami fáj. A költő szobra pedig még mindig nézheti a Duna-partján, hogy úszik a dinnyehéj, a rács mögül, ahová „biztonsági okokból” helyezték. Szerencsére sorai, szelleme sem ma, sem holnap nem tűrnek korlátokat.