MSZP;Mesterházy Attila;frakció;

2014-05-02 07:05:00

Mesterházy újra a frakció élén

Nem vár könnyű ciklust az MSZP: a párt parlamenti frakcióvezetőjének újra megválasztott Mesterházy Attila szerint a Fidesz nem változtat politikáján és stílusán a jövőben sem, ezért a múlt ismert csatái bizonyosan megismétlődnek. Bár az a hír járja, hogy Orbán Viktor semmiféle konkrét kormányprogrammal nem készül kedden a parlamentben, az MSZP konstruktív ellenzéki szerepre törekszik.

Egyhangúlag ismét Mesterházy Attila pártelnököt választották meg az MSZP parlamenti képviselőcsoportjának vezetőjévé szerdán, a frakció alakuló ülésén a szocialisták. A 29 fős képviselőcsoport frakcióvezető-helyettesének választották Tóbiás Józsefet, aki általános helyettese Mesterházynak, és a gazdaságpolitikai területért felel. Szintén frakcióvezető-helyettes lett Lukács Zoltán, Harangozó Tamás, valamint Tóth Bertalan. Mesterházy jelezte: a tisztújításig a pártelnöki és a frakcióvezetői posztot nem választják szét. Szintén egyhangúlag döntöttek arról, hogy a Ház egyik alelnökének Hiller Istvánt jelölik.

Összeállították a bizottsági helyekre javasolt képviselőik névsorát is: a nemzetbiztonsági bizottság elnökének a posztot eddig is betöltő Molnár Zsoltot, a költségvetési testület vezetőjeként pedig Burány Sándort javasolják. A törvény-előkészítési testület alelnöke Bárándy Gergely, a mentelmi alelnöke Józsa István, a honvédelmi és rendészeti grémium alelnöke Harangozó Tamás, a kulturális testület alelnöke Kunhalmi Ágnes, a népjóléti bizottság alelnöke Korózs Lajos, a gazdasági alelnöke Tóth Csaba, az agrárbizottság alelnöke Harangozó Gábor, a vállalkozásfejlesztési bizottság alelnöke pedig Varga László lenne. A kedden megalakuló új parlamentnek összesen 15 bizottsága lesz, ebből ötöt vezet majd egy-egy ellenzéki párt képviselője, illetve 3 kormánypárti és 2 ellenzéki alelnöke lesz a Háznak.

Az ellenzék dolgát jelentősen nehezíti a következő négy évre, hogy a hírek szerint Orbán Viktor semmilyen konkrét, klasszikusan pontokba szedett kormányprogrammal nem készül keddre. Mint a hvg.hu emlékeztetett, a "régi" alkotmány szerint a parlament ilyenkor egyszerre döntött a miniszterelnök megválasztásáról és a kormány programjának elfogadásáról. Az alaptörvény viszont kizárólag a miniszterelnök megválasztásáról rendelkezik, szó sincs benne kormányprogramról. Persze a parlamenti többség eddig is automatikusan megszavazta azt, vagyis csak formalitásnak tekinthető, de így később még annyira sem lehet a korábbi terveivel, bejelentéseivel szembesíteni a kétharmados Fidesz-KDNP-t, mint eddig.

Annak, hogy a kormányfő nem készül konkrétummal, éppen ez a lényege. A portál szerint Orbán "még a maga által kijelölt célokkal sem" akarja megkötni a saját kezét, legfeljebb egy általános politikai célokat megfogalmazó nyilatkozat kerül majd a parlament elé. Az sem volna meglepő, ha ez is elmaradna,és az Országgyűlés vita nélkül, egyszerű szavazással csak megerősítené posztján Orbánt.

Ezek alapján nem vár könnyű ciklust az MSZP: a jelek szerint a Fidesz nem változtat sem a politikáján, sem a stílusán, ezért Mesterházy szerint számos esetben biztos, hogy "a múlt csatái" megismétlődnek. Ennek ellenére konstruktív ellenzéki szerepre készülnek, kritikai, de alternatívát felmutatni tudó párt lesznek, és ha lesz szakmailag megalapozott kormányzati kezdeményezés, azt támogatni fogják. Az elmúlt négy évben is voltak ilyen céljai az MSZP-nek, de mint az elnök mondta, kevés terület volt, ahol a kormány erre lehetőséget adott.

Az országgyűlési választás eredménye hétfőn vált jogerőssé, miután a Kúrián az utolsó jogorvoslati eljárás is lezárult: a Fidesz-KDNP országos listájáról 37-en, az MSZP-Együtt-PM-DK-MLP listájáról 28-an, a Jobbik listájáról 23-an, az LMP listájáról 5-en jutottak be a parlamentbe; a listán mandátumot szerzett képviselők szerdán Patyi Andrástól, a Nemzeti Választási Bizottság elnökétől és Pálffy Ilonától, a Nemzeti Választási Iroda vezetőjétől vették át megbízólevelüket. (Több képviselő, így a fideszes Bánki Erik és Németh Szilárd, valamint Bajnai Gordon, Gyurcsány Ferenc, Gúr Nándor, Lukács Zoltán és Velez Árpád nem vette át a dokumentumot, ezt később teszik majd meg.)

A Fidesz reakcióját várják

Sem Kövér László házelnök, sem "a szélsőségek elleni kérlelhetetlen fellépést meghirdető Fidesz" nem válaszolt még arra, hogy a Jobbik azt a Sneider Tamást jelöli az Országgyűlés alelnökének, aki korábban nyolc hónapos felfüggesztett börtönt kapott egy roma férfi megveréséért, valamint Egerben skinheadként tevékenykedett. Ujhelyi István, a Ház leköszönő MSZP-s alelnöke szerint szimpla provokáció egy ilyen embert jelölni. "Remélem, hamarosan a Fidesz is egyértelművé teszi: támogatja-e, hogy egy skinhead-múlttal bíró személy a magyar állam hitelesített képviselője legyen!" - írta. Sneider egyébként azt mondta, magánvádas feljelentést tett Ujhelyivel szemben, amiért szerinte megsértette a becsületét.

Összefogás nélkül nem megy

Kizárólag széleskörű összefogással lehet esélye a baloldali pártoknak a budapesti városvezetésre, és a kerületek nagy részénél a győzelemre - közölte a Nézőpont Intézet. Felmérésük szerint a kerületek csaknem felében kiegyenlített a küzdelem, de ha most lenne a választás, a Fidesz-KDNP 16, a baloldal viszont közösen is csak 7 kerületben nyerne. Összegzésük szerint a baloldal esetleges fővárosi összefogása sikeres kampány nélkül még nem garancia a győzelemre, "legfeljebb csak egy lehetőség".