Szerintem;rasszizmus;labdarúgás;kosárlabda;

2014-05-09 08:20:00

A fejlett országok és mi

A napokban olvastam, hogy egy amerikai multimilliomost, kosárlabda csapat tulajdonost, szó szerint kiközösítettek a közéletből egy nyilvánosságra került rasszista megjegyzése miatt. A rasszista megnyilvánulás kapcsán megszólalt az ország elnöke, a kosárlabda liga megbírságolta és lépéseket tesznek annak érdekében, hogy a klub tulajdonjogától megváljon, eltiltották a "saját klubjának" összes meccsének látogatásától, a klub szponzorainak többsége azonnal felfüggesztette a támogatást, a klub játékosai egyértelműen visszautasították a tulajdonos szavait. Az első mondatból kiderült, hogy az eset Amerikában történt. Tudjuk, hogy az amerikaiak mennyire finnyásak, még egy ilyen "jelentéktelen" megnyilvánulást is képesek túldimenzionálni.

Még el sem telt pár nap és újra olvastam, hogy a spanyol bajnokságban egy helyi szurkoló banánt dobott az ellenfél színes bőrű játékosa elé. A klub megkereste és meg is találta az elkövetőt, és azonnali hatállyal örökre eltiltotta az illetőt a hazai meccsekről. Bírósági eljárás is indult, ahol akár éveket is kaphat a banándobálásért. Ebben az esetben is kiderült, hogy az eset Spanyolországban történt. A spanyolok is képesek egy ilyen piszlicsáré cselekedetet túldimenzionálni.

Bezzeg mi, magyarok, a Turulnemzetség utódai, nem vagyunk ilyenek. Mi nyíltan zsidózunk, nemcsak a stadionokban, hanem a Parlamentben is. Kövér László házelnök jóváhagyó bólogatásával. Az új parlamentben egy, a skinhead múltjára büszke nácit választottak alelnökké. Ezek vagyunk mi. Már azok, akik az Orbán, Kövér, Lázár, Rogán rezsimre és az undorító újnácikra, Vonára, Balczóra, Schneiderre szavaztak. Én nem vagyok ilyen. Csak remélni merem, hogy nem vagyok egyedül.