MSZP;LMP;Norvég Alap;

2014-05-13 07:26:00

Felfüggesztett alapok: ellenzéki kritika

A magyar kormány továbbra sem adott magyarázatot, hogy miért helyezte át a Norvég Alapok forrásainak kifizetését a központi kormányzati adminisztráció rendszeréből egy független, állami tulajdonú társasághoz, amivel megszegte a szerződésekben foglaltakat.

Mint ismeretes Norvégia 2014. május 8-án úgy döntött, hogy a magyar kormány szerződésszegése miatt felfüggeszti az Európai Gazdasági Térség (EGT) és a Norvég Alapok Magyarországgal kötött szerződései alapján folyósított pénzek kifizetését. Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkára azt mondta: a következő hetek tárgyalásain a magyar fél megfelelő garanciát tud adni arra, hogy valós célokra használják a Norvég Alap Magyarországnak szánt, most felfüggesztett pénzeit.

Az MSZP és az LMP is arra szólította fel Orbán Viktor kormányfőt, tegyen meg mindent azért, hogy minél előbb megszüntessék az uniós és a norvég alapok kifizetéseinek felfüggesztését. Tóth Bertalan, a szocialisták európai ügyekért felelős frakcióvezető-helyettese hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: a kormány "egy időzített dinamitot dugott a Magyarországra irányuló pénzcsapokba" és kiprovokálta, hogy mind az EU, mind a norvég alap kifizetéseit felfüggesszék.

Szerint a kormány úgy akar "haveroknak, barátoknak" juttatni a pénzekből, hogy abból az unió és a norvég alapot üzemeltető államok minél kevesebbet lássanak. Orbán Viktor azt üzente Európának: "add a pénzt és tisztelj", de a tiszteletet így nem lehet kiérdemelni - folytatta. Az LMP véleménye szerint a kormányzat jelenleg "elvágja" az uniós és a norvég alapból származó támogatási pénzektől Magyarországot - ezt Szél Bernadett a párt társelnöke jelentette ki hétfői sajtótájékoztatóján. Hozzátette: a kormány saját alkalmatlanságát próbálja nagyszájúsággal elfedni.