Merkel;EU;Oroszország;Krím;

2014-05-16 10:21:00

Feszültség a szövetségesek között

Elutasítja a német kancellár Anders Fogh Rasmussen NATO főtitkár azon javaslatát, hogy a szövetség tagországai növeljék védelmi kiadásaikat. Washington Párizs döntését kifogásolja.

Angela Merkel az ukrajnai válság diplomáciai megoldását sürgette egy, a Frankfurter Allgemeine Zeitungnak adott interjúban. „Száz évvel az első, 75 évvel a második világháború kitörése után az embereknek joguk van reménykedni abban, hogy nyitottak maradunk a párbeszédre Oroszországgal, nyilatkozta a Merkel.  A súlyos nézeteltérések ellenére közép- és hosszú távon folytatni kell a szoros partneri viszonyt Oroszországgal, szögezte le a kancellár, de hangsúlyozta, hogy a további együttműködés feltétele az, hogy az értékek legalább minimális mértékben egyezzenek.

Merkel bírálta Moszkvát a Krím elcsatolása miatt. Szerinte az orosz vezetés a 19. századi érdekszférákban gondolkodik. Kiállt korábbi álláspontja mellett, miszerint nincs szükség új német külpolitikára és megalapozatlannak nevezte azt a vádat is, hogy az Európai Unió  hibát követetett el az Ukrajnával kapcsolatban követett politikájában és ezért felelősséget visel a kelet-európai országban bekövetkezett válságért. A kancellár elutasította Rasmnussen kérését, hogy az európai országok növeljék védelmi kiadásaikat. Diplomáciai megoldásra kell törekedni, mondta

A NATO főtitkár csütörtökön Pozsonyban a Globsec nemzetközi kül- és biztonságpolitikai tanácskozáson vett részt, ma és holnap Bukarestben tárgyal. Rasnussen a pozsonyi konferencián is hangsúlyozta a védelmi kiadások növelésének szükségességét. A román közszolgálati televíziónak adott csütörtök esti interjúban pedig arról beszélt, hogy Oroszország illegális akciói teljesen új helyzetet teremtettek Európában, aminek köszönhetően a NATO szükségesnek tartotta a kollektív védelmi intézkedések szigorítását. A helyzet aggasztó, de a szövetség minden egyes tagja biztonságát garantálja, szögezte le a főtitkár. Úgy fogalmazott:” Készek vagyunk a NATO terültének minden szögletét megvédeni”, de hangsúlyozta, hogy a szövetség minden intézkedése, beleértve a nagyszabású hadgyakorlatokat is (amelyek többek között Románia területén is zajlanak)  megelőző, önvédelmi jellegűek.

A védelmi költségvetés növelésének szükségességét firtató kérdésre a NATO-főtitkár azt mondta: miközben Oroszország 10 százalékkal növelte védelmi költségvetését az utóbbi öt évben, a NATO-szövetségesek csökkentették katonai kiadásaikat, sok esetben akár 40 százalékkal is. "Ezt a tendenciát meg kell fordítani, a védelmi beruházásokat növelni kell" - jelentette ki a Anders Fogh Rasmussen.

Párizs és Washington között egy francia-orosz szerződés okoz feszültséget. Franciaország és Oroszország 2011-ben írt alá egy szerződést, amelyben a francia fél két, Mistral típusú helikopter és tank hordozó hadihajó leszállítását vállalata. Az elsőt ez év októberében, a másikat 2015-ben kell átadnia az orosz félnek. Washington ennek a megállapodásnak a felmondásáért próbált nyomást gyakorolni Párizsra, ám kedden az amerikai látogatáson lévő Laurent Fabius francia külügyminiszter újságírók előtt is kijelentette: Párizs kötelessége teljesíteni a szerződést. „Franciaországnak nincs szüksége arra, hogy bárki határozottságra tanítsa” – mondta Fabius.

Az AFP hírügynökség ma arról számolt be, hogy a francia külügyminiszter két napos washingtoni útjára rányomta bélyegét a Mistral úgy és feszültséget keltett a két szövetséges ország között. Marie Harf a Fehér Ház egyik szóvivője a hírügynökségnek nyilatkozva, hogy John Kerry amerikai és Laurent Fabius francia külügyminiszter tárgyaltak a szerződésről. „Többször jeleztünk a francia kormány felé ezzel a szerződéssel kapcsolatos aggodalmainkat. Nem hisszük, hogy megfelelő az időpont annak teljesítésére, tekintettel Oroszország szomszédai destabilizálása irányába tett lépéseinek köszönhetően” - mondta a washingtoni szóvivő.